MESE A KIS KANÁSZRÓL
ÉS
MÁS TÖRTÉNETEK
IRTA
PÓSA LAJOS
BUDAPEST 1913
SINGER ÉS
WOLFNER KIADÁSA
VI., Andrássy-út 16.
Elektronikus változat:
Budapest :
Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 2013
Készült az
Internet Szolgáltatók Tanácsa támogatásával.
Készítette az
Országos Széchényi Könyvtár E-könyvtári Szolgáltatások Osztálya
ISBN
978-615-5292-88-0 (online)
MEK-11671
TARTALOM
Mese a kis kanászról.
Az egyszeri királyfi.
Tömérdek barika.
Csutak Matyi sipja.
A költözködő egerek.
Csali mese.
A kis kakas meg a török császár.
Mese... mese...
Kutya-macska hivatal.
A kacagtató hegedű.
Erdő szélén volt egy kis
ház,
Abba lakott egy kis kanász.
Mikor főzte
vacsoráját,
Meg-megfúta furulyáját,
Rá-rágyujtott a
pipára,
Aztán megint egy nótára.
Egyszer, amint vacsorázott
S
közbe-közbe furulyázott:
Hát kopogtat kinn valaki;
Kiszól:
tágasabb odaki!
- Te kis kanász, ide
hallgass!
Én vagyok itt, én, a farkas!
Eressz be, mert
nagyon fázom,
Esik a hó, agyon ázom!
- Kisebb gondom nagyobb
annál,
Majd tán bizony, hogy bekapnál!
- Ereszd be hát csak a hátam,
A
hátulsó egyik lábam!
A kis kanász egyet gondolt,
A
lajbiján egyet gombolt:
- Egy fazék víz forr a tűzön,
Evvel,
tudom, majd elűzöm!
Benn van már a farkas háta,
A
hátulsó egyik lába.
- Te kis kanász, ide hallgass!
A
hirénél jobb a farkas.
Jobban ereszd be a hátam,
A
hátulsó másik lábam.
A kis kanász egyet gondolt,
A
lajbiján egyet gombolt:
- Egy fazék víz forr a tűzön,
Evvel,
tudom, majd elűzöm!
Beljebb is van már a háta,
A
hátulsó egyik lába.
- Te kis kanász, ide
hallgass!
Nem olyan rossz ám a farkas!
Ereszd be a
derekam is,
A két első lábamat is.
A kis kanász egyet gondolt,
A
lajbiján egyet gombolt:
- Egy fazék víz forr a tűzön,
Evvel,
tudom, majd elűzöm!
Benn van már a dereka is,
Meg
az első két lába is.
- Te kis kanász, ide
hallgass!
Ne félj, nem esz meg a farkas.
Eressz be no már
egészen,
A tűznél hadd heverésszem!
A kis kanász egyet gondolt,
A
lajbiján egyet gombolt.
A nyíláshoz tett egy zsákot,
Hozzá
furcsa képet vágott.
Ment a farkas háttal
beljebb,
Szólt a kanász: Beljebb, beljebb!
No ez ugyan
jól sikerűlt!
Farkas koma zsákba kerűlt!
Bekötötte a zsák
száját,
Összeverte a bokáját.
Lekapta a fazék vizet:
A
kis kanász evvel fizet.
Farkas komát leforrázta,
Hogy a
bundát csak úgy rázta.
Ennek ugyan jól megadta:
Egy szál
szőr se maradt rajta!
A kis kanász egyet gondolt,
A
lajbiján egyet gombolt.
Mig a farkas bundát rázott,
Hirtelen
egy fára mászott.
Farkas koma fel-felordít -
Most
magán egy nagyot fordít.
Addig-addig hánykolódott,
A mig
a zsák kioldódzott.
Talpra ugrott nagy kopaszon,
Futtában
is ordít nagyon:
- Megállj, megállj, te kis kanász,
Többet
ilyet ki nem találsz!
Ide hívom pajtásomat,
Nem is egyet,
hanem sokat.
Visszajövünk nemsokára,
Meg is eszünk
vacsorára!
Visszamentek
tízen-húszan,
Ordítoztak: Hol van? Hol van?
Befutottak
hamarjába,
A pincébe, kamarába.
Föl-fölnéztek a
kéménybe,
Bebútak a kemencébe.
Itt se lelték, ott se
látták,
A kis kanászt nem találták.
Hát egyszer csak,
uramfia!
Recseg-ropog ott kinn a fa.
Kit látnak a fa
tetején?
Ott ül a kis kanászlegény.
- Gyere, gyere, te jó madár,
Te
szép madár, mienk vagy már!
- Gyertek hát no, hogyha
tudtok!
Tudom Isten, mind lebuktok!
Tusakodtak, tanakodtak
Nehéz
voltán a dolognak:
Egy se tudott fára mászni,
Fára
mászni, madarászni.
Mit csináltak hát ő kelmék?
Meg
kell lenni! Elvégezték.
Meg kell lenni! És felállnak
A
hátára ott egymásnak.
Majd eléri, aki megnő,
A kis
kanászt a legfelső.
Legalúl a kopasz maradt,
Bizony,
bizony majd megszakadt!
Utolsó is kezd már
mászni,
Kapaszkodni, madarászni.
A kis kanász egyet gondolt,
A
lajbiján egyet gombolt.
Csinál megint nagy galibát,
A
fatetőn nagyot kiált:
- Forró! vizet! Forró vizet!
A kis
kanász evvel fizet!
Forró vizet a kopaszra!
Pusztúljon el
a mihaszna!
Szegény kopasz úgy
megijedt,
Hogy még soh'se láttál ilyet!
Kiugrott a
többi alúl,
Ijedtében neki vadúl.
Úgy elfutott, most is
szalad
Valahol a berek alatt.
A sok farkas mind
lebukott,
Mind szomorú sorsra jutott:
Bizony kitört, -
mókus látta, -
Kinek nyaka, kinek lába.
A kis kanász egyet gondolt,
A
lajbiján egyet gombolt.
Leszállott a fáról szépen,
Élt,
éldegélt csöndességben.
Főzte tovább vacsoráját,
Meg-megfúta
furulyáját,
Rá-rágyújtott a pipára,
Aztán megint egy
nótára.
Egyszer egy királyfi
Mit
gondolt magába?
Felöltözött, ej, haj,
Kocsisi gúnyába.
Egy szalmás kunyhóba
Be is
kopogtatott:
- Juhászbojtár lánya,
Adj' Isten jó
napot!
Jösz-e hozzám,
jösz-e,
Juhászbojtár lánya,
Falu szép virága,
Kunyhó
violája?
Bársonyba, selyembe
Én nem
járathatlak,
Szebb is lesz, jobb is lesz,
Amit szősz
magadnak.
- Elmegyek, elmegyek,
Szegény
kocsislegény!
Leszek én mátkája,
Ha kend a vőlegény.
Nem kell nekem bársony,
Nem
kell nekem selyem,
Mert én a darócot
Jobb szívvel
viselem.
Akkor a királyfi
Mit gondolt
magába?
Elment a városba,
Cifra palotába.
Palota ajtaján
Be is
kopogtatott:
- Címeres gróf lánya,
Adj' Isten jó
napot!
Jösz-e hozzám, jösz-e,
Címeres
gróf lánya,
Város szép virága,
Palota rózsája?
Bársonyba, selyembe
Én nem
járathatlak,
Szebb is lesz, jobb is lesz,
Amit szősz
magadnak.
- Nem megyek, nem megyek
Szegény
kocsislegény!
Gazdaghoz nem illik,
Csak gazdag vőlegény.
Kell nekem a bársony,
Kell
nekem a selyem,
Én biz a darócot
Soha se viselem.
Akkor a királyfi
Mit gondolt
magába?
Még egyszer elmegy a
Cifra palotába.
Le is vetette
Kocsisi
gúnyáját,
Fölvette helyette
Királyfi-ruháját.
Palota ajtaján
Be is
kopogtatott:
- Címeres gróf lánya,
Adj' Isten jó
napot!
Jösz-e hozzám, jösz-e,
Címeres
gróf lánya,
Város szép virága,
Palota rózsája?
Bársonyba járatlak,
Selyembe
járatlak,
Aranyból etetlek,
Aranyból itatlak.
- Elmegyek, elmegyek,
Aranyos
királyfi,
Királyi székében
A kedvibe járni.
- Nem kellesz énnékem,
Címeres
gróf lánya!
Kell nékem, kell nékem
Juhászbojtár lánya.
Akkor a királyfi
Mit gondolt
magába?
Megy a juhászbojtár
Szalmás kunyhójába.
A kunyhó ajtaján
Be is
kopogtatott:
- Juhászbojtár lánya,
Adj' Isten jó
napot!
Jösz-e hozzám,
jösz-e,
Juhászbojtár lánya,
Falu szép virága,
Kunyhó
violája?
Bársonyba járatlak,
Selyembe
járatlak,
Aranyból etetlek,
Aranyból itatlak.
- Nem megyek, királyfi,
Maradjak
én szegény...
Van már nekem mátkám,
Szegény kocsislegény.
- Én vagyok a
mátkád,
Juhászbojtár lánya!
Méltó vagy, méltó vagy
Arany
koronára.
Korona simúljon
Fehér
homlokodra,
Te leszel királyném,
Borúlj a karomba!
Virágfakadáskor,
Lakzi lett a
vége...
Szép volt a menyasszony!
Táncoltam is véle.
Volt egyszer egy ember,
Nem
is olyan régen;
Annyi volt a pénze,
Mint csillag az égen.
Egyebe is volt még,
Úgy
emlékszem rája:
Mint réten a fűszál,
Annyi barikája.
Egyszer csak, hogy s hogy
nem,
Elfogyott a sok kincs.
Összecsapja kezét:
"Uram
Isten! Volt - nincs!"
Mit csináljon már most?
Töri
fejét rajta -
Azt a sok barikát
A vásárra hajtja.
El is elindúlnak,
Mennek,
mendegélnek,
Hegyen túl, völgyön túl
A Dunához érnek.
Széles Duna vizén
Keskeny kis
hidacska:
Csak egy bari fért el
Egy széltibe rajta.
Mennek egymásután,
Szól az
ezüst csengő:
"Ne félj, édes gazdánk,
Lesz sok ezer
pengő!"
Majd ha a sok bárány
Átalmegy
a hídon:
Folytatom a mesét,
Ujra szól a sípom.
Csutak Matyi a héten,
Haja,
haja, hopp!
Sípot talált a réten,
Haja, haja, hopp!
Kapja
magát, belefú,
Félre, bánat! Félre, bú!
Haja, haja, hopp!
Patak mellett a Peti,
Haja,
haja, hopp!
Majd eldűl, úgy neveti,
Haja, haja,
hopp!
"Még ilyet se hallottam,
Talán tündérsípod
van?"
Haja, haja, hopp!
Kacagja a kaszás is,
Haja,
haja, hopp!
A csordás is, kanász is,
Haja, haja,
hopp!
Majd megpukkad a bótos,
A fazekas, a drótos,
Haja,
haja, hopp!
Nevetnek a faluba,
Haja,
haja, hopp!
Valamennyi kapuba,
Haja, haja, hopp!
Ki
véknyan, ki vastagon
Kacag ki az ablakon,
Haja, haja,
hopp!
Vigyázzatok, gyerekek,
Haja,
haja, hopp!
Mert már én is nevetek,
Haja, haja,
hopp!
Csutak Matyi erre jár,
Ablakomnál fujja már,
Haja,
haja, hopp!
A kis sípos ott terem,
Haja,
haja, hopp!
Nálatok is hirtelen,
Haja, haja, hopp!
Majd
ha kacag a Katyi,
Tudom, ott jár a Matyi,
Haja, haja,
hopp!
Panaszkodik Kati néni
A
gazdának:
Nagyobb kamrát mért is, mért is
Nem
csinálnak?
Egymás hátán... össze-vissza
A sok
holmi...
Már ma-holnap alig is tud
Elrakodni.
- Jól van, asszony, meglesz hát
a
Kivánságod,
Majd meglátom: lesz-e aztán
Sok
lekvárod?
Holnapután jön a pallér,
Jön az ács
is,
Beköszön majd a fűrész is,
Kalapács is.
Hallja a szót egy egér
az
Egérlyukba,
Csóválgatja rá a fejét:
- No ez
furcsa!
Jó éjszakát! Biz ez nem víz
A malmunkra:
Úti
laput köthetünk így
A talpunkra.
Nagy egérhad útnak indúl
Akkor
éjjel,
Ki hurkával, ki kolbásszal,
Ki kenyérrel.
Jaj
de soknak zireg-zörög
Tarisznyája!
Egy szürke meg
szalonnát tol
Talicskába.
Hát ott hátúl az a batyus
Mit
cipelget?
Zsákdarabot, csizmatalpat,
Kócot, selymet.
Ni!
egy kövér a lábát is
Alig húzza...
Amannak meg csupa
lekvár
A bajúsza!
El is érnek nagy sokára
Új
tanyára...
Ki fogadja? A macskáknak
Kapitánya.
- Jaj,
végünk van! - kiabálja
A talicskás. -
Szedd a lábad,
mindjárt bekap,
Te tarisznyás!
Az egérhad esze nélkűl
Lohol,
nyargal,
Hurka, kolbász repűl kóccal,
Csizmatalppal.
-
Jó a pörc is, szalonna is,
- Brúg a macska. -
Legjobb
mégis az egérnek
Füle-farka!
Mese, mese, pillangó,
Hímes
szárnyon csapongó,
Ide száll, oda száll...
Csitt!
különben meg nem áll!
Most jutott az eszembe:
Ide szállt
a fejembe!
Tiszán túl, Dunán túl
Alma hull a fárúl;
Arany
alma, zengő,
Úgy szól, mint a csengő.
Szedegetik fiúk,
lányok,
Tele már a tarisznyájok.
Én is szedtem a
Liszkával,
Egy egész nagy tarisznyával.
De hogy otthon
mutogattam
S az asztalra rakosgattam:
Gurúlt a sok
alma,
Ki jobbra, ki balra!
Kergettem is, de hiába,
Nem
érhettem a nyomába.
Csak úgy csengett, mint a csengő,
Várta
már az aranyerdő.
Visszagurúlt mind a fára...
Elég ez a
mese mára!
A kis kakas meg a török császár.
Élt egyszer egy szegény
asszony,
Semmije se volt, ha mondom!
Se kenyere, se
garasa,
Csak egy kedves kis kakasa.
A kis kakas a
szeméten
Kipir-kapar, kutat éhen.
Addig-addig ott
kapargált,
Hogy talált egy félkarajcárt,
Csupa gyémánt
volt a reze...
Olyan nagy lett az öröme,
Hogy egy hosszút
igen szépen
Kukoríkolt jó kedvében.
Török császár arra ballag,
Mint
a páva, mint a csillag.
S parancsolja neki mindjárt:
"Ide
azt a félkarajcárt!"
"Hogyne adnám, nem adom
én!
Kakas is úr a szemetjén!
A portámon, itt
találtam,
Jobb helye lesz ennek nálam!"
Török császár ujra mondja
S
keményebben parancsolja:
"Szót fogadj hát, hé,
uradnak,
Mert különben becsukatlak.
Ide hamar,
ilyen-olyan!..."
S a lábával nagyot toppan.
A kis kakas bezzeg erre
Földre
borúlt esedezve:
"Én császárom, én szultánom!
Én
magamért dehogy bánom.
Van egy szegény
gazd'asszonykám,
Hűségeért annak adnám.
Neked elég
a te kincsed,
Jó szándékom, óh, tekintsed!"
Török császár rá se
hallgat,
Unja azt a sok siralmat.
Elrabolja
erőszakkal,
Lóhalálba haza nyargal
És beteszi hamarjába
A
nagy kincses kamarába.
A kis kakas haragudt már
S
fölszállott a török császár
Kerítése tetejére,
Kiabálja
hevenyébe:
"Kukoríkú, török császár!
Gyémántrabló,
itt vagyok már!
Kukoríkú, koronásom!
Add vissza a
félkrajcárom!"
Török császár, hogy ne
hallja,
Trónterembe fut szaladva.
Kis kakas meg
szegrűl-végrűl,
A kerités tetejérűl
Fölrepűl az
ablakába,
Nagy fenszóval kiabálja:
"Kukoríkú, török
császár!
Gyémántrabló, itt vagyok már!
Kukoríkú,
koronásom,
Add vissza a félkrajcárom!"
Török császár lángra
lobban,
Szolgálóját küldi nyomban:
"Eredj, szaladj,
te szolgáló,
Lakoljon a kiabáló!
Vesd bele a kútba
rögtön,
Hogy nekem itt ne zörögjön!"
A szolgáló meg is
fogta...
Fogta... fogta... és bedobta.
Kis kakas meg lenn
a mélyben
Nótába kezd ilyenképpen:
"Szídd föl,
begyem, a sok vizet!
No, ezért még majd megfizet!
Szídd
föl, begyem, a sok vizet!
No, ezért még majd megfizet!"
És
a begye szót fogadott,
Mint a duda, úgy jól lakott.
Kis kakas csak újra száll
a
Török császár ablakába
S nagy fenszóval
kiabálja:
"Kukoríkú, török császár!
Gyémántrabló,
itt vagyok már!
Kukoríkú, koronásom,
Add vissza a
félkrajcárom!"
Török császár lángra
lobban,
Szolgálóját küldi nyomban:
"Eredj, szaladj
te szolgáló,
Lakoljon a kiabáló!
Szörnyű halál a
fejére!
Vesd a tüzes kemencébe!"
A szolgáló meg is
fogta...
Fogta... fogta és bedobta.
Kis kakas a
kemencében
Nótába kezd ilyenképpen:
"Begyem, ereszd
ki a vizet,
Hadd oltsa el ezt a tüzet!
Begyem, ereszd ki
a vizet,
Hadd oltsa el ezt a tüzet!"
És a begye
szót fogadott,
Oltogatott... oltogatott...
Kis kakas csak újra száll
a
Török császár ablakába
S nagy fenszóval
kiabálja:
"Kukoríkú, török császár!
Gyémántrabló,
itt vagyok már!
Kukoríkú, koronásom,
Add vissza a
félkrajcárom!"
Török császár dühre
fortyan,
Szolgálóját küldi gyorsan:
"Eredj,
szaladj, te szolgáló,
Lakoljon a kiabáló!
Ördög szorúlt e
kakasba,
Vesd bele a méhes kasba!
Darazsaim csípjék
agyon,
Ne lármázzék az ablakon!"
A szolgáló meg is
fogta...
Fogta... fogta... és bedobta.
Kakas a méh
köpűjében
Nótába kezd ilyenképpen:
"Szídd föl,
begyem, a darazsat!
Ma valakin lesz daganat!
Szídd föl,
begyem, a darazsat!
Ma valakin lesz daganat!"
És a
begye szót fogadott,
Mint a duda, úgy jól lakott.
Kis kakas csak újra száll
a
Török császár ablakába
S nagy fenszóval
kiabálja:
"Kukoríkú, török császár!
Gyémántrabló,
itt vagyok már!
Kukoríkú, koronásom,
Add vissza a
félkrajcárom!"
Török császár nagy
kínjában
Haját tépi haragjában:
"Eredj, szaladj, te
szolgáló,
Lakoljon a kiabáló!
Hozd ide a
trónterembe,
Hadd dugom a kebelembe!"
A szolgáló meg is fogta,
Török
császár be is dugta.
Kis kakas a kebelében
Nótába kezd
ilyenképpen:
"Begyem, ereszd ki a darázst,
Hadd
csípje meg az oldalát!
Begyem, ereszd ki a darázst,
Hadd
csípje meg az oldalát."
És a begye szót
fogadott,
Török császár óbégatott:
"Jajjajjaj,
vitézek,
Jujjujjuj, vigyétek!
Eleven, mint a csík,
Szúr,
harap, agyoncsíp.
Hordja el a kánya
A kincses
kamrába!
Azt a rossz félkrajcárt
Hadd vigye, de
mindjárt!
Jajjajjaj, vitézek!
Jujjujjuj, vigyétek!"
A kis kakast be is vitték
S
egy karszékre leültették.
Császár kincses
kamarája
Tündökölve nevet rája.
Tizenhárom nagy
hordóban
Arany, ezüst, ragyogó van.
Szemfényvesztő, amit ott lát
S
ott is elkezd egy szép nótát:
"Szídd föl, begyem, ezt
a sok pénzt!
Gazd'asszonyom majd süt lepényt!
Szídd
föl, begyem, ezt a sok pénzt!
Gazd'asszonyom majd süt
lepényt!"
És a begye szót fogadott,
Mint a duda,
úgy jól lakott.
A kis kakas hazamene
Arany,
ezüst pénzzel tele,
Od'adta gazd'asszonyának,
Hűséges
jó gyámolának.
Gazdag asszony lett belőle,
Mint a mese
szól felőle.
Kakasnak is attól
fogva,
Tudnivaló, jól megy dolga.
Ide tekint, oda
tekint,
Kukoríkol kedve szerint.
A császár se bántja többé,
Jó
embere lett örökké.
S keresgélget, kapargálgat,
Mind az
övé, mit találgat.
Ő is úr lett a szemetjén -
Igy van ez
a maga rendjén.
Tudok ám én egy mesét!
Találd
ki az elejét!
Hogy is kezdődik csak?
Nem jut az
eszembe,
Mig egy darab kalács
Nincsen a kezembe.
Adjatok
csak, adjatok
Egy darab kalácsot!
Majd elmondom nektek
a
Bácskai kovácsot.
Mi is történt ezzel a
Bácskai
kováccsal?
Verte, verte, az üllőt
Egy nagy
kalapáccsal.
De az üllő sokalta,
Szidta a kovácsot,
Kapta
magát: felkapta
A nagy kalapácsot.
Oda hívta nézni
A
hosszú takácsot,
Meg a kurta ácsot,
Úgy ütötte
szegény
Bácskai kovácsot.
Kiabált a kovács:
"Gyere,
hosszú takács!
Gyere, te kurta ács!
Ne hagyjátok ütni
a
Bácskai kovácsot!
Vegyétek el az üllőtől
A nagy
kalapácsot!"
Kapta magát az üllő:
Megy a
kalapáccsal.
Találkozik a vasgyúró
Szegedi
kováccsal.
Kicsavarta a kezéből
A nagy kalapácsot:
"Mért
ütötted vele szegény
Bácskai kovácsot?
A
hosszú takácsot,
Meg a kurta ácsot!
Nesze, így bánj
máskor a
Bácskai kováccsal,
A hosszú takáccsal
Meg a
kurta áccsal!"
S veri világ végeiglen
A nagy
kalapáccsal.
Volt egyszer egy fehér
Falusi
komondor,
Lompos volt a farka,
A szőre meg kondor.
Nagyon jó kutya volt,
Úgy
hívták, hogy: Bodri.
Macskával nem szokott
Soh'se
marakodni.
Egyszer alkonyatkor -
No
ugyan mit akart?
"Hallod-e te cica,
Cseréljünk
hivatalt.
Én már ezt a házat
Őriztem
eleget,
Őrizd te az éjjel,
Én fogok egeret."
"Jól van, Bodri
pajtás,
Üsse kő, nem bánom!
Ezt az egy éjszakát
Majd
átmuzsikálom."
Cica hasra fekszik
A
kapufélfánál,
Bodri pedig a kis
Kamra előtt sétál.
Egyszer egy kis egér
Szaladgál
odaki,
A kaput épp akkor
Zörgeti valaki.
Oda ront a Bodri,
Fut a kis
Gyurica,
A kis egeret meg
Elfogja a cica.
Volt egyszer egy király, annak
volt egy lánya,
Széles e világnak szépsége, jósága.
Szép
is volt, jó is volt, mindenki szerette,
Tűzhalálba mentek
volna tán érette!
Király-apja mégis örökös bút
hordott:
Egyetlenegy lánya sohase mosolygott.
Mindig sírt,
mindig rítt, egyre hullt a könnye,
Mint a szomorúfűz hulló
harmatgyöngye.
Ha kiment sétálni a virágos kertbe:
Messze
szállt a lepke, zümmögő méhecske,
Elfonnyadt, elhervadt a
nyíló virág is,
Elhallgatott sorba a dalos madár is.
Udvara
hű népét elfogta a bánat,
Úgy sajnálta azt a bús
liliomszálat!
Feketébe volt az egész város vonva,
Örök
gyászt lengetett égbenyúló tornya.
A király szolgái
világszerte jártak,
Nagy baját hirdetni szegény
királylánynak.
Hirdették mindenütt csengő csengetyűvel,
Zengő
citerával, síró hegedűvel,
Hirdették mindenütt peregő
dobszóval,
Könnyet csalogató, bús tárogatóval,
Hogy aki
meg tudja szívből kacagtatni:
Király a koronát annak fogja
adni.
Gyűltek, gyülekeztek királyfiak, grófok,
Víg
cigánylegények, nagykalapú tótok.
Féllábon ugráltak, tótágast
is álltak,
Még cigánykereket, azt is sokat hánytak.
Öltöztek
kecskének, öltöztek majomnak,
Brekegtek, mekegtek és
kukorékoltak.
Elkövettek biz ott ezer balga dolgot:
A
királykisasszony, hej, csak nem mosolygott!
Betoppan egy
legény, Isten tudja: honnat!
Reszkető kezében hegedűt
szorongat.
Rá is kezdi mindjárt... Húz is olyan
nótát:
Visszacsalja véle a kert pillangóját.
Kinyitja a
szemét a hervadt virág is,
Sorba megszólal az elnémúlt madár
is.
Kacagó jó kedvvel táncba ugrik rája
A királynak minden
vendége, szolgája.
A főzőkanállal beszalad a kukta,
Palota
oldalát majdhogy ki nem rugta.
Járja a hopmester meg a
miniszter is,
Rakja a király is, rakja a bakter is,
Egyszer
csak mi történt? Kacag a királylány,
Táncba ugrik ő is a nóta
varázsán.
Lehull a városnak nagy fekete gyásza,
Piros
zászló suhan valamennyi házra.
A királykisasszony tán még
most is rakja,
Kacagó jó kedvét világba kacagja.