PÓSA LAJOS: MESE A KIS KANÁSZRÓL ÉS MÁS TÖRTÉNETEK

A mű elektronikus változatára a Nevezd meg! - Így add tovább! 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: https://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/deed.hu

Elektronikus változat:
Budapest : Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 2013
Készült az Internet Szolgáltatók Tanácsa támogatásával.
Készítette az Országos Széchényi Könyvtár E-könyvtári Szolgáltatások Osztálya
ISBN 978-615-5292-88-0 (online)
MEK-11671

Erdő szélén volt egy kis ház,
Abba lakott egy kis kanász.
Mikor főzte vacsoráját,
Meg-megfúta furulyáját,
Rá-rágyujtott a pipára,
Aztán megint egy nótára.

Egyszer, amint vacsorázott
S közbe-közbe furulyázott:
Hát kopogtat kinn valaki;
Kiszól: tágasabb odaki!

- Te kis kanász, ide hallgass!
Én vagyok itt, én, a farkas!
Eressz be, mert nagyon fázom,
Esik a hó, agyon ázom!

A kis kanász egyet gondolt,
A lajbiján egyet gombolt:
- Egy fazék víz forr a tűzön,
Evvel, tudom, majd elűzöm!

- Te kis kanász, ide hallgass!
A hirénél jobb a farkas.
Jobban ereszd be a hátam,
A hátulsó másik lábam.

A kis kanász egyet gondolt,
A lajbiján egyet gombolt:
- Egy fazék víz forr a tűzön,
Evvel, tudom, majd elűzöm!

- Te kis kanász, ide hallgass!
Nem olyan rossz ám a farkas!
Ereszd be a derekam is,
A két első lábamat is.

A kis kanász egyet gondolt,
A lajbiján egyet gombolt:
- Egy fazék víz forr a tűzön,
Evvel, tudom, majd elűzöm!

- Te kis kanász, ide hallgass!
Ne félj, nem esz meg a farkas.
Eressz be no már egészen,
A tűznél hadd heverésszem!

A kis kanász egyet gondolt,
A lajbiján egyet gombolt.
A nyíláshoz tett egy zsákot,
Hozzá furcsa képet vágott.

Ment a farkas háttal beljebb,
Szólt a kanász: Beljebb, beljebb!
No ez ugyan jól sikerűlt!
Farkas koma zsákba kerűlt!

Bekötötte a zsák száját,
Összeverte a bokáját.
Lekapta a fazék vizet:
A kis kanász evvel fizet.
Farkas komát leforrázta,
Hogy a bundát csak úgy rázta.
Ennek ugyan jól megadta:
Egy szál szőr se maradt rajta!

A kis kanász egyet gondolt,
A lajbiján egyet gombolt.
Mig a farkas bundát rázott,
Hirtelen egy fára mászott.

Farkas koma fel-felordít -
Most magán egy nagyot fordít.
Addig-addig hánykolódott,
A mig a zsák kioldódzott.
Talpra ugrott nagy kopaszon,
Futtában is ordít nagyon:
- Megállj, megállj, te kis kanász,
Többet ilyet ki nem találsz!
Ide hívom pajtásomat,
Nem is egyet, hanem sokat.
Visszajövünk nemsokára,
Meg is eszünk vacsorára!

Visszamentek tízen-húszan,
Ordítoztak: Hol van? Hol van?
Befutottak hamarjába,
A pincébe, kamarába.
Föl-fölnéztek a kéménybe,
Bebútak a kemencébe.
Itt se lelték, ott se látták,
A kis kanászt nem találták.

Hát egyszer csak, uramfia!
Recseg-ropog ott kinn a fa.
Kit látnak a fa tetején?
Ott ül a kis kanászlegény.

Tusakodtak, tanakodtak
Nehéz voltán a dolognak:
Egy se tudott fára mászni,
Fára mászni, madarászni.

Mit csináltak hát ő kelmék?
Meg kell lenni! Elvégezték.
Meg kell lenni! És felállnak
A hátára ott egymásnak.
Majd eléri, aki megnő,
A kis kanászt a legfelső.
Legalúl a kopasz maradt,
Bizony, bizony majd megszakadt!

A kis kanász egyet gondolt,
A lajbiján egyet gombolt.
Csinál megint nagy galibát,
A fatetőn nagyot kiált:
- Forró! vizet! Forró vizet!
A kis kanász evvel fizet!
Forró vizet a kopaszra!
Pusztúljon el a mihaszna!

Szegény kopasz úgy megijedt,
Hogy még soh'se láttál ilyet!
Kiugrott a többi alúl,
Ijedtében neki vadúl.

Úgy elfutott, most is szalad
Valahol a berek alatt.
A sok farkas mind lebukott,
Mind szomorú sorsra jutott:
Bizony kitört, - mókus látta, -
Kinek nyaka, kinek lába.

A kis kanász egyet gondolt,
A lajbiján egyet gombolt.
Leszállott a fáról szépen,
Élt, éldegélt csöndességben.
Főzte tovább vacsoráját,
Meg-megfúta furulyáját,
Rá-rágyújtott a pipára,
Aztán megint egy nótára.

Egyszer egy királyfi
Mit gondolt magába?
Felöltözött, ej, haj,
Kocsisi gúnyába.

Egy szalmás kunyhóba
Be is kopogtatott:
- Juhászbojtár lánya,
Adj' Isten jó napot!

Jösz-e hozzám, jösz-e,
Juhászbojtár lánya,
Falu szép virága,
Kunyhó violája?

Bársonyba, selyembe
Én nem járathatlak,
Szebb is lesz, jobb is lesz,
Amit szősz magadnak.

- Elmegyek, elmegyek,
Szegény kocsislegény!
Leszek én mátkája,
Ha kend a vőlegény.

Nem kell nekem bársony,
Nem kell nekem selyem,
Mert én a darócot
Jobb szívvel viselem.

Palota ajtaján
Be is kopogtatott:
- Címeres gróf lánya,
Adj' Isten jó napot!

Jösz-e hozzám, jösz-e,
Címeres gróf lánya,
Város szép virága,
Palota rózsája?

Bársonyba, selyembe
Én nem járathatlak,
Szebb is lesz, jobb is lesz,
Amit szősz magadnak.

- Nem megyek, nem megyek
Szegény kocsislegény!
Gazdaghoz nem illik,
Csak gazdag vőlegény.

Palota ajtaján
Be is kopogtatott:
- Címeres gróf lánya,
Adj' Isten jó napot!

Jösz-e hozzám, jösz-e,
Címeres gróf lánya,
Város szép virága,
Palota rózsája?

- Nem kellesz énnékem,
Címeres gróf lánya!
Kell nékem, kell nékem
Juhászbojtár lánya.

Akkor a királyfi
Mit gondolt magába?
Megy a juhászbojtár
Szalmás kunyhójába.

A kunyhó ajtaján
Be is kopogtatott:
- Juhászbojtár lánya,
Adj' Isten jó napot!

Jösz-e hozzám, jösz-e,
Juhászbojtár lánya,
Falu szép virága,
Kunyhó violája?

- Nem megyek, királyfi,
Maradjak én szegény...
Van már nekem mátkám,
Szegény kocsislegény.

- Én vagyok a mátkád,
Juhászbojtár lánya!
Méltó vagy, méltó vagy
Arany koronára.

Virágfakadáskor,
Lakzi lett a vége...
Szép volt a menyasszony!
Táncoltam is véle.

Volt egyszer egy ember,
Nem is olyan régen;
Annyi volt a pénze,
Mint csillag az égen.

Egyebe is volt még,
Úgy emlékszem rája:
Mint réten a fűszál,
Annyi barikája.

Egyszer csak, hogy s hogy nem,
Elfogyott a sok kincs.
Összecsapja kezét:
"Uram Isten! Volt - nincs!"

Mit csináljon már most?
Töri fejét rajta -
Azt a sok barikát
A vásárra hajtja.

El is elindúlnak,
Mennek, mendegélnek,
Hegyen túl, völgyön túl
A Dunához érnek.

Széles Duna vizén
Keskeny kis hidacska:
Csak egy bari fért el
Egy széltibe rajta.

Mennek egymásután,
Szól az ezüst csengő:
"Ne félj, édes gazdánk,
Lesz sok ezer pengő!"

Majd ha a sok bárány
Átalmegy a hídon:
Folytatom a mesét,
Ujra szól a sípom.

Csutak Matyi a héten,
Haja, haja, hopp!
Sípot talált a réten,
Haja, haja, hopp!
Kapja magát, belefú,
Félre, bánat! Félre, bú!
Haja, haja, hopp!

Patak mellett a Peti,
Haja, haja, hopp!
Majd eldűl, úgy neveti,
Haja, haja, hopp!
"Még ilyet se hallottam,
Talán tündérsípod van?"
Haja, haja, hopp!

Kacagja a kaszás is,
Haja, haja, hopp!
A csordás is, kanász is,
Haja, haja, hopp!
Majd megpukkad a bótos,
A fazekas, a drótos,
Haja, haja, hopp!

Nevetnek a faluba,
Haja, haja, hopp!
Valamennyi kapuba,
Haja, haja, hopp!
Ki véknyan, ki vastagon
Kacag ki az ablakon,
Haja, haja, hopp!

Vigyázzatok, gyerekek,
Haja, haja, hopp!
Mert már én is nevetek,
Haja, haja, hopp!
Csutak Matyi erre jár,
Ablakomnál fujja már,
Haja, haja, hopp!

A kis sípos ott terem,
Haja, haja, hopp!
Nálatok is hirtelen,
Haja, haja, hopp!
Majd ha kacag a Katyi,
Tudom, ott jár a Matyi,
Haja, haja, hopp!

Panaszkodik Kati néni
A gazdának:
Nagyobb kamrát mért is, mért is
Nem csinálnak?
Egymás hátán... össze-vissza
A sok holmi...
Már ma-holnap alig is tud
Elrakodni.

- Jól van, asszony, meglesz hát a
Kivánságod,
Majd meglátom: lesz-e aztán
Sok lekvárod?
Holnapután jön a pallér,
Jön az ács is,
Beköszön majd a fűrész is,
Kalapács is.

Hallja a szót egy egér az
Egérlyukba,
Csóválgatja rá a fejét:
- No ez furcsa!
Jó éjszakát! Biz ez nem víz
A malmunkra:
Úti laput köthetünk így
A talpunkra.

Nagy egérhad útnak indúl
Akkor éjjel,
Ki hurkával, ki kolbásszal,
Ki kenyérrel.
Jaj de soknak zireg-zörög
Tarisznyája!
Egy szürke meg szalonnát tol
Talicskába.

Hát ott hátúl az a batyus
Mit cipelget?
Zsákdarabot, csizmatalpat,
Kócot, selymet.
Ni! egy kövér a lábát is
Alig húzza...
Amannak meg csupa lekvár
A bajúsza!

El is érnek nagy sokára
Új tanyára...
Ki fogadja? A macskáknak
Kapitánya.
- Jaj, végünk van! - kiabálja
A talicskás. -
Szedd a lábad, mindjárt bekap,
Te tarisznyás!

Az egérhad esze nélkűl
Lohol, nyargal,
Hurka, kolbász repűl kóccal,
Csizmatalppal.
- Jó a pörc is, szalonna is,
- Brúg a macska. -
Legjobb mégis az egérnek
Füle-farka!

Mese, mese, pillangó,
Hímes szárnyon csapongó,
Ide száll, oda száll...
Csitt! különben meg nem áll!
Most jutott az eszembe:
Ide szállt a fejembe!
Tiszán túl, Dunán túl
Alma hull a fárúl;
Arany alma, zengő,
Úgy szól, mint a csengő.
Szedegetik fiúk, lányok,
Tele már a tarisznyájok.
Én is szedtem a Liszkával,
Egy egész nagy tarisznyával.
De hogy otthon mutogattam
S az asztalra rakosgattam:
Gurúlt a sok alma,
Ki jobbra, ki balra!
Kergettem is, de hiába,
Nem érhettem a nyomába.
Csak úgy csengett, mint a csengő,
Várta már az aranyerdő.
Visszagurúlt mind a fára...
Elég ez a mese mára!

Élt egyszer egy szegény asszony,
Semmije se volt, ha mondom!
Se kenyere, se garasa,
Csak egy kedves kis kakasa.

A kis kakas a szeméten
Kipir-kapar, kutat éhen.
Addig-addig ott kapargált,
Hogy talált egy félkarajcárt,
Csupa gyémánt volt a reze...
Olyan nagy lett az öröme,
Hogy egy hosszút igen szépen
Kukoríkolt jó kedvében.

Török császár arra ballag,
Mint a páva, mint a csillag.
S parancsolja neki mindjárt:
"Ide azt a félkarajcárt!"
"Hogyne adnám, nem adom én!
Kakas is úr a szemetjén!
A portámon, itt találtam,
Jobb helye lesz ennek nálam!"

Török császár ujra mondja
S keményebben parancsolja:
"Szót fogadj hát, hé, uradnak,
Mert különben becsukatlak.
Ide hamar, ilyen-olyan!..."
S a lábával nagyot toppan.

A kis kakas bezzeg erre
Földre borúlt esedezve:
"Én császárom, én szultánom!
Én magamért dehogy bánom.
Van egy szegény gazd'asszonykám,
Hűségeért annak adnám.
Neked elég a te kincsed,
Jó szándékom, óh, tekintsed!"

Török császár rá se hallgat,
Unja azt a sok siralmat.
Elrabolja erőszakkal,
Lóhalálba haza nyargal
És beteszi hamarjába
A nagy kincses kamarába.

A kis kakas haragudt már
S fölszállott a török császár
Kerítése tetejére,
Kiabálja hevenyébe:
"Kukoríkú, török császár!
Gyémántrabló, itt vagyok már!
Kukoríkú, koronásom!
Add vissza a félkrajcárom!"

Török császár, hogy ne hallja,
Trónterembe fut szaladva.
Kis kakas meg szegrűl-végrűl,
A kerités tetejérűl
Fölrepűl az ablakába,
Nagy fenszóval kiabálja:
"Kukoríkú, török császár!
Gyémántrabló, itt vagyok már!
Kukoríkú, koronásom,
Add vissza a félkrajcárom!"

Török császár lángra lobban,
Szolgálóját küldi nyomban:
"Eredj, szaladj, te szolgáló,
Lakoljon a kiabáló!
Vesd bele a kútba rögtön,
Hogy nekem itt ne zörögjön!"

A szolgáló meg is fogta...
Fogta... fogta... és bedobta.
Kis kakas meg lenn a mélyben
Nótába kezd ilyenképpen:
"Szídd föl, begyem, a sok vizet!
No, ezért még majd megfizet!
Szídd föl, begyem, a sok vizet!
No, ezért még majd megfizet!"
És a begye szót fogadott,
Mint a duda, úgy jól lakott.

Kis kakas csak újra száll a
Török császár ablakába
S nagy fenszóval kiabálja:
"Kukoríkú, török császár!
Gyémántrabló, itt vagyok már!
Kukoríkú, koronásom,
Add vissza a félkrajcárom!"

Török császár lángra lobban,
Szolgálóját küldi nyomban:
"Eredj, szaladj te szolgáló,
Lakoljon a kiabáló!
Szörnyű halál a fejére!
Vesd a tüzes kemencébe!"

A szolgáló meg is fogta...
Fogta... fogta és bedobta.
Kis kakas a kemencében
Nótába kezd ilyenképpen:
"Begyem, ereszd ki a vizet,
Hadd oltsa el ezt a tüzet!
Begyem, ereszd ki a vizet,
Hadd oltsa el ezt a tüzet!"
És a begye szót fogadott,
Oltogatott... oltogatott...

Török császár dühre fortyan,
Szolgálóját küldi gyorsan:
"Eredj, szaladj, te szolgáló,
Lakoljon a kiabáló!
Ördög szorúlt e kakasba,
Vesd bele a méhes kasba!
Darazsaim csípjék agyon,
Ne lármázzék az ablakon!"

A szolgáló meg is fogta...
Fogta... fogta... és bedobta.
Kakas a méh köpűjében
Nótába kezd ilyenképpen:
"Szídd föl, begyem, a darazsat!
Ma valakin lesz daganat!
Szídd föl, begyem, a darazsat!
Ma valakin lesz daganat!"
És a begye szót fogadott,
Mint a duda, úgy jól lakott.

Török császár nagy kínjában
Haját tépi haragjában:
"Eredj, szaladj, te szolgáló,
Lakoljon a kiabáló!
Hozd ide a trónterembe,
Hadd dugom a kebelembe!"

A szolgáló meg is fogta,
Török császár be is dugta.
Kis kakas a kebelében
Nótába kezd ilyenképpen:
"Begyem, ereszd ki a darázst,
Hadd csípje meg az oldalát!
Begyem, ereszd ki a darázst,
Hadd csípje meg az oldalát."
És a begye szót fogadott,
Török császár óbégatott:
"Jajjajjaj, vitézek,
Jujjujjuj, vigyétek!

Eleven, mint a csík,
Szúr, harap, agyoncsíp.
Hordja el a kánya
A kincses kamrába!
Azt a rossz félkrajcárt
Hadd vigye, de mindjárt!
Jajjajjaj, vitézek!
Jujjujjuj, vigyétek!"

A kis kakast be is vitték
S egy karszékre leültették.
Császár kincses kamarája
Tündökölve nevet rája.
Tizenhárom nagy hordóban
Arany, ezüst, ragyogó van.

Szemfényvesztő, amit ott lát
S ott is elkezd egy szép nótát:
"Szídd föl, begyem, ezt a sok pénzt!
Gazd'asszonyom majd süt lepényt!
Szídd föl, begyem, ezt a sok pénzt!
Gazd'asszonyom majd süt lepényt!"
És a begye szót fogadott,
Mint a duda, úgy jól lakott.

A kis kakas hazamene
Arany, ezüst pénzzel tele,
Od'adta gazd'asszonyának,
Hűséges jó gyámolának.
Gazdag asszony lett belőle,
Mint a mese szól felőle.

Kakasnak is attól fogva,
Tudnivaló, jól megy dolga.
Ide tekint, oda tekint,
Kukoríkol kedve szerint.

A császár se bántja többé,
Jó embere lett örökké.
S keresgélget, kapargálgat,
Mind az övé, mit találgat.
Ő is úr lett a szemetjén -
Igy van ez a maga rendjén.

Tudok ám én egy mesét!
Találd ki az elejét!
Hogy is kezdődik csak?
Nem jut az eszembe,
Mig egy darab kalács
Nincsen a kezembe.
Adjatok csak, adjatok
Egy darab kalácsot!
Majd elmondom nektek a
Bácskai kovácsot.
Mi is történt ezzel a
Bácskai kováccsal?
Verte, verte, az üllőt
Egy nagy kalapáccsal.
De az üllő sokalta,
Szidta a kovácsot,
Kapta magát: felkapta
A nagy kalapácsot.
Oda hívta nézni
A hosszú takácsot,
Meg a kurta ácsot,
Úgy ütötte szegény
Bácskai kovácsot.
Kiabált a kovács:
"Gyere, hosszú takács!
Gyere, te kurta ács!
Ne hagyjátok ütni a
Bácskai kovácsot!
Vegyétek el az üllőtől
A nagy kalapácsot!"
Kapta magát az üllő:
Megy a kalapáccsal.
Találkozik a vasgyúró
Szegedi kováccsal.
Kicsavarta a kezéből
A nagy kalapácsot:
"Mért ütötted vele szegény
Bácskai kovácsot?A hosszú takácsot,
Meg a kurta ácsot!
Nesze, így bánj máskor a
Bácskai kováccsal,
A hosszú takáccsal
Meg a kurta áccsal!"
S veri világ végeiglen
A nagy kalapáccsal.

Volt egyszer egy fehér
Falusi komondor,
Lompos volt a farka,
A szőre meg kondor.

Nagyon jó kutya volt,
Úgy hívták, hogy: Bodri.
Macskával nem szokott
Soh'se marakodni.

Egyszer alkonyatkor -
No ugyan mit akart?
"Hallod-e te cica,
Cseréljünk hivatalt.

"Jól van, Bodri pajtás,
Üsse kő, nem bánom!
Ezt az egy éjszakát
Majd átmuzsikálom."

Volt egyszer egy király, annak volt egy lánya,
Széles e világnak szépsége, jósága.
Szép is volt, jó is volt, mindenki szerette,
Tűzhalálba mentek volna tán érette!
Király-apja mégis örökös bút hordott:
Egyetlenegy lánya sohase mosolygott.
Mindig sírt, mindig rítt, egyre hullt a könnye,
Mint a szomorúfűz hulló harmatgyöngye.
Ha kiment sétálni a virágos kertbe:
Messze szállt a lepke, zümmögő méhecske,
Elfonnyadt, elhervadt a nyíló virág is,
Elhallgatott sorba a dalos madár is.
Udvara hű népét elfogta a bánat,
Úgy sajnálta azt a bús liliomszálat!
Feketébe volt az egész város vonva,
Örök gyászt lengetett égbenyúló tornya.
A király szolgái világszerte jártak,
Nagy baját hirdetni szegény királylánynak.
Hirdették mindenütt csengő csengetyűvel,
Zengő citerával, síró hegedűvel,
Hirdették mindenütt peregő dobszóval,
Könnyet csalogató, bús tárogatóval,
Hogy aki meg tudja szívből kacagtatni:
Király a koronát annak fogja adni.
Gyűltek, gyülekeztek királyfiak, grófok,
Víg cigánylegények, nagykalapú tótok.
Féllábon ugráltak, tótágast is álltak,
Még cigánykereket, azt is sokat hánytak.
Öltöztek kecskének, öltöztek majomnak,
Brekegtek, mekegtek és kukorékoltak.
Elkövettek biz ott ezer balga dolgot:
A királykisasszony, hej, csak nem mosolygott!
Betoppan egy legény, Isten tudja: honnat!
Reszkető kezében hegedűt szorongat.
Rá is kezdi mindjárt... Húz is olyan nótát:
Visszacsalja véle a kert pillangóját.
Kinyitja a szemét a hervadt virág is,
Sorba megszólal az elnémúlt madár is.
Kacagó jó kedvvel táncba ugrik rája
A királynak minden vendége, szolgája.
A főzőkanállal beszalad a kukta,
Palota oldalát majdhogy ki nem rugta.
Járja a hopmester meg a miniszter is,
Rakja a király is, rakja a bakter is,
Egyszer csak mi történt? Kacag a királylány,
Táncba ugrik ő is a nóta varázsán.
Lehull a városnak nagy fekete gyásza,
Piros zászló suhan valamennyi házra.
A királykisasszony tán még most is rakja,
Kacagó jó kedvét világba kacagja.