Előszó

Emlékeimben kutatva Gyulai József Széchenyi díjas akadémikussal először 1980-as évek második, vagy a '90-es évek első felében találkoztam személyesen Miskolcon, az MTA Szilárdtest-kutatási Komplex Bizottságnak a Miskolci Egyetemen tartott ülésén. Az MTA Műszaki Tudományok Osztályának képviseletében az alelnök, Prohászka János akadémikus is jelen volt. Az akkori képeket felidézvén Gyulai Józsefben egy szerény, csendes, de megfontolt ember körvonalai rajzolódnak ki, akinek munkájáról az egykori aspiránsvezetőm, az alelnök is a teljes elismerés hangján szólt. Ha nem tévedek Gyulai József az ionimplantációval kapcsolatos kutatásairól, annak gyakorlati hasznáról tartott előadást az "egyetemi tanácsteremben". Nem lévén tagja e bizottságnak meghívásomat feltehetően Prohászka János és munkahelyi vezetőm, Romvári Pál professzor (a Miskolci Egyetem Mechanikai Technológiai Tanszékét sikeres, elismert vezetője) sok-sok évre visszanyúló jó kapcsolatának köszönhettem. Gyulai József előadásán csak "füleltem", hiszen gépészmérnök lévén (és azon belül is az alkalmazott mechanikai ismeretekkel indulva a mérnöki pályán) az anyagtudományi, azon belül is a fizikusi szemléletű vonulat a "diszlokációk" szintjéig hatolt belém, alapvetően a "Zsoldos-Kovács: Diszlokációk és képlékeny alakváltozás" könyvének olvasgatójaként és a "Fizikusok Őszi Iskolája" rendszeres résztvevőjeként. Miközben Gyulai József az anyag egyre kisebb és kisebb méretei felé fordult (jelenleg a nanotechnológiánál tart) én megmaradtam a mérnöki szerkezetek megbízhatóságának értékelése mellett. Azonban van mégis egy közös határfelület tevékenységünkben, ez pedig a "diszlokáció" szintje, mérettartománya, amelyet közös támogatónk (nekem tanítómesterem) Prohászka János akadémikus jelenít meg bennem. A fizika tanári diplomával rendelkező Gyulai József nyilvánvalóan könnyebben jutott el a közös hanghoz Prohászka Jánossal, hiszen életpályájukban nagyon sok közös motívumot lehet felfedezni, akár az USA-ban tett tanulmányutakat, munkájuk elismeréseit, akár pedig a Magyar Tudományos Akadémia szervezetében betöltött szerepeket, beosztásokat nézzük. Prohászka János az MTA Műszaki Tudományok Osztályának elnökhelyettese 1988-1994 és elnöke 1994-1999 között. Gyulai József ugyanezen pozíciókat töltötte be 1999-2005 és 2005-2010 között.

Volt egy másik nagyszerű ember is, aki kulcsszerepet játszott életpályánk összeillesztésében Gyulai akadémikussal, mégpedig a közös "főnökünk", Pungor Ernő, akinek "beszélgetőtársa" lehettem a 80. születésnapjára 2003-ban megjelent könyvben. Gyulai József ugyanis elvállalta, hogy létrehozza és útjára indítja hazánk első non-profit módon tevékenykedő Bay Zoltán Anyagtudományi és Technológiai Intézetet, amelynek igazgatója volt 1993-1995 között. Jómagam 1996-ban csatlakoztam a "Bay - csapathoz", a miskolci Logisztikai és Gyártástechnikai Intézetben, amelyet 1999-2008 között vezettem. Noha a fenti dátumok között nincsenek átfedések, mégis találkozásaink rendszeresek voltak, hiszen Gyulai József napjainkig folyamatosan követte a "Bay-struktúra" formálódását a Kuratórium tagjaként. Így nem csupán intézet-szervezőként ismerhettem meg munkájának eredményét, hanem mint főnökeim egyikét, hiszen a Kuratórium volt az, amely egyrészt felügyelte az Alapítvány tevékenységét, másrészt meghatározta (és számon kérte) azon irányokat, teljesítményeket, amelyeken a "Bay-struktúra" szakemberei a piaci elvek alapján tevékenykedtek. Azt kell mondanom, hogy "főnökként" is ugyanolyan emberrel találtam szemben magam, mint amilyen az első benyomásom volt; elgondolkodó, távolra (is) tekintő, megfontolt, emberséges, akivel jó volt közös dolgokért lépni, küzdeni. Hogy valójában ki is Gyulai József? Sok-sok információhoz juthatunk napjainkban az INTERNET segítségével is. Ha a Google kereső rendszerbe begépeljük nevét mintegy 4 millió választ kapunk. Ha a név mellé az mta kiegészítést írjuk, akkor mintegy tizedét az előbbinek, ha a fizikus kiegészítéssel próbálkozunk, akkor is a 300.000 feletti találatot kapjuk. Sok-sok időt kellene fordítanunk az INTERNET-en található anyagok olvasgatására és igen nagy valószínűséggel nem az "embert" ismernénk meg, hanem életének puszta adatait és tevékenységének eredményeit, a teljesítményt. Bízom abban, hogy e könyvben egy nagyszerű embert ismerhet meg a Kedves Olvasó, egy olyan embert, aki a rendelkezésre álló időt jól és emberségesen használta ki!

Miskolc, 2012 tavasza
Tóth László