Fülszöveg

A képvers története az ókorig vezethető vissza. A rendkívül változatos barokk vizuális versformák (háromszög, rombusz, trapéz, kör, tojás, torony, oszlop, orgona, szív, horgony, oltár, kehely, rózsa, csiga, kerék, pajzs, balta stb.) mellett minduntalan visszatérő alakzat a latin verselés óta ismert kubus, azaz a versnégyzet, amelynek több variációja létezett, s még a 16. és 17. század fordulóján élt nagy zsoltárfordítónknak, Szenczi Molnár Albertnek is ismertek latin nyelvű kubusai. A költői játszadozás és a nyelvi fejtörőkészítők egyik kedvelt formájának tartják a kubusnál egyszerűbb betűnégyzetet, amely önmagában csak ritkán hordoz poétikai funkciót, de a nyelvi találékonyságra épít, hiszen olyan megfordítható szavakból (fregoli-, palindromszavak) négyzet alakban összeállított szócsoportról van szó, amely több irányból összeolvasva azonos szöveget ad. Ezzel még Arany János is kísérletezett, az ő szellemes betűnégyzetét választotta Papp Tibor a 25x25 - Bűvös négyzetek című könyve mottójául.

Való igaz, hogy a betűnégyzet poétikai értelemben nem azonos súlyú a versnégyzettel, ugyanakkor a József Attila-díjas író, költő, tipográfus Papp Tibor a most kézben tartott kötetével a magyar költészet legmagasabb dimenzióiba emelte a betűnégyzetet, illetve a vele való költői játékot. Könyvében 25 darab 25 betűből álló (5x5-ös) versnégyzetet közöl, s a bűvös négyzeteinek szavait, szókapcsolatait beépíti a mellettük olvasható versekbe. A félkövérrel kiemelt, a betűnégyzetekből származó szavak alkalmazását azonban nem érezzük erőltetettnek, öncélúnak, hanem éppen ellenkezőleg, ebben a versépítési módban Papp Tibor rendkívül gazdag költői eszköztárának, nyelvi-költői leleményességének újabb ékes bizonyítékát fedezhetjük fel. Ráadásul a szerző úgy építi a betűnégyzetek vendégszavai köré a költeményeit, hogy azokban többször is utal a klasszikus és a középkori képversalkotó elődök poétikai eszközeire, például egyes művekben megjelenik az akrosztichon, a mezosztichon vagy a telesztichon.

Papp Tibor ezen könyvével három pilléren nyugvó erős hidat hozott létre. Az első pillér a régi képversköltők világát idézi meg, a második a kortárs avantgárd kísérletező alkotóiét, a harmadik pedig összeköttetést biztosít a hagyományos, lineáris olvasatot nyújtó verseket kedvelő olvasók felé, tehát ezt a könyvet azoknak is nyugodtan ajánlhatjuk, akik idegenkednek az experimentális lírától, de szívesen olvasnak szép, jól formált költeményeket.

Papp Tibor igazi homo ludensként ezzel a könyvével is játszani hív, alkotásra ösztönözve próbálja a vers születésének, a művészi teremtés folyamatába beemelni az olvasóit. Hiszem, hogy egyre több játszótársat talál.

L. Simon László