Előszó

Tisztelt Barátom! Csakis szives baráti indulatának kell tulajdonitanom, hogy becses könyvéhez tőlem óhajt irodalmi utlevelet. Hiszen én szerkesztői állásomnál fogva inkább a vámos hivatásának élnék s nem is az utlevelek kiállitása, mint inkább az illetéktelen utazók, irodalmi határokon átlopózkodó csempészek föltartóztatása képezné kötelességemet!

Azonban jól van igy is!

Ön már annyira ismeretes utazó mindnyájunk előtt, hogy Önnek vagy Öntől utlevelet kérni nevetséges dolog volna. Az ilyen utazó előtt a határon a vámtiszt udvariasan szalutál s azt mondja: "Csak tessék szabadon"! Még utimálháját sem vizsgálja meg.

A mi ezt az utóbbit illeti, ez részemről különben is fölösleges munka volna. Barátságos és nem a mai keletü irodalmi viszonyunkkal járt, hogy én magam is segitettem Önnek ezen irodalmi utazás előtt a felpakolásnál.

Ismerek mindent apróra, a mit Ön ezen könyvbe fölvett s nem egy becses, müvészies tárgyat, vagy finoman metszett gondolatot csodáltam meg, mielőtt puha selyempapirba csavargatva elhelyeztem volna.

Emlékezni fog még, a mikor Pólából - pár év előtt - mint haditengerészeti orvos első dolgozatait nekem, meglehetősen indokolatlan aggodalommal elküldötte. A postagalambokra, a melyeket a bóra lecsap a hullámos Adriára s a nehéz fregatt megmenti a madarakat. A hajófödelen felejtett kóczdarabra, a melyet a hajófegyelem szemüvegén át, a parancsnok biztatására mindenki rémitő szemétdombnak kénytelen elismerni. Az ön dalmát "malijára", aki a hajón, vasárnap előszedi zsákjából édesanyja és szeretője leveleit s egész ünneplése abból áll, hogy azt nézegeti. Azután a nagy keleti utazás részleteire, a Vöröstenger izzó temperaturájára, a colombói szinek ragyogására s a khinai élet csudálatos tarkaságaira, melynek - hogy őszinte legyek - még a szagát is tisztán megéreztem, a mikor az Ön leirásait Khinából és Koreából megkaptam, némelykor ugy, hogy az egész földgömböt megkerülték.

Én voltam, a ki mindezeket először olvastam és megszerettem; ime az én jogcimem!

Ezekből és tömérdek sok más, nem kevéssé érdekes és tanulságos tárgyból csinál most Ön nekünk itthon ebben a könyvében muzeumot. Hát hogy is ne eresztené át az ember kalaplevéve az ilyen málhát az irodalmi vámsorompón!

...

A hol más ember csak tárgyakat és szineket lát s legfölebb azoknak a mozgás által keletkezett mechanikai változásait veszi észre, Ön ott magát az életet látja s egyszerre látja mind az öt érzékével és azonfelül elméjével is. És a mi legbecsesebb minden irodalmi müben s bizonyára az életben magában is: mielőtt nézne, olyan helyre áll föl, a melyet mi a humor magasabb álláspontjának szoktunk nevezni.