Előszó

Mostanában nem sok ujat tudok irni. Az a boldog szellemi feszültség amit az irodalmi alkotás jelent, olyan nekem mint a tilos paradicsom.

Mit csinál az iró ha ujat nem irhat?

Körülnéz régebbi irásai között...

Rengeteg irásom van, cikkem és tanulmányom, ami könyvalakban még nem jelent meg. Többnyire irókortársaimról szóló kritikák, méltatások, vitacikkek.

Ezeket eddigi köteteimből tudatosan kizártam. Nyers időszerüségük nem is illett volna az elvi tartalmu kötetekbe. De féltem is könyvbe venni őket. Kortársi itéleteinket oly könnyen megcsúfolja az idő! S ki jósolhatja meg, mit érdemes megőrizni a jövőnek? Az élő irodalom folyékony valami. Ami ma legfontosabbnak látszik, holnapra már elvesztheti a jelentőségét...

Most azonban már itt van a holnap. Pár év óta alig irtam ilyen időszerü irodalmi cikket, s ez a pár év elég volt arra hogy a régieknek némi távlatot adjon. Pár év alatt sok minden kialakult. Kortársaim bevonultak a történelembe. A nemzedék, melynek születésénél asszisztáltam, szellemi életünk derékhadává lett. Az elvi harcok csatasorai nyiltan felállottak. A fiatal irók, kiknek első könyveikre figyeltem föl, elfoglalták helyeiket az irodalomban.

Ujraolvasom cikkeimet e fejlemények világában. Ugy érzem, nem vesztették érvényüket. Egyenkint, s más tartalmu kötetekben szétszórva, talán keveset mondanának. De összegyüjtve, s együtt és egymást támogatva, nem tehetnek-e némi szolgálatot? Bizonnyal hozzájárulnak egy irodalmi korszak kibontakozásának megértéséhez. S ez éppen az a korszak melyben mai irodalmunk legtöbb problémája gyökerezik.

...