Előszó

Ázsia különböző népeinek hajdankorára vonatkozó ismeretünk azon arányban nyer kiterjedésben, a mily arányban a tudományos kutatások ama kérdéses országok földrajzi, ethnographiai és nyelvészeti viszonyait illetőleg előbbre haladnak. Az ottomán császárság, bár rég óta állt folytonos közlekedésben Európa minden részével, csak az utolsó században vonta magára a történészek figyelmét, és ezek ide vonatkozó ismeretei még akkor is annyira felületesek voltak, hogy Petit de la Croix és Cauntemir iratai valóban megbizhatókká csak akkor lettek, ha Hammer és Zinkeisen későbbi nyomozásai által megerősittettek. Weil G. roppant szorgalma elegendő volt arra, hogy teljesen megfeleljen Arábia és Egyptom évkönyveinek, hol egyedül csak a multtal volt dolga; de Persia történetének múzsája nem talált megfelelő képviselőre mindaddig, mig Thevenot, Chardin és Niebuhr nyomán a kitűnő Malcolm tábornok nem lett tolmácsa, miután önmaga több izben útazta be egész Persiát és alaposan tanulmányozta annak viszonyait.

Az Oxuson túl fekvő vidék azonban aránylag még mindig ismeretlen a történelem előtt. A jelen század elején kezdett el néhány sugár áthatolni a sötétségen, mely ezen egész vidéket környezi; azóta pedig a hóditás kardja tetemes mérvben háritotta el a fátyolt, és ámbár ismeretünk úgy az országra, valamint annak népére vonatkozólag még mindig eléggé tökéletlen, könnyen elképzelhető, hogy az európaiak nem csekély mértékben törekszenek részletesebben megismerkedni az ország jelen állapotával, és ha lehet, Közép-Ázsia ezen népének multjával is, mely, bár földrajzilag oly messze fekszik tőlünk, az utóbbi politikai események által mégis szoros összeköttetésbe hozatott velünk.

E kiváncsiságot kielégitendő, vállaltam én magamra a feladatot, hogy csekély mérvű kútforrások alapján és még csekélyebb tehetséggel megirjam Bokhara első történetét. Már csak azon két körülménynél fogva, hogy kora éveimben e távol vidék lebegett képzeletem előtt, és hogy egész ifjúságom kezdetben nehéz készülődéssel, később még nehezebb utazásokkal volt betöltve, már csak azért sem lett volna szabad most érettebb koromban ily fontos irodalmi vállalat felelősségét magamra vállalnom. Úgy látszik azonban, hogy nekem már végzetem oly utakon járni, melyeken épen nem, vagy csak alig voltak előzőim; és midőn most tollal akarok átkutatni egy egészen új tért, minden további mentegetődzés helyett azon csekély számú kútforrásokat akarom felsorolni, melyek nélkül a tanulásra való legnagyobb elszántság is eredménytelen maradt volna.

...