Előszó

Csak két tized! csak husz év!

S mégis - mintha századok tüntek volna el!

A szellemi élet, a nemzetek élete is sokban hasonlit a fisikai léthez, a külső, az anyagi világ viszonyaihoz!

Ha szárnyaira kapja hajónkat a vihar; ha zivatar haragja förgeteg homályát veti közénk és a part közé, melyen vakitó fény s hangzatos örömzajtól körözve mozogtunk alig néhány perc előtt: mit tesz az, pár araszra vagy sok mértföldre távoztunk-e már onnan?

Ránk nézve elveszett, megszünt lenni s némi kárpótlást és vigaszt csak azon emlékek nyujthatnak, miket magunkkal hoztunk...

Az 1848-iki szabadságharc is csak emlékeiben él már közöttünk s ez emlékek nagy része is - fölötte szomoru!

Csonkavitézek az utcák sarkain! koszorutlan sirok a csaták téréin! vagy hideg, rideg szobrok, mik elbeszélik: hányan hullottak el itt is, ott is a - szabadságért, de elhallgatják, hogy mindannyi - hiában!

Nem teljesültek az Irás szavai: "Az ártatlanul kiontott vér boszuért kiált az éghez!..." a föld elitta, a fű benőtte s még nyoma sem maradt a drága cseppeknek, sem ott künn a mezőn, sem ott benn - a szivekben!....

Elég gondot ad mindenkinek a jelen a multat őrizze, ünnepelje, dicsőitse - a történet!

Ez az az öreg harang, hová a kegyelet a nemzeti nagy tartozások lefizetését utasitani szokta......

Egyetlen név van csak, mit a nemzet tulnyomó része sehogy sem tud feledni.

És ez az egy név: Kossuth Lajos!

Az esztendők ködfátyola, a viszontagságok hullámai minden egyebet elboritottak és megrongáltak, de azon a hatalmas sziklán, melyre milliók épiték hitöket 48-ban - megtört erejök.

Rendületlenül áll az most is egész fönségében a régi alapon s bár közeledni hozzá csak azok mernek, kik nem törékeny lélekvesztőn, hanem a jog és meggyőződés szilárd, törhetlen anyagból épült hajóin szállanak a. nyilvánosság tengerére, nagyszerüségéből mit sem von le, sőt hatalmát jelezi azok félelme is, akik - kerülik őt!

Sokszor tapasztaltam azonban s épenséggel nem örültem e tapasztalásnak, hogy a magyar nép bizalma Kossuthban, a magyar nép ragaszkodása személyéhez inkább az ösztön mint a - tudás eredménye.

S igy szóltam magamhoz: "Ha az a kevés, mit a nép a 48-ki mozgalmak vezére felől tud, - már ekkora lelkesedéssel tölti el a sziveket, nem hazafias kötelesség-e: alkalmat szerezni, alkalmat nyujtani neki, hogy közelebbről lássa és megismerje őt? Az ösztön végre is ingatag és változó, de a tudás - elvvé magasul s az elv hajthatlan és szilárd, miként a vas."

A válasz az lévén, hogy - igen, hozzáfogtam Kossuth müveinek lapozgatásához s a kivonatok, miket itt közlök a magyar néppel - egyes sugarak ugyan csak, nem maga a nap, de oly ragyogók, oly melegitők, hogy könnyen ráismerhetni azokban a forrásra, a honnan ömlenek.

Magába a napba nézni: ugyis csak kevésnek, csak sasszemeknek adatott...

Hétköznapi halandó köszönje meg s érje be véle, ha világát, ha melegét és áldásos hatásait élvezheti.

Magamat is az utóbbiakhoz számitom!

Mentse ki ez a gyüjtemény netáni fogyatkozásait...

...