Előszó

Minden könyvnek megvan a Sorsa, tartja a latin mondás, s ez alól természetesen a mi kötetünk sem kivétel: e sorok szerzőjének ötlött eszébe, hogy barátunk, kollégánk Kecskeméti Károly közelgő 80. születésnapja méltó megünneplésére emlékkötetet szervezzünk tiszteletére. A gondolatot tett követte - és a szokványos teendők: körlevél a szóba jöhető Szerzőknek (ezt 2013. február 7-én postáztuk), a munkát vállaló kiadó megkeresése, és, főként, a mindehhez elengedhetetlenül szükséges pénzszerzési módozatok gondos mérlegelése. Ez még most sem ért véget. Ám az idő rövidségére és anyagi forrásaink szűkösségére való különös tekintettel a szerkesztők egyelőre az e-book forma mellett voksoltak...

A felkért szerzőgárda, egy-két "lemorzsolódást" leszámítva becsülettel teljesítette penzumát. Összesen huszonnégyen lettünk. A kéziratok többsége, ahogy ilyenkor lenni szokott, nem született meg időre. Akadt olyan kolléga, aki leterheltsége miatt végül is visszalépett, és olyan is, aki a hírről hallván csatlakozott hozzánk. Nem jelentett leküzdhetetlen akadályt az sem, hogy némelyek lazábban értelmezték a terjedelmi kereteket, ezt mások visszafogottsága ellensúlyozta. Szervezési nehézségek és némi kapkodás, főszerkesztői tunyaság miatt viszont a beérkezett textusok formai szempontból távolról sem voltak egységesek. Ezt a problémát - igazán jelentős erőfeszítések ellenére - a belső munkatársaknak nem is sikerült teljesen megoldaniuk. Az első csoda mégis megesett: 2013. július 18-ra összeállt az opus törzsanyaga.

S hogy milyen lesz? Ez mindig talány a Festschriftek esetében. Nagyjában- egészében két dologtól függ, amelyek persze egymásból következnek: a) kiket sikerül megnyerni; és b) ami még ennél is fontosabb: kinek készül? Mert azt mindenki tapasztalatból tudja, aki tollat vesz kezébe: igazán nem elhanyagolható szempont, hogy alkotás közben milyen impulzusokat, gondolatokat, érzelmeket vált ki belőle az Ünnepelt munkássága, tudományos rangja, karaktere, habitusa. Vagyis az Ember, akit fel akarunk köszönteni, akinek megbecsülésünk, tiszteletünk és rokonszenvünk jeleként örömet akarunk szerezni. S úgy, hogy lehetőleg nyoma is maradjon.

A kötet "rendező elve" tehát maga az ünnepelt: Kecskeméti Károly. Az ő több mint négy évtizedes tiszteletet parancsoló "megkettőzött" levéltárosi/történészi pályája, eredményei, továbbgondolásra serkentő felismerései, távlatos felvetései és - mindenek fölött - megnyerő egyénisége volt az a szilárd pont, amely, mint mágnes a vasreszeléket, magához rántotta, s egy sajátos, csak és kizárólag erre a vállalkozásra jellemző alakzatba rendelte/rendezte a beérkezett írásokat, esszéket, közleményeket, amelyek összege maga az elkészült könyv. Emellett emez eszmei "vezérfonal" érvényesít(het)ése - tekintettel arra, hogy Kecskeméti Károly '56 óta Párizsban élvén eleve kívül és felül áll kisszerű honi értelmiségi torzsalkodásainkon - egyszersmind annak is bizonyítéka, hogy Magyarországon változatlanul lehetségesek olyan értékelvű, szigorúan csupán a minőségre figyelő szakmai szerveződések, amelyek nincsenek tekintettel az elmúlt huszonnégy esztendőben létrejött "szekértáborokra". Ebből a szemszögből - Kecskeméti Károly kényszerű távollétéből és főként francia nyelvű tudományos pályájából - következik egyebek között az is, hogy rangos francia történészek írásai is szerepelnek kötetünkben, ennélfogva az két, sőt többnyelvű.

A többi már, mondhatni, mellékes körülmény: mivel a tematikus bontás a dolgozatok sokfélesége miatt eleve kútba esett, a szerkesztők olykor szikrázóan kemény "csörték" után egyeztek meg, hogy a maradék két lehetőség (a betűrendes, illetve időrendi) közül az utóbbit választják: az írásokat témájuk kronológiai sorrendjében tárják az Olvasó elé, a végére illesztve a több korszakon átívelő dolgozatokat, illetve az "időtleneket". Mint minden hasonló kiadvány, ez a kötet is nagyon sok ember odaadó törődését, áldozatos munkáját igényelte. A szerzők lajstromának megkomponálásában, majd a kötet összeállításában Dénes Iván Zoltán és Miskolczy Ambrus segített sokat, emez Előszó végleges formába öntéséhez pedig Filep Tamás Gusztáv és Henri de Montety nyújtott értékes támogatást. Ám az írásokból sohasem lehetett volna könyv Ferge (Kecskeméti) Zsuzsa eltökélt háttértevékenysége, erélye és kiapadhatatlan energiája, valamint Sík Júlia rendkívül lelkiismeretes szöveggondozói munkája és tipográfus tördelőnk, Siba László invenciózus megoldásai nélkül.

Köszönet érte Mindenkinek.

Borsi-Kálmán Béla
Párizs, 2013. július 19.

Avant-propos

Habent sua fata libelli estimaient les Anciens. Ce dicton célèbre est sans nul doute valable pour le présent ouvrage. À vrai dire, c'est bien dans mon esprit, il me semble, qu'est initialement descendu l'idée de rendre hommage à Charles Kecskeméti sous la forme d'un volume de mélanges, sachant que l'anniversaire de sa naissance était imminent. Ensuite, nous sommes passés à l'acte - et aux diverses obligations liées à une telle entreprise: une circulaire, d'abord, adressée aux auteurs présomptifs en date du 7 février a. c., puis la recherche d'une maison d'édition susceptible de s'engager dans notre projet. Enfin, surtout et par dessus tout, l'évaluation rigoureuse des modalités d'obtention d'une subvention adéquate. Du reste, nous ne sommes pas encore arrivés au bout de nos efforts. Mais, compte tenu du temps fort limité à notre disposition, et prenant en considération nos ressources pécuniaires extrêmement restreintes, nous avons pour l'instant choisi la forme d'un livre électronique (e-book).

Les auteurs, à quelques rares exceptions près, ont honoré dignement la tâche qui leur incombait. Leur nombre, tout compte fait, s'élève a vingt-quatre. La plupart des manuscrits sont arrivés, comme d'habitude, apres le délai fixé; certains collègues, faute de temps, ont été contraints de renoncer à leur participation, d'autres se sont joints à nous plus tard en apprenant l'existence du projet. D'autre part, le fait que plusieurs contributions ont dépassé les paramètres proposés ne nous a pas causé de probleme insurmontable, car ces dernières ont été contrebalancées par la modestie de certaines autres. En raison de difficultés organisationnelles et d'une certaine précipitation, peut-être aussi d'une coupable nonchalance de la part de la direction du volume, les textes reçus étaient loin de partager une unité de forme. Et malgré les efforts considérables des collaborateurs techniques du projet, l'uniformisation des textes n'a sans doute pas atteint le degré de perfection souhaité. Pourtant, un premier miracle a eu lieu: le 18 juillet, tout le matériau du volume était disponible.

Restait à savoir quelle serait la qualité du volume. Dans le cas des Mélanges, c'est toujours l'énigme principale. Tout dépend, en grandes lignes, de deux variables, qui sont elles-mêmes, bien sûr, interdépendantes. La première est la suivante: qui sont les auteurs? Et voici la seconde, non moins capitale, bien au contraire: à qui s'adresse-t-on? Car toute personne assez téméraire pour s'aventurer dans le domaine des lettres sait de sa propre expérience combien sont déterminants l'oeuvre, le poids scientifique et le caractère du bénéficiaire d'un volume jubilaire, dans le processus de création. En un mot: quelles impulsions, quels sentiments inspirent l'Homme à qui l'on s'apprête à rendre hommage? Celui à qui l'on voudrait témoigner de son respect, de la sympathie qu'il inspire à son entourage, à qui l'on souhaitait aussi, tout simplement, faire plaisir. De telle sorte que cet acte, si possible, laisse des traces.

Le «principe d'ordre» de ce volume est donc la personnalité même de Charles Kecskeméti. C'est sa carrière imposante, «double», d'archiviste-historien pendant plus d'un demi- siècle, ce sont ses résultats historiographiques, ses trouvailles durables et ses questions inspiratrices et enfin, last but not least, son caractère charmant et attirant - en tant que point de référence, faut-il dire en tant qu'aimant magique? -, qui a donné à nos textes leur configuration et qui est, en somme, au coeur de ce livre. D'autre part, le fait mème que ce «fil conducteur» ait pu se dérouler jusqu'au bout - considérant que Charles Kecskeméti, depuis son émigration à Paris en 1956, n'a eu de cesse de s'élever contre et au-dessus de nos petites déformations intellectuelles domestiques - est la preuve qu'il est encore possible en Hongrie d'entreprendre un projet de valeur, uniquement motivé par la qualité professionnelle, ignorant délibérément les différents camps retranchés constitués au cours des vingt-quatres dernières années. C'est aussi à l'éloignement forcé de Charles Kecskeméti et à sa carrière scientifique réalisée principalement dans la langue française que l'on doit, dans ce volume bilingue et même multilingue, la présence de contributions d'historiens français de valeur.

Le reste, dirait-t-on, consiste en un détail négligeable: puisque la structure du volume pouvait difficilement être organisée de façon thématique, en raison de la multitude des sujets en présence, les rédacteurs, au terme de dures débats intérieurs, ont accordé leur préférence a la chronologie aux dépens de l'ordre alphabétique. Ils proposent donc au lecteur de ces Mélanges des études et des essais rangés selon leur temporalité: des problématiques les plus anciennes aux plus récentes, voire «intemporels».

Ce volume, comme toute publication de ce genre, a exigé le soin plein d'abnégation et le travail dévoué de nombreuses personnes. C'est Iván Zoltán Dénes et Ambrus Miskolczy qui m'ont le plus aidé dans le choix des auteurs, ainsi que dans l'élaboration de la structure définitive de la table des matières, je mentionnerai également l'aimable contribution de Tamás Gusztáv Filep et Henri de Montety à la forme définitive du présent Avant-propos. D'autre part, tous ces textes n'auraient jamais pu se constituer en forme de livre sans l'activité discrète, pour ainsi dire derrières les coulisses, de Zsuzsa Ferge (née Kecskeméti), sans son inépuisable énergie et sans sa détermination, ni sans le travail de très grande valeur de notre rédactrice, Júlia Sík, toujours minutieux et consciencieux, enfin sans les solutions inventives du rédacteur technique, László Siba.

Ils méritent tous nos profonds remerciements.

Béla Borsi-Kálmán
Paris, le 19 juillet 2013