Bevezetés

A kötetünkben közölt két tanulmány egy (sőt több) nagytérségi regionális kultúra sajátlagos politikumát tárja föl - politikatudományi értelemben talán csak szűkített jelentéstérben. Ugyanakkor elméleti, összegző típusú írások lévén, inkább az antropológiai kutatásra felkészülés, előzetes probléma-áttekintés, társadalmi magatartás-tünetek megfogalmazása a vállalt céljuk, nem pedig a konkrét terep vizsgálata testközelből és élmény-intenzív állapotban, az antropológia érdeklődési fókuszában. A hasonló törekvések eléggé gyakoriak az etnikai kutatás, a politikai antropológia, a hatalmi rendszerek empirikus leírásai során, s céljuk elsődlegesen inkább egy ismeretlennek tekinthető viselkedéskultúra megjelenítése a források nyomán (jogszokás, kulturális, vallási és életmódbeli sajátosságok rendszerező elbeszélése), semmint az interkulturális kapcsolatok mikrotörténeti reprezentációja a helyi társadalmak, vagy nagyobb kultúrkörök, esetleg földrajzi nagytérségek (itt mindenekelőtt Afrika középső része és északi tájéka) alapján.

E közlési, értelmezési és kommunikatív rendszer egészének megjelenítése ugyanakkor azért sem "tisztán" politológiai, mivel az érintett társadalmi világ egy ritualizált térben funkcionál, ahol a kultúrák és politikai berendezkedések közötti közlekedés maga is ritualizált gyakorlat, nem valamiféle (archaikumként vagy neolit maradványként definiálható) "természetes" létállapot. S mint hatalmi (politikai, de nemcsak policy értelemben vett) rítusnak, megvan a maga irányadó és tartósító eszköze, amely konkrét megnevezésben nem más, mint a hatalomgyakorlás és az erőszak kiterjedtsége, legitimitása, "mechanizmusa". Hogyan lesz az erőszak rendszerré, megengedett normává, megtűrt szokásjoggá, avatottak kiváltságává, és hogyan válik a mindennapossá szokványosodott működés-egész egyfajta communitas-t konstituáló struktúrává és ideológiává, amely a korszak dinamikájával szentesítve olyan jelentéstartalmat hordoz, melynek igazságértéke (történeti alapon is) már-már elvitathatatlannak látszik? Hogyan alakul ki a társadalom struktúrájában a funkcionális "bonyolódás", rétegzettebbé válás, s mellette a funkcionális tartalom, a folyamatosság, a legitimáció - méghozzá ott, ahol első rátekintésre ilyesmiről szó sem eshet a kifejezés weberi értelmében?

Elgondolásaik ez alapkérdéshez a törzsi szintű hatalom vázlatos leírásával közelítenek, ami persze az euro-amerikai típusú hatalompolitikai érvek felől nézve talán "hiányosan" alátámasztottnak látszik majd, s ezzel sokféle további ellenőrzésre és igazolásra szorul - de talán nem is több (és nem is kevesebb) itt mindez, mint hangos gondolkodás a hatalom akarásának és birtoklásának egy sajátos megnyilvánulásmódjáról, a mindennapok történéseiben megjelenő uralomgyakorlás és politikával kapcsolatos antropológiai nézőpontok kialakulásának felvezetésével. Következtetéseik talán nem többek, mint az, hogy a Nietzsche-i "hatalom-átélés" és a "hatalom akarása" jelenségének primitív változataira asszociált erőpolitika természetrajzának változatai, illetve a behódolás mint társadalmi aktivációs képesség, a társadalmi erők érzékenységének és szimbolikus konfliktusainak területe, amely éppen azért, mert az igenlő cselekvéssel áll rokonságban, kiérdemli, hogy a mai vizsgálódások fényében is megvizsgáljuk. "Primitív világok" a terep, de "modern" kontextus az, melyben mutatkozásaikat megnevezzük...