Előszó

A török fajt, a mely a föld kerekségének minden népe közt még ma is a legnagyobb földrajzi elterjedéssel dicsekedhetik, a melynek fékezhetetlen vándorlási kedve és harczias szelleme Ázsia és Európa történetében a legjelentékenyebb változásokat idézte elő, és a mely az ó-világ népeinek keretében nem egy érdekes etimológiai rejtélyt teremtett, az ujabbkori tudomány mindeddig még épen nem méltatta kellő figyelmére. Igaz ugyan, hogy nincs hiány egyes töredékes vázlatokban és oroszul irt, tehát nem mindenkinek számára érthető monographiákban, melyek e fajról szólnak; ujabbkori utazók és ethnographusok is különböző vidékeken érintették a török faj nagy területét és egyes törzsek erkölcsi életének nem egy vonását lerajzolták. Azonban az egész törökséget ábrázoló képet mindeddig még senki sem vázolt és arról, hogy az egyes törzsek milyen ethnologiai és ethnographiai viszonyban vannak egymással, még kiváló tudósoknak, mint Peschelnek és Müller Frigyesnek is csak igen homályos és hibás fogalmok volt.

Hogy e bajon segítsek és ezen a népek ismeretének tudományában levő jelentékeny hézagot betöltsem, elhatároztam, hogy e művet megirom. Az a körülmény, hogy a török népek nyelvével, irodalmával és történetével évtizedeken át foglalkoztam és ezen kívül több évi utazásom alkalmával e népfaj egyes részeivel hosszú ideig és bensően érintkeztem, volt a főok, hogy e munkához mertem fogni. Az itt tárgyalt terület déli népeinek leirásában tehát a magam tapasztalatait értékesíthettem, az éjszakiakra vonatkozólag más kútfőkből kellett merítenem. Sajnos, ez utóbbiakhoz nem lehet mindig férni és nem egy néprajzi értekezésnek, a mely orosz vidéki lapokban elszórva jelent meg, csak a hírét hallottam, de magát meg nem pillanthattam. Minthogy a rendelkezésemre levő anyag nem volt teljes, e könyv különböző részeinek kidolgozása sem lehetett egyenletes és egyforma. Igy például a csuvasokról, baskirokról és kazáni tatárokról vázolt kép sokkal részletesebb, mint a szibiriai törökök egyes részeié, a kikről csak a legujabb korban tudtunk meg egyet-mást és a kikről a rájok vonatkozó nagyon is elmosódott adatokat nem mindig lehetett felhasználni. Sajátságos, hogy ezt a hiányt oly törökök leirása közben is tapasztalhatjuk, a kik közvetetlen közelünkben laknak, tudni illik az oszmánokéban; ethnologiai és ethnographiai tekintetben ugyanis Anatolia kevésbbé ismert, mint a Thien-San és a Jaxartes medenczéjének tőlünk távol eső vidékei. A népek ismeretének tudományát eddigelé leginkább az gátolta kifejlődésében, hogy az ethnographus utazók nincsenek feladatukra kellően elkészülve, különösen pedig az, hogy nincsen elég nyelvismeretök. Az ethnographia és gyakorlati philologia egymástól elválaszthatatlan. A földrajz, természettudomány és régiségtudomány képviselőjének talán elég, ha jó a szeme; az ethnographus azonban csak fülével és nyelvével kutathat, és az olyan ethnographus, a ki idegen országokban tolmács segítségével jár, helyesebben cselekednék, ha otthon maradna.

Czélom, a mely e művem kidolgozásakor szemem előtt lebegett, minden előtt az volt, hogy az egyes, a törökségre vonatkozó és eddigelé megjelent adatokat összegyüjtsem, kellően megválogassam és a népismeret barátjainak könnyen érthető alakban átadjam. Minthogy munkám alapterve az volt, hogy a felvett anyagot népszerűen kezeljem, azért tudományos okoskodásokra csak ott lehettem tekintettel, a hol azt egyik-másik ethnologiai rejtély okvetetlenül megkövetelte, példáúl a bevezetésben, a melyben az egész török faj eredetének kérdését fejtegetem, a melyről eddig még a tudósok köreiben is a legzavarosabb fogalmak uralkodnak. Az árják és sémiek régiségtudományában e két emberfaj ujabbkori tudósai már jelentékeny eredményeket értek el, holott az ural-altajiak, kik a műveltségnek még gyermekkorát élik, idegen segítségre szorulnak és eddigelé csak mostoha bánásmódban részesültek. Pedig már azért is kell a népismeretnek ez eddig elhanyagolt területére egy tekintetet vetnünk, mert egyrészt a törökség némely törzse nyugatnak kelettel vívott heves culturaharczában közel jutott végső veszedelméhez és nemsokára nyomtalanul el fog enyészni, és mert másrészt a közlekedés eszközeinek rohamos gyarapodása által egymástól távol levő földövek népei annyira közelednek egymáshoz, hogy már nem lehetnek el sokáig egymás ismerete nélkül. A hol a népek nagy közlekedésében vasutak és telegraphok törtek utat, ott a gyakorlati philologiának és az ethnographiának kell a fajok egymáshoz való közeledésének művét gyorsítania és tökéletesítenie.

Végül el nem mulaszthatom, hogy köszönetet mondjak dr. Pozder Károly tanárnak, a ki e könyv sajtó alá rendezését elvállalta. Az ő gondos és tüzetes áttekintése folytán e magyar kiadás a többinél tökéletesebb.

Budapesten, 1885 szeptember havában.
Vámbéry Ármin.