Szebeni Sándor
- Az időre ragasztott ember
|
Az időre ragasztott
ember
Csillag-tűzhelyek
lángjaiból
a táguló semmi ködéből
idő az élet kezdetétől
a föld életre kelésétől
vizébe merültek a bölcsek
a régi kútban volt a kezdet
vétkeik hegyén ül a sátán
nem voltak angyalok se szentek
az üdvösség volt a lényeges
nem a lét e különös korban
az időre ragasztott ember
fekszik egy fényes buborékban
a vakító fényben semmi sincs
eltűntek földrészek világok
a semmiben szunnyad boldogan
szájából édes nyál szivárog
|