Szebeni Sándor - Az időre ragasztott ember


Híveid egyre fogynak

Zöld csönd rebbenéstelen
az éjt holdfény szövi be
mért szórsz izzó parazsat
pegazusod elibe

felér a mindenséggel
a benned épült világ
de a gyönyör sikolyát
összezárt szájtól ne várd

kővirágok az űrben
szavaid halott holdak
itt állsz vihartépetten
híveid egyre fogynak

lefut egy fényes csillag
kihuny homlokod mögött
s nyugszik a benti térben
letűnt csillagok között


25. oldal