Szebeni Sándor
- Az időre ragasztott ember
|
A fekete tűz népe
Valamit mindig várunk
az istent mindig kérjük
szálló lángbuborékát
fürkész szemekkel nézzük
állunk háttal a szélnek
nyelvünkön szíjas ének
hová lett a tündérlány
szívünk tüzén elégett
lángokból szőtt ruhában
a fekete tűz népe
szétfoszló szellemtestünk
fölszívódik a térbe
tejutunk fényemlőit
markoljuk mohó kézzel
szívünk az űrben izzik
fényébe csillag fészkel
|