Szebeni Sándor
- Az időre ragasztott ember
|
Láttam a megszelídült
vadakat
Alvilági káromkodással
és
a szenvedély zászlós énekével
tör előre a hódító ember
homlokán a végtelen jelével
sarkantyús csizmában fegyveresen
masíroznak a szikla-fivérek
a halál pusztáin nevelkedtek
járásukról felismerem őket
tolldíszben mentek az ünnepségre
láttam a megszelídült vadakat
s a tűz örömét a pergamenen
feketék közt a piros sorokat
járőrözik bennünk a fegyelem
sorsunk a félelem dicsősége
s közben összeáll történelemmé
az emberlétezés szövevénye
|