Szebeni Sándor - Az időre ragasztott ember


Láttam a megszelídült vadakat

Alvilági káromkodással és
a szenvedély zászlós énekével
tör előre a hódító ember
homlokán a végtelen jelével

sarkantyús csizmában fegyveresen
masíroznak a szikla-fivérek
a halál pusztáin nevelkedtek
járásukról felismerem őket

tolldíszben mentek az ünnepségre
láttam a megszelídült vadakat
s a tűz örömét a pergamenen
feketék közt a piros sorokat

járőrözik bennünk a fegyelem
sorsunk a félelem dicsősége
s közben összeáll történelemmé
az emberlétezés szövevénye


12. oldal