Szebeni Sándor
- Az időre ragasztott ember
|
Tarisznyás bolond
öregember
Életpusztító hadigépe
nyergéből leugrik a földre
hadonászik lobog szakálla
zihál konokul lélegezve
viseli vitézi érmeink
ez az ember közülünk való
s ő merengve így szól én vagyok
az a széles szertelen folyó
tarisznyás bolond öregember
lábad nyoma a sáros havon
összezárt szájad éneklését
áthallani a vályogfalon
gyűlnek időtlen énekedben
kőtáblák izzó parancsai
ördögfik másznak lányaidra
nem tudsz az égig kiáltani
|