Szebeni Sándor - Az időre ragasztott ember


Tarisznyás bolond öregember

Életpusztító hadigépe
nyergéből leugrik a földre
hadonászik lobog szakálla
zihál konokul lélegezve

viseli vitézi érmeink
ez az ember közülünk való
s ő merengve így szól én vagyok
az a széles szertelen folyó

tarisznyás bolond öregember
lábad nyoma a sáros havon
összezárt szájad éneklését
áthallani a vályogfalon

gyűlnek időtlen énekedben
kőtáblák izzó parancsai
ördögfik másznak lányaidra
nem tudsz az égig kiáltani


36. oldal