Előszó

Toldy Ferencz, az egyetemi könyvtár néhai nagynevü igazgatója, már a negyvenes években érezte hiányát egy oly műnek, mely a hazai müvelt közönséget ép ugy, mint a szakférfiakat a könyvtár rejtelmeiben kalauzolja. E szükségérzettől inditatva irta meg "A Könyvtártan Kézikönyve" czímü művét. Sajnos, e munkából csak mutatvány jelent meg az Athenaeum czímü szépirodalmi lap 1843. évf. I. kötetében. Azóta épen ötven év folyt le a nélkül, hogy a már akkor érzett hiány pótoltatott volna. Nem ugyan avatott kéz hiánya miatt, de mert talán épen azok, kik ennek megirására hivatva lettek volna, más irányu elfoglaltságuk miatt vele nem foglalkoztak.

Most, midőn e művemmel a nyilvánosság elé lépek, nem ringatom magam azon tudatban, mintha e hiányt betölteni magamat hivatva érezném. Csak közel husz éves könyvtári tapasztalatomat óhajtottam mindazokkal közölni, kik a könyvben hű barátot találnak. A közérdeklődést akartam felkölteni a könyvek iránt és megmutatni, hogy a könyvtári ismereteknek eddig parlagon hevert mezején mily szép virágok fakadnak. Bemutatni óhajtom ezért főbb vonásaiban az ember ezredéves küzdelmeit a gyors sajtó létesítéseért és lehetőleg ecsetelni akarom azon müélvezetet is, melyet a könyv már ünnepélyes és vonzó megjelenésével is képes nyujtani.

A könyv, igy önállólag tekintve, nem egyéb, mint az emberi szellem megnyilatkozásának maradandó foglalatja. Összegyüjtve pedig a tudomány tárháza lesz akkor, ha azok ugy állíttatnak össze és olykép rendeztetnek, hogy a bennök rejlő tartalmat a jelennel közvetíteni képesek. Ha látjuk, mint szaporodnak napról napra könyvtárainkban a könyvek és gomolyodnak mindjobban össze anélkül, hogy a nagy gonddal összegyüjtött tömeg uraivá lehetnénk; a szükségérzettől inditatva önkéntelenül is oly módokról fogunk gondoskodni, melyek segélyével a mult szellemi munkásságát javunkra fordíthatjuk. Ez utak és módok megjelölésére a "könyvtártan" van hivatva, mely egyúttal könyvem létjogát is igazolja.

Művem tanalakban van tárgyalva, kiindulva a hangból, melyre a szellem fokozatos fejlődése szerint vannak építve a könyvtári ismeretek, melynek csúcspontját a könyvtári szakrendszer képezi. A művek, melyekre hivatkozás történik, valamint az egyes fejezeteket bezáró könyvészeti irodalom, könyvtárunkban bármikor megtekinthető.

Végül igazolásomra megjegyzem, hogy sem uj felfedezéssel, sem eredetiséggel nem kérkedhetem, mert a könyvtártan jelenlegi rendszerei, alapelvei és elméletei mindaddig, mig a könyvirodalmat a folyóiratok, a nyomdát pedig valamely más találmány feleslegessé nem teszi, javulhatnak ugyan, de alapelveikben nem fognak változást szenvedni.

Egy czél lebegett szemem előtt. Megismertetni a könyvet és bemutatni azt az ipar, művészet és könyvtári szempontból; s ha csak némileg is sikerült az érdeklődést ily irányban felköltenem, akkor talán mégis hiányt pótoltam.

Budapest, 1893. márczius 3.
A szerző