Előszó

Midőn mintegy tíz évvel ezelőtt váratlanul megpillantottam e könyv elődjét, Negyvenezer mértföld vitorlával és gőzzel czímű művemet, a melyet a kiadó annak idején meglepetésül tett íróasztalomra, valósággal meghökkentem. A terjedelmes mű vaskossága olyanforma benyomást tett reám, mint a középszerű úszóra valamely szerencsés véletlen folytán bravurosan megtett nagy úszás; úszás közben egyszer sem nézett vissza és csak a mikor már igen-igen sok víz volt mögötte, akkor döbbent meg: "Hogyan, hát ilyen jó úszó vagyok én?"

Engem is megdöbbentett a mű vaskossága: "hogyan, hát ilyen sokat tudtam én írni a tengerről?"

Csak hónapokkal később, a midőn megismertem könyvem tartalmát, vettem észre, hogy abban a vaskos műben vajmi kevés van megírva a tengerről és a tengerészéletből. Csak halvány körvonalokban sincs visszaadva az a színekben és változatokban gazdag kaleidoszkóp: a tengerészélet. Igen sok hiányzott még abból a könyvből, a mit nagyon szerettem volna benne látni.

Szerencsére alkalmam volt azt egy-egy részlettel kiegészíteni, a mennyiben minden újabb kiadásnál megtoldottam, kibővítettem. Évek multak el azóta, hogy utoljára toldhattam meg. De ezen idő alatt több ízben írhattam és beszélhettem a tengerről és a tengerészeiről. Az aktuális alkalmakat nem mulasztottam el; mindannyiszor fölhasználtam azokat, hogy mondhassak és írhassak az én régi szerelmemről, a tengerről. Ilyen alkalmul szolgáltak például a mult évtized tengeri háborúi: a chilei fölkelők harcza, a japán-khinai ütközetek, a spanyol-amerikai és az orosz-japán háború. Aktuális alkalmak voltak továbbá a múlt évtizedben ijesztő sűrűn előforduló tengeri drámák: a hajótörések; a tudományok rohamos fejlődésével párhuzamosan, rohamban fejlődő újítások a hajózás terén, stb. A szórványosan és mindig alkalomadtán megjelent ismertető czikkek összegéből jött létre ezen mostani művem: Hét év a tengeren.

Ezúttal nem a vaskossága lesz az, a mi meg fog döbbenteni; ellenkezőleg: a fogyatékossága, a hiányossága. Látni fogom, milyen gyenge voltam, milyen kevés szaktudással bírtam ahhoz, hogy ezt a számtalan ágazatú, nagyszabású, változatokban gazdag és gyönyörű életnek csak körvonalait is ismertessem. És restelni fogom, hogy ilyen gyenge kis fejszével mertem nekifogni a hatalmas tölgynek, meg az óriás eucalyptusnak.

Megnyugtatásomul szolgál azonban a tudat, hogy a mint én nem terveztem ezt a művet szakkönyvnek, éppen olyan kevéssé fogja azt az olvasó olyan szándékkal vagy azzal a gondolattal kézbe venni, hogy ő most tengerészeti szakkönyvet olvas. Kizárólag és csupán a tengerészéletet akarom ismertetni, a tengeren élő ember anyagi és lelki életét; azon emberét, a kit hivatása, foglalkozása huzamos időre, évekre köt a tengerhez. Ehhez pedig mint orvosnak jogom van. Sőt elsősorban nekem mint orvosnak, van hozzá legtöbb jogosultságom.

Másrészt azonban van egy kötelesség is, a mely ezen lépésre késztet: a hazafiúi kötelesség.

A magyar irodalom - sajnos - nagyon szegény a tengerészeti irodalomban. Jóformán nem is tudom, hogy általában létezik-e eredeti magyar mű, a mely a tengerrel és különösen a tengerészettel (akár a hadi- akár a kereskedelmivel foglalkoznék. Mikor megtanultam egy-két idegen nyelven beszélni, illetőleg idegen nyelven írott könyveket olvasni és olvastam angolok, francziák, németek, olaszok műveit, azokat a lelket gyönyörködtető, szivet és elmét tanítva szórakoztató könyveket, a melyeket angolok, francziák írtak a tengerről, a mely könyveket, a szépért, dicsőért, nemesért és férfiasért hevülő és lelkesülő ifjúság olvashat, akkor sajnáltam ifjúságom elmúlt éveit. Nekem, a magyar fiúnak, nem adatott abban rész, nekem nem volt módomban az én könnyen hevülő és lelkesülő koromban ezekben a lelki gyönyörűségekben részt vehetni. Én nem olvashattam - tengerész-műveket. (Még ma is sajnálom ifjúkorom ezen pótolhatatlan veszteségét.)

Ez a legfőbb, sőt bátran kimondom: az egyetlen ok, a mely ezen második tengerészeti művem megírására késztet. - Fog-e sikerülni?

...