Tiede Károly 50 éves jubileuma


1913. december hó 7-én






Született 1851. évben, Siklóson, Baranya vármegyében, iskoláinak elvégzése után, 1863-ban, tanoncnak állott be édesatyjához, kinek Siklóson akkoriban saját könyvkötészete volt.

Felszabadulása után huzamosabb ideig működött még édesatyja oldalán, kivel együtt vezette később az üzletet mindaddig, mígnem az, atyjának 1881-ben történt elhúnyta után, teljesen az ő tulajdonába ment át. Időközben még mint honvéd is szolgált, de családfenntartó címén sikerült a katonáskodástól hamarosan megszabadulnia.

1876-ban nőül vette mostani feleségét, Hauser Máriát, kitől két leány- és egy fiúgyermeke született. Az az óhajtása, hogy gyermekeinek iskoláztatás útján tisztességes pályán való nyugodt megélhetést biztosítson, már be is teljesült s ez egyedül az ő fáradhatatlan apai gondoskodásának eredménye. Gyermekei már valamennyien családot alapítottak s így érhette őt még az az öröm is, hogy a mai szép ünnepen velünk ünnepelnek már kis unokái is.

1895-ig vezette édesatyjától örökölt üzletét s akkor gyermekeinek neveltetése céljából, Budapestre jött. Itt több jóhírű könyvkötészetben dolgozott, így Hornyánszkynál, Posnernél és Riglernél, mígnem 1898-ban a "Pátria"-ba jutott, hol tudásával és munkaszeretetével nagyon hamar sikerült kivívnia mindnyájunk legteljesebb megbecsülését. Ma is még közöttünk dolgozik, hol lankadatlan munkakedvével, nemkülönben fiatalos fürgeségével teljesen meghazudtolja magas korát.

Amidőn Tiede Károly munkatársunkat félszázados munkásságának jubileuma alkalmából szívünkből fakadó igaz szeretettel üdvözöljük, megilletődve gondolunk az ő munkában töltött életére. S ha meggondoljuk, hogy ő munkáséletében mindig jó szaktársunk volt, a munkásérdekek harcában mindig becsületes és hű katonaként viselkedett, méltó kötelességet teljesítünk, ha érdemeiben megőszült szaktársunk előtt hódolunk.

Ez az ünnepélyes pillanat bizonyára feledtetni fogja vele mindazt a sok csalódást és szenvedést, amely őt életének hosszú harcában kísérte.

Örömünk annál nagyobb, mert nem maradtunk magunkra, ünnepünkben részt vesz Igazgatóságunk is, a tisztviselői karral és az egész személyzettel együtt.

A mi kedves öregünk egyszerű, tiszta életéből példát vehetünk mindannyian. Ha az egyén csak az egymásnak tartozó kötelességeknek is eleget tett, célt ért, mert munkástársainak tisztelete és szeretete elkíséri őt életének legtávolabbi útjára is.



Pátria Nyomdai R.T. Budapest