Összefoglaló

Tanulmányunkban azt vizsgáljuk, hogy az elmúlt évek gyors hitelexpanziójával egy időben hogyan változott a hazai bankok likviditási kockázati kitettsége. A külföldi bankközi és egyéb piaci források térnyerése a bankok finanszírozásában ugyanis a forrásoldali megújítási kockázatok növekedése irányába hat, mivel növeli a hazai bankok kitettségét a globális likviditási ciklus kedvezőtlen változásainak. A külföldi források szerepének erősödésével járó kockázatokat azonban két tényező is mérsékli. Egyrészt, a hosszabb lejáratú külföldi források aránya jelentősen meghaladja a rövid lejáratúakét, ennek köszönhetően a lejárati transzformáció 2003 végéig tartó növekedése a háztartási devizahitelek expanziójának időszakában már nem folytatódott tovább. Másfelől, a külföldi forrásokon belül jelentős az anyabanki források szerepe, ami a tulajdonosok hosszú távú elkötelezettsége miatt stabilizáló hatású. Ezt az is tükrözi, hogy a hosszabb lejáratú források bevonásában jelentős az anyabanki háttér szerepe. Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy az éven túli lejáratú külföldi források intenzív beáramlására nagyon kedvező globális likviditási kondíciók mellett került sor. Ezért a bankrendszer egésze szempontjából az egyik legfontosabb kockázatot a globális likviditás esetleges tartósabb szűkülése jelenti, amely kedvezőtlenül érintheti a bankok külföldi forrásbevonási lehetőségeit. Ezen forgatókönyv esetén a bankok tartósan magasabb külföldi forrásköltségekkel szembesülhetnek, amely a kamatmarzs szűkülését eredményezheti. Ezzel szemben a külföldi finanszírozási források kedvező összetételének köszönhetően a külföldi forrásbevonás jelentős visszaesésének kockázata viszonylag mérsékelt. Ugyanakkor fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a külföldi forrásokon belül több bank esetében is meghatározó szerepet játszó anyabanki finanszírozás kockázatokat is hordoz magában. Néhány nagybank esetében ugyanis az anyabanki forrásoktól való növekvő függőség a forrásoldali koncentráció jelentős emelkedését eredményezi, és növeli az adott leánybankok kitettségét az anyabankot érintő esetleges negatív sokkoknak és a csoporton belüli fertőzésnek. Végül, egy likviditási stresszteszt segítségével megvizsgáltuk a bankok likviditási sokktűrő képességét. A stresszteszt eredményei azt mutatják, hogy a rendszerszinten meghatározó bankok számára a rendelkezésre álló likviditási tartalékok segítségével még egy, kis valószínűséggel bekövetkezhető, nagy volumenű forráskivonás is kezelhető lenne.