Előszó

...

Szemian 1741-ben született és 1810-ben halt meg. A hagyományoknak megfelelően soproni és késmárki tanulmányok után külföldre ment peregrinálni: 1770 és 1773 között Halléban és Jénában tanult, de beutazta a Német-Római Birodalom más városait is. Hazatérve evangélikus lelkészként szolgált, és élete során több szlovák nyelvű kegyességi munkákat is írt. Egyetemjárása tipikus jellemzője volt a 18. századi protestáns értelmiségnek, ezért nagy szerencse, hogy emlékkönyve megmaradt az utókorra. Bucsay az albumot még a Heves-Nagykunsági Református Egyházmegye levéltárában találta meg, ma az Evangélikus Országos Könyvtárban található.

A peregrinációs albumok alapvető forrásai az egyetemjárás történetének, de természetesen komoly irodalomtörténeti és egyháztörténeti értékkel is rendelkeznek. Annak ellenére, hogy a pozitivista történészek már a 19. században elkezdték az emlékkönyveket is feltárni és közzétenni, a 21. század elejére még mindig nem ismerjük az összes magyar vonatkozású albumot. Latzkovits Miklós vezetésével alakult Inscriptiones Alborum Amicorum nevű kutatócsoport már 9000 hungarikumnak tekinthető bejegyzést dolgozott föl - köztük Szemian albumát is - mégis ez csak a töredéke a feldolgozásra váró forrásoknak.

Bucsay tanulmánya nem forrásközlés. A kor szokásainak megfelelően ismerteti Szemian életútját, és az album alapján rekonstruálja a peregrinus utazását. Munkájának legfontosabb eredménye, hogy részletesen feltárta, kikkel állt kapcsolatban Szemian. Így megtudjuk, hogy az egyetemi városokban tartózkodó magyarországi diákokat mindig felkereste, és fontosnak tartotta a kor híres tudósaitól is begyűjteni a szokásos bejegyzéseket. A peregrinus mindennapi életéről is kiderül néhány részlet, mert az albumban egy szerelmi kapcsolatra utaló bejegyzés és hajósok bölcs tanácsai is megtalálhatóak. A dolgozat végén egy függelékben a Halléban tanuló magyarországi diákok névsorát is közli. Bucsay nem pusztán arra törekszik, hogy időrendi sorrendben felsorolja, milyen városokban fordult meg Szemian, hanem igyekszik a bejegyzők aláírásait, szövegforrásait elemezni. Ennek során a professzorok tudományos tevékenységével összehasonlítja az albumban lévő idézeteket, és megmagyarázza, hogy azok, mit jelenthettek a korabeli diák számára.

Szemian Mihály emlékkönyvéről írt publikáció olvasmányos, érdekfeszítő tanulmány, mivel a 18. századi egyetemi életbe enged egy rövid bepillantást. Véleményem szerint nemcsak a művelődéstörténettel foglalkozó kutatók számára lehet izgalmas olvasmány, hanem a történelem és irodalom iránt érdeklődő olvasók is érdekesnek fogják találni.

Hegyi Ádám
Szeged, 2012 júliusában