Fülszöveg

Nem akarjuk az élet részeként elfogadni a halált. Már a puszta szó hallatán is kiver minket a verejték. Pedig ez nem akarat kérdése. Mindannyian sorra kerülünk. Kegyelmi állapotban részesül az, akinek megadatik e felismerést birtokolni.

Az elmúlás ténye és kérdése valamikor kultúránk szerves része volt, csak civilizált társadalmunkban, mint kellemetlen dolgot elhárítjuk magunktól, mert pozitív életérzésekre szocializálódunk.

Mindannyiunknak tennünk kell azért, hogy a dolgok és értékek a helyükre kerüljenek. Ezért is íródott ez a könyv. És úgy érzem, hogy sikerült a távozást - ha gyötrelmesen is - de megszelídítenem... A barátnőm segítségével. Övé az érdem.

Ifjúkorom óta mondatja velem Kierkegaard: "Nem az a nagy, ha valaki EZ, vagy AZ, hanem, ha ÖNMAGA!" Ezek a szavak talán soha sem bizonyultak számomra olyan találónak, mint mikor e könyvön dolgoztam.

"...Bár már november elején azt hittem, hogy vége, mégis még egyszer visszajöhettem ide az otthonomba. Meglehet, pont azért, hogy még eltöltsünk egy pár napot együtt kettesben, úgy, mint a gyerekkorunkban.

És így - drága barátnőm - még te is eljutottál ide hozzám. Mert szeretlek ám. Pontosan nem is tudom miért, de csíplek. A magyarországi barátnőim között az első helyen vagy megosztva Kisbabával. Hatodik napja vagyunk így kettesben, mindent volt időm - ha szaggatottan is - átbeszélni veled, mit akarhatok még?"