Összefoglaló

A tanulmány különböző elemzési célokra többféle fiskális mutatót definiál, eközben kiszűri a kreatív könyvelés torzító hatását. Mindezt konkrétan bemutatja Magyarország esetében.

A tanulmány szakít azzal az általános felfogással, amely szerint az államháztartási hiány két hagyományos definíciójából számszerűen azonos egyenleg adódik, mivel a bevételek és kiadások egyenlegeként kiszámolt forrásátadás és a pénzügyi tartozás-követelés változásából adódó hiánymutatók eltérhetnek. Egyrészt eltérést jelent a magánnyugdíjpénztárakba átcsoportosított járulék kiesésének kezelése, hiszen az adócsökkentéssel ellentétben ez nem jelent forrásátadást, az államháztartás tartozását mégis növeli. Másrészt, amíg az eredményszemléletű elszámolás indokolt a tartozás-követelés meghatározásánál, addig a forrásátadás szempontjából eredményszemlélet és pénzforgalom egyaránt alkalmazható attól függően, hogy melyik megfelelőbb a gazdaságra gyakorolt hatás, impulzus becslésére. Az eredményszemlélet korrigálja a pénzforgalmi ingadozást, de kizárólag akkor ragadja meg a gazdaságra gyakorolt hatást, ha a gazdaságban sem likviditáskorlátok, sem meglepetésszerű fiskális intézkedések nincsenek. Ebben az esetben ugyanis a gazdasági szereplők a pénzforgalmi ingadozásra nem reagálnak. Amennyiben azonban a gazdasági szereplők akár likviditáskorlátosak, akár meglepetésszerű intézkedések történnek, akkor a hirtelen pénzforgalmi változások is hatást gyakorolnak rájuk.

Szakítva a konvenciókkal, a tanulmány eltérő elnevezések bevezetésével tesz különbséget a kétféle hiánymutató között. A forrásátadást megragadó mutatót továbbra is deficitnek hívja, ezzel szemben finanszírozási igénynek nevezi a tartozáskövetelés változását. Egyik oldalról a deficitnek hívott mutató jelenti a gazdaságra, külső egyensúlyra gyakorolt hatás (impulzus) kiindulópontját. Meghatározó szerepe van e fiskális impulzus szerkezetének, különösen a lakosság felé irányuló impulzusnak és az indirekt adóterhek alakulásának. Másik oldalról a finanszírozási igény - vagyis a tartozások és követelések - vizsgálata nyújt támpontot annak meghatározásához, hogy mely bevételek és kiadások tekinthetőek átmeneti és melyek tartós (underlying) jellegűnek.

A tanulmány a kreatív könyvelés hatását kiszűrni képes IMF-módszer alapján meghatározza a forrásátadást mutató kiegészített deficit és a tartozás-követelést mérő kiegészített finanszírozási igény kategóriáját. A statisztikai elszámolás ugyanis kiegészítendő a kvázifiskális tevékenységet végző szervezetek folyamatosan képződő veszteségével és az így felhalmozódó állami tartozással. Másrészt e kvázifiskális adósság utólagos rendezésének "egyszeri" hatása szintén kiszűrendő. Az évtizedes jegybanki tapasztalat szerint a kiegészített deficit előnye az, hogy makrogazdasági értelemben konzisztens és módszertanilag stabilabb, mint a statisztikai hiány, amelyet utólag gyakran kell korrigálni. Természetesen a kiegészített deficit tényszámai is változhatnak bizonyos mértékig, hiszen a közgazdasági korrekciók ára az, hogy a kvázifiskális tevékenység és kreatív könyvelés hatását illetően a tényadatok mellett szakértői ténybecslésekre is támaszkodnia kell. A tényszámok szempontjából kedvező változás, hogy 2010-től kezdve már a hivatalos költségvetési elszámolás is magában foglalja majd a közcélú - de statisztikailag magánberuházásként elkönyvelt - beruházásokat.