Utószó

Szegedi diákok egy csoportja közel háromszáz évvel korábbi elődök után nyomozva talált rá a Magyar Országos Levéltárban őrzött, értékes, régi dokumentumokra: külföldön "bujdosó" régi magyar egyetemisták majd kétszáz, s professzoraik és más külföldi tudósok másfél tucat levelének kéziratára...

A kötetünkben közölt dokumentumok túlnyomó többsége külföldön tanuló, egyetemjáró diákok missilis levele; főként a patrónusnak, s részben a családtagoknak, barátoknak szánt útibeszámolók. Az egyetemjárás velejárói, mint az utazási naplók, albumok, előadási jegyzetek, matrikula-bejegyzések stb. Napjainkra kevés számú ilyen levél maradt fenn a régi századokból, pedig rendkívül gazdag anyagot őriznek, mely különösen nélkülözhetetlen a művelődéstörténet-kutatás számára.

Egy kötetnyi, az enyészetet elkerülő, értékes peregrinuslevelet bocsájtunk most közre. Mintegy negyven évet fog át a gyűjtemény, eseményekben gazdag időszakot: az 1711-től 1750-ig terjedő keserves, de mégis hősies éveket. Az 1711-es kezdő dátum lehet éppen véletlen is, de talán mégsem az. A Rákóczi-szabadságharc bukásának éve a levélírók s a címzett szűkebb pátriájában viszonylagos-ideiglenes nyugalom kezdetét jelzi, egyik levelünk szavaival a sok háborúságtól való Erdély megcsendesedését. Még nincs vége a háborúnak, s máris megindul a küzdelem a szellemi értékek megmentéséért, az újjáéledésért. Mélyen az erdélyi hanyatlás korában vagyunk, amikor nem él már a tudománypártoló kancellár, Teleki Mihály, a fejedelemség politikájának igazi irányítója; Tótfalusi Kis Miklós, az "Erdélyi Féniks" is halott; Bethlen Miklós távoli börtönben sínylődik; már csak az öreg Pápai Páriz Ferenc munkálkodik - néhány évig hatékonyan - a nagyenyedi kollégiumért, a színvonalas oktatás, könyvkiadás, kultúra ügyéért. Mégis: e nagyságok árnyékában éltek s működni kezdtek olyan utódok, akik nem hagyták halálra ítéltetni Erdélyt.

...

Sok diák indult útnak Teleki Sándor hivatalos passzusával a zsebében, tanult az ő jóindulatát élvezve. Neve garancia volt a professzorok előtt. És nemcsak diákjaival levelezett rendszeresen, hanem a külországi tudóstanárokkal is. A alumnusok pártolására idehaza is sok ismerősét igyekezett megnyerni. Családja mecénás hagyományait folytatva tehát nem kis szerepet játszott a XVIII. századi erdélyi értelmiség képzésében. ...

A közölt levelek - majdnem kivétel nélkül - olyan beszámolók, tudósítások, melyek újság-funkciót is betöltöttek; friss információik révén biztosították a híráramlást Európa és Erdély között: Ez a folyamat nem volt egyirányú, hanem kölcsönös információcsere - szóban és írásban. A fejlettebb Európát megjárt diák valamilyen új szűrőn át, új nézőpontból, s nem kevés intellektuális többlet birtokában szemléli a körülötte történteket. A levelek nem szépirodalmi igényű és értékű művek; Mikes Kelemen-i sorokat is hiába keresnénk bennük. Figyelmesen és találóan megfogalmazott közlések, gondolatok, leírások azonban előfordulnak, néha élményszerű előadásmódban, olykor lírai betétekkel.

...

Ez a kiadvány közös vállalkozás, amely egy szemináriumi csoportból kinőtt diákmunkaközösség közel négy évi együttműködését, munkáját őrzi és példázza. ... Ösztönző volt számunkra a feladat újdonsága, érdekessége, s az, hogy éppen egy diákközösség adja ki a réges-régi diákkezek írta levélgyűjteményt. Tanulságos volt a XVIII. század "egyetemistáinak" életébe, tanulmányaiba, szokásaiba bepillantani, azokat a maival összevetni; a társadalomhoz való viszonyukat, helyüket a hazai és külföldi környezetben, beilleszkedésüket és averzióikat, időnkénti kallódásukat s megőrzött hivatástudatukat elemezni. Az akkori diák szemével próbáltuk nézni a kort, de ugyanakkor a kezdő történész szemével is, hiszen egy kivételével történelem szakosok is vagyunk. ...

A levélgyűjteményt abban a hitben nyújtjuk át, hogy további hasznos kutatásokban segíti majd az e korral foglalkozó történészt, irodalmárt, nyelvészt, a természettudományok múltjának kutatóját; kedvére válogathat ebben az adattárban a szociológustól a botanikusig, a hadtörténésztől a technikatörténészig - reméljük! - sok kutató; s talán a szakembereken kívül néhány olyan olvasó is, aki szívesen búvárkodik régi korok művelődéstörténetében, a magyar szellemi örökségben.