Jelen vállalkozásunkban - melynek első kötetét most veheti kézbe az olvasó - a XVI-XVII. századi Lőcse tágabb értelemben vett oktatásügyének dokumentumait kívánjuk feltárni. Lőcse és a Szepesség kiemelkedő jelentősége az említett időszak művelődéstörténetében közismert tény. Elég arra gondolnunk, hogy a magyarországi és erdélyi nyomdák között az 1711-ig előállított magyar nyelvű nyomtatványok számát tekintve a lőcsei nyomda foglalja el a harmadik helyet, s hogy a XVII. században itt jelent meg a legtöbb hazai nyomtatvány. Ugyanakkor a szepességi németség művelődéstörténete - jóllehet mind szlovák, mind magyar részről számos idevágó szakmunka foglalkozik a témával - jóval kevésbé feldolgozott, mint például az erdélyi szászok művelődésügye. Választásunk azért is esett még Lőcsére, mert egyrészt a város több szempontból is jól reprezentál más felsőmagyarországi német városokat, másrészt viszont gazdasági, politikai súlyánál fogva az átlagosnál színesebb, izgalmasabb kép rajzolható meg róla.

Az egykori városi levéltárban őrzött hatalmas mennyiségű dokumentum rendezését Demkó Kálmán végezte el az 1880-as évek elején, a részletes jegyzéket pedig - Demkó munkáját némileg átdolgozva - Hajnóci R. József publikálta. (Lőcse szabad királyi város levéltárának tartalomjegyzéke, A Szepesmegyei Történelmi Társulat évkönyve, 9. évf., Lőcse, 1901.) A Demkó által 21 osztályra, tehát 21 mesterséges tárgyi csoportra bontott anyagot Hajnóci kronológikus rendbe rakta, s a kronológiának megfelelően 3348 tételre osztotta. Hogy már a 119. tétel alatt négy 1550-ben kelt levelet találunk, annak az az 1550. júniusában kitört tűzvész az oka, amely többek között a tanácsházát is elpusztította - ahogy a Szepességi krónika fogalmaz - minden kiváltságoslevéllel, lajstromokkal, könyvekkel, pénzzel és mindazzal együtt, ami fenn volt. A városi levéltár 1550-es pusztulása tehát kényszerűen meghatározta vizsgálódásaink kezdőpontját. Önkényes azonban és vitatható az 1699-es évnek, mint végső időpontnak a kijelölése. Itt döntésünket bizonyos praktikus megfontolások irányították. Minthogy a levéltár több, mint 28000 iratot tartalmaz, munkánk során kizárólag csak a Demkó-Hajnóci által 5. osztálynak nevezett anyagra koncentráltunk. Itt egyházi, vallási ügyekre, a hazai és a külföldi iskoláztatásra vonatkozó iratok találhatók, közel 2000 dokumentum. Ezek feltárásánál a teljességre törekedtünk. A mostani, első részben a peregrinációval kapcsolatos leveleket publikáljuk, a továbbiakban pedig az akadémiták és más literátusok Lőcséhez kötődő itthoni pályafutásának, elsősorban iskolai tevékenységének dokumentumait tesszük hozzáférhetővé. (Az összevont mutatókat és a kísérőtanulmányt szintén csak a továbbiakban adjuk majd közre.)

...

Jelen kötetünkben tehát Lőcse külföldi tanulmányutakat patronáló mecénástevékenységének dokumentumait tesszük közzé. Az idevágó iratok egy része persze időközben elveszett. Hogy Kaspar Kramer 1563 és 1568 között városi ösztöndíjasként tanult Wittenbergben, az - eltekintve attól, hogy Gregor Topscher egyik 1564-es levelét ő is aláírta - csak egy későbbi leveléből derül ki, noha bizonyosnak tekinthető, hogy az egyetemről több beszámolólevelet is küldött pártfogóinak. Az is igaz, hogy lőcseiek magánúton is nagy számban keresték fel a külföldi iskolákat. A wittenbergi matrikulából például kiderül, hogy az egyetemre igazolhatóan beiratkozott magyarországi hallgatók sorában a második egy lőcsei volt. Mindazonáltal még így is jellemző, hogy a vizsgált másfél évszázad alatt milyen kevesen tanultak külföldi gimnáziumokban, egyetemeken lőcsei ösztöndíjasként. Különösen akkor, ha arra gondolunk, hogy a városnak az átlagosnál jóval nagyobb lehetőségei voltak, s hogy ráadásul élt is ezekkel a lehetőségekkel.

A kötet anyagának túlnyomó többségét az ösztöndíjasként külföldön tanuló diákok beszámolólevelei alkotják. A peregrinusok szemében a cél természetesen elsősorban Wittenberg, noha a levelek néha bizonyos ambivalens állásfoglalást is tükröznek az egyetemmel kapcsolatban. E dokumentumokból bepillantást nyerhetünk a diákok mindennapi életébe, olykor utólag nagyon komikusnak tűnő konfliktusok körvonalazódnak előttünk, s érdekesek a városi tanács válaszleveleire, utasításaira való reflexiók is. Feltűnő még a magas szintű külföldi gimnáziumok (gimnasium illustre) nagy szerepe a peregrinációs utak első állomásaként. Különösen a Lőcse számára kereskedelmi szempontból is rendkívül fontos Szilézia illusztris iskoláit látogatják (Goldberg, Schweidnitz), de eljutnak a közeli Görlitzbe és a pomerániai Stettinbe is. Kötetünkbe még más típusú iratokat is felvettünk. Ajánlásokat, nyugtákat, az egyetemi magisztrátus leveleit, néhány "pre- és posztperegrinációs" dokumentumot, de csak akkor, ha ezek valamilyen módon kapcsolódtak Lőcse külföldi tanulmányutakat patronáló mecénástevékenységéhez, illetve ha peregrinusokkal való hivatalos ügyeiről tájékoztatnak. Érdekes ezen iratok időbeli megoszlása és tanulsággal szolgálhat a levélírók származásának vizsgálata. Rengeteg köztük a lőcsei, ami egyértelműen jelzi, hogy a város (alapítványokkal is megtámogatott) kulturális célokra fordítható anyagi erőforrásai valójában milyen szűkösek voltak. Azért persze az is előfordul, hogy a tanács nemcsak hogy nem lőcseieket, de egyértelműen magyar származású diákokat támogat. Például a jászói Homonnai Tamást, aki az 1580-as években Wittenbergben tanul jogásznak. (Magyarságát egyértelműen bizonyítja, hogy tagja volt a wittenbergi magyar coetusnak.) A városnak szász jogban járatos jogászai nyilván voltak, de érthető okokból szükségük volt egy a magyar jogot jól ismerő szakemberre is. Erre legalkalmasabbnak - úgy látszik - magukat a magyarokat találták. Az ösztöndíjak adományozása tehát nagyon is praktikus célokat szolgált, s éppen ezért jellemzőnek kell tartanunk, hogy a legtöbb ösztöndíjas olyan képzésben részesül, hogy hazatérve tanárként, majd egyházi szolgálatot vállalva képviselhesse a város érdekeit.

...