A két világháború közti időszakot méltán tarthatjuk a magyar ponyva aranykorának, amikor is több tucat kiadó százával, ezrével jelentette meg azon műveket, melyeknek az egyszerű szórakoztatáson túl nem igen voltak magasabb rangú célkitűzései. A zömében nyugati mintára íródott kalandregények között azonban időről-időre felbukkant jó néhány gyöngyszem, akik nélkül valljuk be, a magyar nyelvű irodalom szegényebb volna. A műfaj vitathatatlanul legnagyobb zsenije természetesen Rejtő Jenő volt, azonban az ő kortársai között nem kevesen vannak olyanok, akik e műfaj keretein belül a legmagasabb szakértelemmel "termelték" a western, idegenlégiós, detektív vagy épp szerelmes történeteket.

"Rotonde őrmester olyan, mint a bolha. Kicsi, fekete, állandóan ugrál, szívja az ember vérét, és irtani kellene. Mindamellett, vagy talán éppen ezért, rengeteg része van abban, hogy az alanti események megtörténtek. Mert ha Rotonde őrmester nem olyan volna, mint a bolha, és általában ki lehetne számítani, hogy a következő pillanatban hová ugrik és kit csíp meg, akkor nekem nem kellett volna veszettül és esztelenül rohannom a sivatagban, nem esett volna ki a kulacsom dugója, tárgyilagosan gondolkozhattam volna, nem tévedtem volna el, nem ismerkedhettem volna meg Yvonne la Martinnel, s nem alakult volna meg a Sátánlégió, minden idők legfantasztikusabb együttese. Ilyen kiszámíthatatlan következményei vannak annak, ha egy légionista még egy bolhacsípéstől is fél..."