Előszó

Az intenzív fejlődés tekintetében a XX. század fizikája zsákutcában van. Idekerülésének oka az elméleti fizika és a kozmológia egy-egy alapvető tévedésére vezethető elsősorban vissza.

Einstein súlyos hibát követett el, amikor kimondta a "vonatkoztatási rendszerek egyenértékűségének elvét" - mert a tudomány nem nélkülözheti egy bizonyos, és a természet mélyebb leírása szempontjából megkülönböztetett szerepet játszó vonatkoztatási rendszer bevezetését és alkalmazását. Ennek a kitüntetett vonatkoztatási rendszer-nek a bevezetése nélkül a valóság mélyebb leírása és megismerése lehetetlen.

A természetben a "relativitás" megjelenése csak következmény! Ezért a relativitás elvére épülő relativitás elmélete nem lehet alkalmas a valóság korrekt, minden igényt kielégítő leírására. Más, a természet lényegét jobban megragadó elvre van szükség.

A másik, és az előzőnél súlyosabb tévedés Hubble nevéhez kapcsolódik, aki a rendelkezésére álló jelentős kozmológiai tényeket helytelenül értelmezte, és kimondta a "Világegyetem tágulásának" hipotézisét.

Ennek az elméletnek a továbbfejlesztésére a kutatók még napjainkban is rendkívül sok energiát fordítanak, holott a rendelkezésünkre álló megfigyelési tények a természet egy más, és valódi lényegét mutatják.

*

Ez a kis terjedelmű könyv tartalmát tekintve három egymástól élesen elválasztható dolgozatot tartalmaz. Valami mégis közös ebben a három munkában, mégpedig az, hogy mindháromban feltűnik egy és ugyanaz a "kitüntetett vonatkoztatási rendszer".

Az első dolgozatban egy nagyon egyszerűen megfogalmazható feladat megoldását tűzzük ki célul, melynek esetében a válasz nem adható meg másként, csak egy "kitüntetett vonatkoztatási rendszer" bevezetésével, valamint az abszolút egyidejűség fogalmának tisztázásával.

A másik dolgozatban a szerző (ismerve a fotonok valódi belső struktúrájának néhány újabb vonását), a fényt meglévő és ismert furcsa tulajdonságai mellett egy újabb meglepő tulajdonsággal "ruházza fel", mégpedig azzal, hogy a "foton" nem stabil részecske, hullámvonulat, de a valóságot jobban tükrözi az a fogalmazás, hogy a foton nem stabil anyagállapot.

A fotonok terjedésük során folyamatosan "párolognak", veszítenek energiájukból. Ez a nem ismert tulajdonságuk az oka kozmológiai vöröseltolódásuknak, s nem a galaxisok távolodása. Viszont a fotonoknak ez a feltételezett tulajdonsága nem Lorentz-invariáns, így ugyancsak elvezet az első dolgozatban már megtalált kitüntetett rendszerhez.

Leírásra kerül egy konkrét kísérlet, melynek megvalósítása nem könnyű, napjainkban nem is lehetséges, de elvégzése esetén meghatározható a kitüntetett rendszerhez viszonyított sebesség nagysága és iránya.

A harmadik dolgozatban egy új tudományág alapjait fektetjük le. Neve: matematikai mechanika. Tárgykörében egyfajta oszthatatlan gömbalakú részecskék kölcsönhatásaival foglalkozik, mely részecskék hipotézisünk szerint a Világegyetem egyetlen és végső szubsztrátumát képezik.

Az állítás meglehetősen furcsának tűnhet, de kétségtelen, hogy ezek az egyszerű részecskék szükségesek és elégségesek a természet jelenségeinek értelmezéséhez és leírásához.