Előszó

Az Edelényi Füzetek 2. számát tartja kezében az olvasó.

Az 1987-ben megjelent első kötetben Edelény és környéke legfontosabb helytörténeti adatait adtuk közre. Most, ebben a kiadványban - a sorrenddel a téma fontosságát is jelezve - a kies, szép Bódva-völgy, illetve a volt edelényi járás népdalait jelentetjük meg.

Az edelényi járás évszázadunk elejétől 1984-ig - a járások országos megszűnéséig - állt fenn. Ez idő alatt többször változott a hozzátartozó községek száma. Nagyobbrészt mindig a Bódva-völgye és a Cserehát dimbes-dombos területén lévő kis lélekszámú községek tartoztak ehhez a közigazgatási egységhez. A legnagyobb az 1970-es évekre lett néhány Ragály környéki és Szuha-völgyi község hozzácsatolásával. A járás megszűnésével ez a Sajó felé eső járásrész - több más, évtizedek óta a közigazgatási egységhez tartozó községgel együtt - (nagyobbrészt az iparvidék) Kazincbarcika városkörnyékhez került.

Az itt élő lakosság többségének évszázadokon át a mezőgazdaság biztosította a megélhetést. A terület kedvező az állattenyésztésnek, a pásztorkodásnak, a gyümölcstermelésnek és az erdei munkáknak. Az ipari tevékenységek közül a múlt század második harmadától egyre erősödve a bányászat vált a legjellemzőbbé. Ezek a tevékenységek jelentek meg, s élnek elsősorban népdalainkban is. Bár ezen a területen ölelkezett össze a történelmi Borsod megye északi része a történelmi Abaúj, Gömör és Torna megyék idecsatolt részével, a terület községei néprajzilag nagyon hasonlóak. Az itt élők szokásai, beszéde, ruházkodása fontosabb jegyeiben alig különbözik egymástól. A szomszédos felvidék szlovák ajkú területeivel és a közeli palóc lakossággal való kapcsolat, valamint az ország más részéből idetelepült lakosság hatása motiválta kissé a táj néprajzi képét. A járás - mint közigazgatási egység -, az itt élő emberek életvitelének, s ezzel együtt szokásainak olvasztó tégelye, ötvöző műhelye is volt. A lakosság mindenkori társadalmi rendezvényei, összejövetelei, jó alkalmak voltak a szokások cserélődésének, s ezzel együtt a dal és az énekkultúra egységesedésének is.

A kötet gyűjtője századunk első felében induló "néptanító" nemzedék tagja, kora ifjúságától mind a mai napig szívvel, lélekkel vesz részt a közművelődésben. Gyermekkorától falun élt. Falusi emberek között élve, örömeikben, bánataikban, sorsukon osztozva évtizedeken át gyűjtötte hagyományaikat, köztük dalaikat is. Előbb mint tanító, majd mint általános iskolai, később mint gimnáziumi, még később mint nyugdíjas tanár mindig vezetett énekkart. Így alkalma volt a dalok megfigyelésére, lejegyzésére.

Béres János könyvtárunk honismereti körének tagja. Gyűjtő munkáival több pályázaton részt vett és kiemelkedő helyezéseket ért el. Egyik ilyen pályamunkája volt a népdalgyűjtése. Ebből válogattuk össze ezt a csokrot, amely szemléletesen mutatja be a terület népdalkincsét, az itt élő emberek népdalkultúráját.

A kötetünk hézagpótló. Olyan táj zenei életéről, népdalkincséről kapunk benne összefoglalót, amelyet már ezelőtt is többen gyűjtöttek, de így összefoglalva még nem közölték az itt élt, vagy ma is itt élő népdalokat.

A gyűjteményt haszonnal forgathatják iskoláink, népdalköreink, s mindenki, aki szereti népdalainkat.

Őszintén kívánom, váljanak e kötet dalai elgépiesedő világunk műdalainak, nehezen énekelhető modern, vagy moderneskedő dalainak vetélytársává, hogy minél többen megismerjék, énekeljék ezeket és merítsenek ebből is erőt a szülőföld, a lakóhely szeretetéhez, a tartalmas életvitelhez, a szép szerelemhez, az eredményes munkához.

Edelény, 1988. május
Slezsák Imre