Előszó

Kedves Ifjú! Ha e regéket olvasod, két dolgot fogsz bennük találni, mely vörös fonálként húzódik által valamennyin. Az egyik a magyar katholikus egyháznak az a jellemvonása. hogy bármennyire is ragaszkodott vallásának szent tanaihoz, soha sem szűnt meg magyar lenni.

A másik pedig az, hogy midőn Istenhez fordulva, akár könyörgéseinek erősítéseül, akár köszönetének jeléül kegyes fogadást tett és oltárokat épített, mindíg a szépnek érzését ápolta és azt a nem földi eredetü vonzalmat fejlesztette tovább, melyet a müvelt lelkü ember a müvészet iránt érez s mely által Istenéhez csak közelebb emelkedik.

A magyarság: az a vágy. hogy magyarrá legyen és magyarnak megmaradjon, ott lüktet a magyar katholikus elemben az Árpádok dicső korától egészen napjainkig.

A nemzeti szent királyok, István és László, mielőtt őket a vallás a történelemtől drága bizományképen általvette, maguk is a magyarság védői és istápjai voltak és mint szentek is azok maradtak. Az ő nevökkel ajkán, képükkel a harczi lobogókon csatázott a küzdő magyarság kunok és besenyők, törökök és tatárok ellen.

De nemcsak karddal kezében védte a katholikus magyarság a haza szent földjét, a magyarságnak népfentartó gondolatát. Midőn gonosz ellenség és annál is gonoszabb visszavonás megbénították a nemzet erejét, sehol senki sem ápolta a szép magyar nyelvet és zengő hazai éneket, kolostorokba menekült az a szellem és ott irta meg királyi vérből sarjadott szüzeknek legendáját; Máriának, Magyarország patronájának kegyelmét kérő énekeit. S midőn még csak nem is olyan régen porig volt alázva minden a mi magyar. Szüz Mária szombati vecsernyéin újból felfohászkodtak a magyar asszonyok, mint egykor a török időben és imádságuk fentartotta őket, a míg az új hajnalnak hasadása bekövetkezett. Íme, kedves ifjú, ennek köszönheted, hogy magyar maradtál, hogy őseid vallásával őseid nyelvét és hagyományait el nem vették tőled.

S valamint a magyar katholikusok szerették hazájokat: szintúgy ragaszkodtak a széphez. a müvészetnek szivet derítő, szivet nemesítő áldásához. Minden szépnek javát felajánlván az Istennek, istenes dologgá lőn a szépnek, a nemesnek ápolása is. A hová lépsz a magyar földön, mindenütt e nemes törekvés nyomaira fogsz akadni. Még ott is, a hol a katholikust elűzték ősei örökéből, a kövek beszédje a művészet fénykoráról beszél. Bemeszelt falak hulló vakolatja alól, kidobott oltárok szárnyairól a számüzött müvészet remekei kerülnek elő és mutatják, hogy a képrombolás dühe sokat elpusztított bár, de azért hírmondónak így is sok maradt még azok részére, a kik a bálványt a remekkel összezavarni nem akarják.

Ime, kedves ifjú. köszönd meg nekik, hogy megmaradhatott számodra a müvészet, hogy barbár századok nehéz napjai után ismét gyönyörködhetsz a költészet melegében, a szépség fenkölt remekeiben. Mert a költészet varázsa leng a mohos falak körül, az virraszt az ős monostorok lépcsőin. Mint repkény kúszik fel a hagyomány a mult idők emlékeire és szolgáltat az utókornak egy aranyos szövedéket, hogy fonalaiból tetszés szerint válogathassa ki magának hol a gyönyörüséget, hol az okulást.

Ne hallgass azért senkire, kedves ifjú, a ki babonásnak és vakbuzgónak nevez, mert vallásod és hazád százados hagyományaihoz ragaszkodol. A hagyomány nem babona, a kegyelet nem vakbuzgóság. Erős támasz a kegyelet, mely egykép csatol és kell, hogy csatoljon vallásodhoz és hazádhoz. Miként az egyházak, melyekről e regék szólnak, az égre tekintenek, de magyar földön épültek: úgy a magyar katholikusnak lénye is, bár az égre tör, szívének minden ízével a drága anyaföldben gyökerezik.

Hogyha te, kedves ifjú, a ki ezeket olvasod, megleled az alábbi regékben e tanulságokat. ha meggyöződöl, hogy miként jó gyermek létedre atyádat és anyádat egyaránt szereted, úgy hazádhoz és vallásodhoz is egyenlő erősen kell ragaszkodnod, akkor én, a ki részedre ezeket régi könyvek lapjairól kiböngésztem és a népnek örökifjú emlékezetétől kölcsön kértem: gazdagon leszek jutalmazva.

Losoncz. 1898 julius 29.
A szerző.