Ismertető

Egy okos angol (mert azért vannak buta angolok is) azt írta, meg kell nézni a könyvesboltokban, milyen könyvek fogynak a legjobban, és olyan témájú dolgokat szabad csak írni. Úgy találta, továbbra is a hitleres, golfos és macskás könyvek a legkeresettebbek. Meg is írta az "Aki Hitler macskáját golfozni tanította" c. könyvet. Jól fogyott, három polcon is.

Hogy a virtuális hazai e-book kínálatból milyen címek fogynak a legjobban, az egyelőre megállapíthatatlan, de szerzőnk (és a Kiadó is) úgy vélte, az Olimpia éppen eléggé húzós és aktuális cím, s ha még van egy könyvecskében régi magyar dicsőség, egykori feledhetetlen élsportolók, mint a Széchenyi gimiben végzett Kozma Pici és más olimpikonok, a Kairóban tevékenykedő Hidegkuti Nándor, ugyanakkor az ugyancsak a Széchenyi gimiben érettségizett Hofi Géztól tanult humorral is megspékeljük, fő motívumként azonban - ahogy a Hírtévé híradójának főcímében is - ott ugráltatjuk ráadásul Dugovics Tituszt, az utolsó győztes magyar csata, a nándorfehérvári diadal sajnos délszláv származású, és valójában sohasem létezett hősét (aki csak Tokai András költészetének és prózai ábrándjainak alteregójaként, mint "Titusz, a jófiú" létezik igaz, de sokféle megtestesülésben), akkor talán sikerül fölkelteni a potenciális e-book olvasók érdeklődését.

Forrás: https://www.ekonyv.hu

Életrajz

Tokai András, a magánember 1946. május 4-én született Debrecenben, majd - egy rövid kairói kitérőtől eltekintve - azóta is Budapesten él. Magyar- angol szakos tanári diplomát szerzett az ELTÉ-n, már egyetemistaként angolt tanított a Képzőművészeti- és a Madách Gimnáziumban, majd egykori iskolájában, a VIII. kerületi Széchenyiben, ám onnan a csalókán szépnek induló 70-es évek elején a nemzetközi kulturális kapcsolatok ügyintézőjeként és botcsinálta arabistaként az egykori KKI-ba csábították, ahonnan a kairói Magyar Kulturális Központba került, majd a csúnya 80-as évek elején a Művelődési Minisztériumba sodródott. Itt már - vesztére - ő maga kéredzkedett át az Irodalmi Osztályra, ahol azon kívül, hogy egy darabig az Eötvös Alapítvány titkáraként működött, s segédkezett a kapolcsi Művészetek Völgye elindításában is, bizony sok mára szégyellni való papirosra is ráírta a nevét.

De ahogy Proust mondja: "Senki sem oly bölcs, hogy fiatal korában /... / ne élt volna oly életet, aminek utólag ne kívánná megsemmisíteni az emlékét. De ne sajnálja az ily bántó emlékeket, mert csakis akkor lehet biztos, hogy valóban igazi bölcs lett (persze ha ez emberileg egyáltalán lehetséges), ha előbb átment valamennyi nevetséges vagy gyűlöletes megtestesülésen..." A rendszerváltás után 1996-tól civil pályáját - immár egyáltalán nem röstellni valóan - a Műegyetem nemzetközi irodájának munkatársaként, majd vezetőjeként fejezte be 2006-ban.

Azóta "nyugdíjas költő" - írhatta 2008-as Netnaplójában a Literán, és amire mindig is vágyott, végre teljesen az irodalomnak, műfordításnak élhet.

1986-os, még a Szépirodalmi Kiadónál megjelent "Ideiglenes emlékművek" c. verseskötete után 2006-ban végre megjelent az Orpheusz Kiadónál "Aranykor, ezüstkor, vackor" c. válogatott és újabb verseit tartalmazó verseskötete (megtalálhatók a MEK-ben is), valamint azóta számos verse, néhány prózai írása és sok műfordítása különböző folyóiratokban; legutóbb egy igazi különlegesség, az Ó-magyar Mária-siralomra és a Halotti beszédre egyaránt emlékeztető "Templomos Szt. Kolumba fölmagasztalása" c. hosszabb ó-ír dicsőítő ének fordítása a Parnasszus folyóirat 2012 tavaszi számában.