Előszó

Az 1790-es években egy kiválóan magyaros szellemű poéta vonta magára kortársai figyelmét: gróf Gvadányi József. A mai ízlés ritkán talál élvezhető helyeket régebbi irodalmunkban, a magyar világ igazi képe is csak elvétve bontakozik ki a XVIII. századi prózai és verses elbeszélő munkákból, annál nagyobb ennek a patriarkális stílusú, magyaros kedélyű, nemzeti lelkű írónak érdeme. Könyveivel bízvást elmulathatunk ma is.

Gróf Gvadányi József 1725. október 16-án született Rudabányán, Borsod megyében. Ősei a XVII. század derekán származtak át Olaszországból Magyarországba, s a Habsburg-ház szolgálatában vitézül harcoltak a törökök és kurucok ellen. Gvadányi József is a katonai pályára készült, de előbb a jezsuiták egri kollégiumában elvégezte gimnáziumi tanulmányait, majd beiratkozott a nagyszombati egyetemre, megszerezte a filozófiai baccalaureatust, s mint a bölcseleti tudományok borostyánosa állt be katonának, tizennyolc éves korában, Mária Terézia királynő zászlai alá. (1743.) Végigküzdötte az osztrák örökösödési háborút, kedvére csatázott a hétéves háborúban, közben megnősült, de nejének korai halála még inkább növelte a katonai élet iránt érzett szenvedélyes szeretetét. A háborúk lezajlása után évekig a felső-tiszai falvakban szállásolt ezredével, utóbb Galíciába helyezték át; innen ment, mint lovas-generális, negyven évi szolgálat után nyugalomba. (1783.) Ekkor újból megházasodott, s szakolcai házában gazdálkodással és irogatással töltötte napjait. 1801. december 21-én, életének hetvenhetedik évében halt meg Szakolcán. Víg kedélyű katona volt, jólelkű magyar úr. Családi hagyományai konzervatív mágnássá avatták, katonai pályája lojális alattvalóvá tette, jezsuita tanárai buzgó katolikussá nevelték. A régi világrendhez szító, deákos tanultságú huszártiszt semmitől sem borzadt inkább, mint a francia forradalom szabad eszméitől. Mint költő a régi magyar poétákat követte, példaképe Gyöngyösi István volt. Azt tartotta mesteréről, hogy hozzá hasonló költőt nem szült magyar anya.