Életrajz

Ferenczi Tihamér 1941. november 24-én a beregszászi járási, Tisza-parti Badaló községben született. Ma is itt él, édesanyja halála óta közeli rokonai családjával egy fedél alatt. Az M. Takács Lajos magyarországi irodalomtörténész közreműködésével a debreceni klinikán történt szemműtétje sokat javított a vele született látáshibán, de ma is rokkantsági állományban van.

Általános- és középiskolai tanulmányait szülőfalujában végezte, 1966-ban érettségizett.

1965 óta publikál kárpátaljai lapokban: Kárpáti Igaz Szó, Vörös Zászló (a Beregi Hírlap elődje), Hatodik Síp, Együtt. Több költeménye megjelent ukrán fordításban és magyarországi folyóiratokban, a Kárpáti Kalendárium irodalmi mellékleteiben. Önálló kötetei mellett számos antológia és almanach társszerzőjeként vált ismertté: A várakozás legszebb reggelén (1972), Szivárványszínben (1977), Lendület (1982), Sugaras utakon (1985), Évgyűrűk (1987), Vergődő szél (1990), Töredék hazácska (1994), Verecke (2003), Viszontlátás (2008). Első önálló kötete 1979-ben jelent meg a József Attila Irodalmi Stúdió Könyvtára sorozatban Szívem volt már minden címmel, a legutóbbi 2004-ben (A csenden túl). A magyar irodalom Kárpátalján 1945-1990 című monográfiájában Pál György irodalomtörténész az ő költészetét is elismerően értékelte. 2001-ben megkapta a Magyar Írószövetség elnökének elismerő oklevelét.

Egyéniségére a természetes szerénység, költészetére a halkszavúság és nemes egyszerűség jellemző. Egyformán érzékeny a szűkebb és tágabb létközeg jelenségei iránt, mondanivalóját legtöbbször sokkolóan rövid, egy-egy gondolatmenetet lakonikus tömörséggel megfogalmazó versekben fejezi ki. Kimondatlanul is azt vallja, hogy a létezés egész világunkat átható problematikájának feloldása elsősorban a szűkebb közegben érzékelhető emberi gyötrelmek kimondásával, csillapításával kísérelhető meg. E tekintetben költészete kétségtelenül irodalmunk sajátosnak nevezhető és megbecsülendő értékei közé tartozik.