Tétel adatlapja

CÍMLAP

Kecskés Béla

"Hogy ti is ragyogjatok"

TARTALOM, BEVEZETÉS



Tartalom

Ember, költő, tanár

Ujjam hegyén csillag
Elégia
Búcsú
A somi szél
Anyám
Téli alkonyat
Hajnali látomás
(A szarvassá változott fiú)
Pincemélyben
Vérré válni
Üzenethozó
Ördögi kör
Költészet
Pattog a rozsda
A mi időnk
Lázálom
Emelt fővel
Szülőföldünk
Krónikás ének a munkácsi várban
Dilemmában, félúton túl
Karcsú pegazusok
A közeledő ezredfordulóra
Ötven
Lassan ködbe
Együtt
Magammal viszem
Szerelem
Izzó parazsak
Variációk
Rekviem
Aranyváza
Megjöttem kiéhezve
Huszadik éve
Add meg nekem

GYERMEKVERSEK
Verőfény
Rigók, rügyek, ibolyák
Ékszerbolt
Szól a tavasz
Nagyapómosolyú ősz
Költöző madarak
Bogárbál


Bevezetés

EMBER, KÖLTŐ, TANÁR

A címadó szavak sorrendje attól függően felcserélhető, hogy nagyszámú ismerősei és annál jóval kevesebb ismerői melyiket tartják előbbvalónak a tizennégy éve elhunyt Kecskés Béla személyiségének legfontosabb jellemzői közül. Ám a vélemények különbözősége egy ponton talán egységesül: Ő mindhárom (és ezeken kívül még sokféleképpen megnyilvánuló) minőségében nagy kezdőbetűkkel írható eszménykép volt: Ember, Költő, Tanár... Azok számára mindenképpen, akik önvalójának vonzásába kerültek, így lélek-közelből ismerhették.

Hitem szerint ezek egyikeként éreztem rá a veszteségtudat iszonyatára, a hómezősen sivár üresség mérhetetlenségére azon a fagyos januári napon, amikor szülőházának udvarán testünkben kővé dermedve, lelkünkben reménytelenül elkeseredetten álltunk koporsója közelében. Sokan voltunk, mégis kevesen, mert ott kellett volna lennie mindazoknak, akik létezésünk ritkán felcsillanó értékeit tisztelni képesek és akarják. A ráeszmélés döbbenetében sokadszor kellett szembesülnöm világunk lehangoló valóságával: a közegéből kiemelkedő, az ott rekedtekért szót emelő, emberi és intézményi gyarlóságokkal szemben küzdelmet vállaló személyiség jussa jobb esetben is legtöbbször hálátlanság, rosszabb esetben közöny, sőt bántás.

Milyen embernek ismertem meg Kecskés Bélát? Ha a papírra kívánkozó jelzőket sorolom - figyelmesség, szavahihetőség, érzékenység mások problémáira, segítőkészség, felelősség-, kötelesség- és küldetéstudat, az emberi méltóság tisztelete, az értelmes élet iránti igény, szabadságszeretet, munkabírással együtt járó szorgalom, hit az ember jóra való képességében stb. - máris megállapítható, hogy bár a különböző vallások rideggé kövült intézményeihez leplezetlen ellenérzülettel viszonyult - az oly sokszor és sokak által mindig is kijátszott Tízparancsolat intelmeiből nem csak jelesre "vizsgázott", hanem az elveihez tapadó hűséggel erkölcsileg "túlteljesített". Olyan humanista volt, aki mindennél fontosabbnak tartotta az ember jobbik énjének kiteljesedését, de azt is tudta, hogy ez nem spontán folyamat, sőt, féltő szeretettel gyakorolt ösztönzés, irányítás nélkül elképzelhetetlen.

És tette a dolgát: az elkerülhetetlen vitákban, de még baráti beszélgetések során is bámulatra méltóan kristálytiszta logikával érvelve védte igazát, anélkül, hogy vitapartnerei önérzetét akár csak egy karcolásnyit megsértette volna. Arra ritkán volt példa, hogy elegendő információ híján érvei tévedésen alapultak, így óhatatlanul meginogtak. Ilyenkor pironkodás nélkül, a világ legtermészetesebb módján visszakozott, meghajolt a másik igaza előtt, a magáévá tette azt.

Jóhiszeműsége és embertársai gyarlóságainak megnyilvánulása okán nem egyszer keserves csalódások sújtották, de ezek fájdalmát higgadtan viselte mindaddig, amíg sokkal ritkább sikerélményei feledtették azokat Az ő számára emlékezetes élmény, igazi "fegyvertény" volt, amikor tanári minőségében tapintatos, de irgalmatlanul céltudatos és következetes érveléssel nyakas falusi atyafiakat sikerült rábírnia arra, hogy korai "munkába-fogás" helyett napi rendszerességgel iskolába járassák, vagy éppen tovább tanulni engedjék - küldjék! - kiskorú gyermekeiket. Ami egykori tanítványait illeti, jómagammal együtt már rég nagyszülők, de mindannyian jó szóval emlékeznek "Béla Sámuelovicsra".

...


  
×