Előszó

Midőn az 1908 julius 6-iki választmányi ülés elhatározta az egyesület ötvenévi fennállásának megünneplését, ugyanekkor egy Krausz Soma, Peidl Gyula, Rothenstein Mór, Lerner Dezső, Pollák Simon, Stösser Adolf[1], Zaka Lajos és Novitzky N. László kollégákból álló bizottságot választott oly célból, hogy az az egyesület történetének megirásáról gondoskodjék.

Az 1909. évi közgyülésen, mely az előbbi bizottságot megerősitette és a jubileumi munka kiadásához hozzájárult, pótlólag még Preusz Mór kolléga választatott a bizottságba.

1887-ben Zaka Lajos kolléga az egyesület megbizásából egy kisebb füzetben már megirta az egyesület huszonötéves történetét, melyben a rendelkezésére álló kevés adat alapján elismerésre méltó buzgalommal iparkodott a nehéz feladatnak megfelelni.

A bizottság az egyesülethez és a magyarországi nyomdászszervezethez méltó monumentális munkában óhajtotta az elmult ötven év történetét megörökittetni.

A bizottság 1910-ben megállapitván az irandó mű terjedelmét és nagyságát, annak megirásával Peidl Gyula kollégát és alulirottat bizta meg. A későbbi üléseken a bizottság hozzájárult az előterjesztett programmhoz és határozott a technikai kiállitás dolgában.

Részemről örömmel fogadtam el ezt a fontos és megtisztelő megbizatást, ámbár már előre tisztában voltam azokkal a nehézségekkel, melyekkel később a munka megirásánál meg kellett küzdenem. De ugy gondoltam, hogy 1911. évi december haváig feltétlenül elkészülök az elvállalt résszel.

Itt meg kell emlitenem, hogy Peidl Gyula kollégám, akire a szakszervezkedés történetének megirása hárult volna, e megbizatásról 1911 nyarán, nagy elfoglaltsága következtében, lemondott. Ez, valamint egyéb váratlan dolgok annyira hátráltatták munkámat, hogy 1911-től csak a legnagyobb erőfeszitéssel tudtam ama határozatnak megfelelni, hogy a munka 1912 szeptember végéig teljesen készen legyen. Az adatokat, melyeket előzőleg gyüjtöttem és részben már rendeztem, ujra ki kellett egészitenem, ami ujra hosszabb időt vett igénybe. Amit már előre sejtettem, amikor az egyesület történetének megirásáról volt szó, arról munkám adatgyüjtésénél keserves tapasztalatokat szereztem. Attól eltekintve, hogy a könyvek és jegyzőkönyvek egy része hiányzott és a bejegyzések legtöbbször csak lakonikus rövidségüek és sokszor érthetetlenek; évszámokkal évtizedekre, aláirásokkal néha évekre visszamenőleg sem találkoztam. Régi, jó elődeink az ilyen bagatell dolgokra ugy látszik nem nagy sulyt fektettek és a jegyzőkönyveket bizony nagyon sokszor egy lélek sem tartotta érdemesnek aláirni.

Ily körülmények között, 1869-től kezdve, nagyrészt a mi jó öreg Typographiánk szükszavu krónikáira voltam utalva; a lap 43 évfolyamának átböngészése erős próbára tette türelmemet és - szemeimet; az 1868-ig terjedő időre vonatkozó adatokat pedig a külföldi szaklapokból szereztem be, melyeket a berlini nyomdászegyesület elutasitó határozata után a Niederösterreichischer Buchdrucker- und Schriftgießerverein elnöksége lekötelező előzékenységgel bocsátott rendelkezésemre. Azt mondanom sem kell, hogy ezeken kivül tömérdek más adatra volt szükségem, melyeket nagyrészt a Nemzeti Muzeum könyvtárában gyüjtöttem.

A munka megirására történt megbizatás után Peidl kollégámmal a Typographiában egy felhivást tettünk közzé, melyben arra kértük a kollégákat, hogy a munka megirásában egyes nyomtatványok, alapszabályok és más, az egyesületi vagy a szakszervezeti mozgalom történetére vonatkozó nyomtatványok beküldésével támogassanak. A felhivásnak azonban nem volt eredménye; kaptam ugyan egy ujabb időből származó körlevélgyüjteményt, ezeket azonban - mivel nagyrészt személyeskedő természetü szöveget tartalmaztak - nem használhattam fel. Ha magam nem gondoskodtam volna jó előre egyes dolgok összegyüjtéséről, melyek nagyrészét másfél évtized előtt a szemétből kapartam ki, akkor még egy alapszabály sem állott volna rendelkezésemre.

Mivel becsvágyamat képezte az egyesület történetének megirása, nem rettentem vissza ezen elém került akadályoktól. Hogy az elvállalt feladatot miként oldottam meg, azt a kollégák itéletére bizom. A történetirót, amikor alig egy-két évtized alatt lezajlott események objektiv leirására van utalva, ugyszólván lehetetlen problémák elé állitja az a helyzet, midőn még élő és szereplő egyéniségek működéséről vagy uj intézményekről kell véleményt mondania.

Ha ebben a tekintetben esetleg nem elégitettem volna ki az ezen munkához füzött várakozásokat, szolgáljon mentségemül, hogy a pártatlan objektivitás szemmeltartásával másként nem cselekedhettem.

Ami ezen munka beosztását illeti, ennél az annakidején általam előterjesztett programmhoz alkalmazkodtam; ha elődeink nem iparkodtak volna mindent megsemmisiteni, amiben náluk nagy része volt az indolenciának, nálunk pedig a hatósági üldöztetéseknek, akkor feladatomat valószinüen könnyebben és talán jobban oldhattam volna meg. Ezen okulva, örökitettem meg e munkámban minden oly dolgot, mely a jövő, sőt a jelen történetirójára nézve is igen fontos adatot képez. Azért reprodukáltam egyes dolgokat, melyek a mozgalomra vagy az egyesületre vonatkozólag fontossággal birnak, mert magamon tapasztalhattam, hogy milyen nagy szüksége van ezekre annak, aki majdan a jelenkor munkásmozgalmainak történetét fogja megirni; mert ötven év alatt az idő vasfoga vagy egyéb körülmény - amiről most alkalmam volt meggyőződni - rendszerint mindent megsemmisit.

Ezek előrebocsátása után pedig őszinte köszönetet mondok a Magyarországi könyvnyomdászok és betüöntők segélyző-egyesülete tisztelt választmányának, hogy határozata folytán ez a könyv napvilágot láthatott.

A kollégákat pedig arra kérem, fogadják szivesen ezt a könyvet, melyben az immár hatalmas magyarországi nyomdász-szervezet gazdasági küzdelmeit, humanitárius és művelődési törekvéseit iparkodtam megörökiteni és töltse be valójukat az a büszke öntudat, hogy ezeket az óriási eredményeket tisztán önerőnkből, az egyesülés és összetartás hatalmával sikerült kivivnunk.

Budapest, 1912 szeptember 12.
Novitzky N. László.