CSENGŐ-BONGÓ VERSIKÉK

BUDAPEST
A MAGYAR KERESKEDELMI KÖZLÖNY
HIRLAP- ÉS KÖNYVKIADÓ VÁLLALAT KIADÁSA

A mű elektronikus változatára a Nevezd meg! - Így add tovább! 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: http://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/deed.hu

Elektronikus változat:
Budapest : Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 2014
Készült az Internet Szolgáltatók Tanácsa támogatásával.
Készítette az Országos Széchényi Könyvtár E-könyvtári Szolgáltatások Osztálya
ISBN 978-615-5406-66-9 (online)
MEK-12457

Levettem a főkötőmet,
s a Bodrira rátettem:
Amióta élek, olyan
jóizüt nem nevettem!

Mostan persze nagyon büszkén
ül a virág-asztalon:
Soha ilyen komoly pofát
nem láttam még, mondhatom!

Már ezentul Bodrira is
fodros fejkötőt teszek:
S ha ugy fordul, esztendőre,
neki is szoknyát veszek.

Ez ám csak a furcsa eset,
Uram Isten, hogy is esett?!
Hát úgy történt, hogy a Bodri
a kecskét megugatta:
És a kecske egy darabig
türelmesen hallgatta;
De azután méregbe jött,
Szarvával nagyot döfött;
Nekiugrott Bodrinak,
Ez a szék alá szaladt;
Mostan ottan kuczorog,
Úgy-e furcsa a dolog?

Csirkék, kacsák vígan élnek
    a majorház udvarán,
Enni-inni bőven kapnak,
    jó dolguk van igazán;
Ámde, hogyha nagyra nőttek,
    véget ér a jó világ:
Pestre hozzák s drága pénzen
    eladják itt a kofák.

Két galambom van én nékem
mind a kettőt szeretem,
Az ölemben hordozgatom
és a számból etetem.

Mind a kettő olyan szelíd
mindíg az ölemben ül:
Hogyha hívom, a kezemre,
a vállamra rárepül.

Bánatosan turbékolnak,
egyre azt: - tudom... tudom...
De, hogy mi az, amit tudnak,
én igazán nem tudom.

Királytigris ő kegyelme,
Indiának veszedelme,
Orrszarvúval találkozott.
S vele mindjárt összekapott.
Ez aztán megtanította,
Levegőbe hajította.

Megdöfödte csont-szarvával
S úgy elbánt tigris komával,
Mint a macska az egérrel,
Vagy a kánya a csirkével;
Szegény tigris úgy elszaladt,
Hogy talán még most is szalad.

Zúg a tenger, haragos az árja,
Szél és vihar süvöltözve járja;
A hajósnép az életét félti,
Mert a tenger a tréfát nem érti;
Az albatrosz kiterjeszti szárnyát,
Sikongatva szeli a víz árját:
Gyorsan repül viharban és szélben,
Kedve telik a szörnyű veszélyben.

- Hová, hová, lovag uram? - Megyek a csatába,
Hírvirágot, babért kötni gyöngyös bokrétába.
- Adjon Isten sok szerencsét, szívemből kivánom:
Meg ne vesse, lovag uram, ha borral kínálom!
- Dehogy vetem, dehogy vetem: szomjas vagyok épen,
Hozza hamar, hadd hajtom föl azon melegében.
...Kire igyam az áldomást? - A magyar hazára,
Adjon Isten áldást, békét a szent koronára!

Kis kertemben rozmaringot ültetek
Pünkösd napján piros rózsákat szedek:
Bokrétába kötöm a sok virágot,
Kora reggel od’adom majd anyának.
Ez a legszebb mulatságom, örömöm,
Kis kertemet gyomlálgatom, öntözöm:
Hugocskámmal dolgozgatok serényen,
Megosztozunk minden virágcserépen,
Nekem éppen annyi van, mint ő neki,
Kis kertemet ő is épp úgy műveli.
Esztendőre, vagy kettőre megnövünk,
Akkor már majd bokrétákat is kötünk:
Minden reggel viszünk anyának egyet,
Akkor leszünk csak igaz jó gyermekek.

Hüvelyk Matyi, Hófehérke
játszanak a színpadon:
Szebbet, amióta éltek,
nem láttatok, fogadom;

Hátha kijön a hét törpe,
s vele Tündér Ilona,
Meg a rút Vasorrú Bába
és a gonosz mostoha!..

Nincs szebb élet a miénknél,
egész nap munkálkodunk,
Kis kertünkben gyomlálgatunk,
öntözgetünk, dolgozunk;

Van szép rózsánk, gyöngyvirágunk,
liliomunk, violánk,
Nefelejtsünk, rozmaringunk;
bazsarózsánk, ibolyánk;

Minden reggel szép bokrétát
kötünk édes anyának:
Sok-sok csókot kapunk érte
Annyit, hogy tán meg se érte
a jó édes anyának.

Csinos czicza falatozott,
És észre se vette,
Hogy a kutya ólálkodva
Bujkál körülötte;
No most mindjárt
hajba kapnak,
Farkas-szemet néznek:
Ez miákol, amaz morog,
De csak egyre késnek;
Mert a kutyus fél a hegyes
Körmü kis cziczától:
A czicza meg még jobban fél
A kutya fogától.

- Hess, te czicza! siczcz, te czirmos! -
még mi nem jut eszébe,
Hogy a kakast megugrasztja,
s kárt tegyen a csirkébe!

- No csak vigyázz, mert majd mindjárt
én ugrasztlak meg téged:
Tudom, akkor majd megbánod
ezt a nagy vitézséget!

- Czini, czini, kis kutyuskám,
    néked muzsikálok:
Mondd meg hamar a nótádat,
    melyiket kivánod?...
Édes apa itt feledte
    a hegedüt nékem: -
Nosza, mondd meg a nótádat,
    elhuzom ám szépen! -
De Bodrinak a muzsika
    sehogy sincs kedvére:
Torkaszakadtából vonít
    kínos keservébe.

Jó állat a tehén, édes a teje.
Szopós kis fiának borjú a neve;
Ha már nagyobbra nőtt, majd tinónak hivják
Szekérbe, igába, eke elé fogják.
Az egyik tehénnek, mondjuk példaképpen
Kicsike borja van, amely szopik éppen;
Néha meg egy tinó ballag az anyjával,
Szinte meg-megdöfi apró kis szarvával.

Csörgő lánczon hátul tánczol,
    visit, makog egy majom:
Kis gyerekek, ennél szebbet
    nem láttatok, mondhatom!
Hófehérkét, a hét törpét
    meglátjátok idebent:
Csak tiz fillér, annyit megér,
    nem láttatok még ilyent!
Mert pórul jár a csúf Halál,
    Fajankó úgy elveri,
Fejét hátát, kezét lábát
    s nyakát is kitekeri.

A kis Gyurka a tábláján
    szorgalmasan irogat,
Mögötte a kis Juditka
    kiváncsian pislogat;
Ő még kicsiny, nem tud írni,
    bár szeretne tudni már:
Majd megtanul esztendőre,
    ha majd iskolába jár!
A Bodri is két lábra áll,
    úgy nézi kis gazdáját:
Gyurikának tudománya
    furdalja az oldalát. -
Ejnye, Bodri! tán szeretnél
    írni tudni magad is?
De ez nehéz dolog ám - s nem
    neked való, kis hamis!

Száll a fecske, csicsereg:
Tücsköt, legyet keresek;
Öt kis fiam éhezik,
Mind az öt sokat eszik;
Fogok nekik legyeket,
Aztán hazasietek.
Amim van, nekik adom,
Számból meg is itatom:
Mindnyáját fölnevelem,
Mindnek gondját viselem;
Mire ősz lesz, szárnyra kelnek.
Messze délre elrepülnek.

Szép libáim, kis kacsám,
magot hoztam, egyetek:
Szeretném, hogy meghizzatok
s jó kövérek legyetek.

Ha jól laktok, friss vizet is
hozok nektek a tálba:
Ámde kérlek vigyázzatok,
ne menjetek a sárba!

Din-don, din-don, din-don, din-don;
    cseng a pöröly, kalapács;
Dan-dén, dan-dén, dan-dén, dan-dén:
    én vagyok a kis kovács.
A szikrázó ízzó vasat
    a parázsból kiveszem,
Vas-fogóval jól megfogom,
    az üllőre ráteszem;
Hopsza! egyet ütök rája:
Szerteszáll a sziporkája...
Ütöm, verem, kalapálom,
Fordítgatom, megformálom: -
    Tolom hátra, előre,
    Míg patkó lesz belőle.

Mi baj, mi baj,
    édes Jutka?
Eltörött a poharad?
Ejnye, ejnye,
    nagy kár biz az,
De sohse emészd magad.
Kérd meg szépen
    édes anyát:
Ad ő másik poharat;
Arra aztán jobban
    vigyázz,
Akkor épen is marad.

Nem jó tűzzel játszani, - abból baj lehet;
Kis szikrából, parázsból - lesznek nagy tüzek;
Vigyázni kell, mert a ház, hogyha lánggal ég,
A gazdája elveszti - benne mindenét,
Persze jönnek tűzoltók, de mi haszna már!
Talpig leég ám a ház, - s szörnyű nagy a kár.

Két kis kofa a piaczon
    almát árul magában:
Szinültig van a szép gyümölcs
    takaros kosarában.
- Három almát egy garasért,
    többet már nem adhatok -
Szebbet, jobbat és olcsóbbat
    ennél nem kinálhatok...
- Tizet adjon négy garasért,
    akkor veszek negyvenet!...
Adnék, adnék én szivesen:
    de ha mondom, - nem lehet!

Félrecsapom a süvegem,
    én vagyok a nagy legény;
Ha rágyújtok, a királylyal
    sem igen cserélek én;
Szörnyü jó a dolgom nékem,
    a kis gazdám is szeret:
No, mert tudja, bármit kérdez,
    én okosan felelek.

- Hová, hová, Mikulás -
„Oda, ahol várnak:
Ajándékot viszek most
Sok fiúnak, lánynak.
Aki jó volt egész éven,
Mindig szót fogadott szépen:
Annak játékot adok;
Aki rossz, garázda volt
És eddig meg nem lakolt:
Annak virgácsot hozok;
Korbács, virgács, poroló:
Rossz gyereknek az való!”

Kis Margitka odacsalta
    a hattyút a partra,
Friss kalácscsal, jó kenyérrel
    etetni akarta;
A Gyurka meg, hogy meglátta,
    reá akart ülni,
Azt gondolta, de jó lesz majd
    a hattyún repülni!
De a Margit félretolta,
    közel se ereszti,
Attól fél, hogy a Gyurka még a
    hattyút elijeszti.

Ninini, a Ferike,
Czilinder a fejibe,
Nagy pipa a szájában,
Apja botja markában:
Igy indúl az utczára,
Egy rövidke sétára;
De ha apja meglátja,
Alighanem ellátja!

A kis Erzsi babáját
    az ölébe vette,
S nyári szalmakalapját
    a fejére tette;
Aztán beült kocsijába!
    s menni akart, - de hiába!
A kocsija csak nem akart
    szaladni,
S Erzsikének otthon kellett
    maradni.

Kerti padon két kis testvér
    egymás mellett üldögél,
Köröskörül a rózsákat
    meg-meglibbenti a szél;
A kis babát csicsigatják,
    míg elalszik ölükben:
Édes öröm, boldog öröm
    mosolyog a szemükben.

Padjuk előtt a Pincsike
    meg a Bodri játszanak:
Hol a földön fetrengenek,
    hol meg talpra ugranak;
Köröskörül zeng a liget,
    dalolnak a madarak,
A hűs lomb alatt nem érzik
    a forró napsugarat.

Mit nevettek? - mit csúfoltok? -
hisz’ főszakács vagyok én:
Hónom alatt főzőkanál,
előttem meg a kötény.

Ég a tüzem, forr a vizem,
fölteszem a pecsenyét:
Egy-kettőre meg is sütöm,
aztán kész a jó ebéd.

Kis kertemben piros rózsa
    kivirágzott hajnalra:
Párosával leszakítom
    s betűzöm hajamba:
A többivel telerakom
    ezt a kis kosarat:
S ha megyek az óvodába,
    mind elviszem, ha szabad;
Ajándékba odaadom
    a tanító néninek: -
Tudom, hogy megcsókol érte,
    s szép mesével megfizet.

Édes anya a Juliskát
    kivitte a mezőre,
Virágokat tüzdögélt a
    hajába, a fejére:
Egy vadrózsát, egy kökörcsint,
    meg egy búza-virágot:
Szebb kis lányt a Juliskánál
    bizony senki nem látott!

- Szép vagyok-e, édes anyám? -
    kiváncsian kérdezi:
S a tükröt, hogy belenézzen,
    kis kezébe fölveszi.
- Szép vagy, szép vagy, édes lányom:
    te vagy az én világom:
Kökörcsinem, szép vadrózsám,
    drága búza-virágom.

Szól a zene, ostor pattog,
    hajrá, hollahó!
A czirkuszban mint a szélvész
    fut a két csikó;
Egyszer csak - hopp! – fölugrik
    rájuk a lovász:
Talpon állva hajtja őket
    és úgy nyargalász.

Öt kis testvér a nyáron
    kilovagolt szamáron;
Egyik ráült, más vezette,
    ám a szamár csak megállt:
Úgy látszik, hogy ez a szerep
    a csacsinak derogált.

- Hadnagy uram, hadnagy uram!
- Mi bajod van, édes fiam!...
- Sebet kapott, húll a vére!...
- Sebaj, fiam!... Csak előre!...
És a zászló megy előre,
De a hadnagy végét járja...
Egyre mondja: - „Csak előre!”
Míg egy golyó eltalálja...

A kis Jutka megmosdatja,
    megfüröszti babáját:
Meglátja ezt a kis Gyurka,
    s mindjárt ő is hozzálát;
Előhozza pojáczáját,
    hogy azt is megfürdeti:
Úgy tenné a vízbe, hogy a
    ruháját le sem veti.

Jaj, jaj, szegény Bodri kutya
néked ugyan megesett:
Ez a kecske, haragjában,
a szék alá kergetett.

Ejnye, ejnye, Bodri kutya,
nem szégyenled magadat?
Gyáva kutya az, amelyik
kecske elől megszalad!

Kugli babák sorban állanak,
    mellettük a golyó:
Három-három minden sorban,
    közepén a bíró;
Hej, ha egy dobásra mindent,
    most ledönteném:
Akkor volnék igazában
    csak derék legény!

Kosár, kosár: mi
    van benne?
Ha kinyitnám, de
    jó lenne!
Tele van ám
    almával,
Baraczkkal, meg
    szilvával.

Esik a hó, gingalló:
Hóban járni, jaj de jó;
Fölmarkolom meggyúrom,
A Katiczát megdobom;
- Hopsza húgom, jól vigyázz,
Hogy a hóban meg ne fázz!
Rajta, rajta, most szaladj;
Megdoblak, hogy meg ne fagyj!

- Ejnye, bátyám, mit csináltál?
Hólabdával megdobáltál?...
Hagyj békémet, hogyha mondom,
Mert jó kedvedet elrontom:
Én is labdát csinálok,
S visszadoblak, meglátod!
Visszadoblak, vissza én,
Te gonosz, pajkos legény.

Sárga kukoricza,
    De magas a szára,
Ha megér, letörik
    Szent-Mihály havára;
Szép csomókba kötik,
    Száradni aggatják.
Aztán lemorzsolják
    S a disznóknak adják.

A nagy országutat
    a ló addig rójja,
Míg egyszer leesik
    az egyik patkója;
Akkor a kovácshoz
    vezetik a lovat,
Aki nem bajlódik
    vele igen sokat:
Megfogja a lábát,
    új patkót ver rája,
Az inas meg nézi,
    mit mível gazdája.

- Csip, csip, csip, kis madarak:
Itt a búza, itt a mag!
Jőjjetek, repüljetek:
Kis madárkák, egyetek!
Szórom én is, hintek én is,
Elég lesz ez, ha kevés is.

Holnap reggel mást hozok,
Egyetek, ti torkosok! - -
S a madarak leröpülnek,
Csicseregnek, úgy örülnek,
Pinty, vörösbegy és rigó,
Mind azt mondja, - jaj, de jó!

Vadgalamb száll ágról-ágra,
    keresi a párját:
Ha meglelte, turbékolva
    a nagy erdőt járják;
Ki-kijárnak a vetésre
    tiszta búzát enni:
De szeretnék, de szeretnék
    én is velük menni.

Piros eper megérik,
Kis fiúcskák de kérik:
Az kap epret, aki jó, -
Rossz fiúknak nem való!

Télen van csak hóember:
    ez azt’ fúra legény!
Pipát tart a szájában,
    kalap van fején;
        Pajkos fiúk csinálták,
        Tiszta hóból formálták:
        De csak addig él,
        Amig tart a tél;
A nyár forró melegén
    menten elolvad szegény.

Befujta az utat a hó,
fáznak a kis madarak;
Éheznek is, mert a havon
egy szem búza sem akad.

Kis Ilonka megsajnálja
a szegény állatokat,
Hívja őket és a hóra
búzaszemet osztogat.

Kis nyulacskák a ketreczben
jaj, de vígan élnek:
Egész nap csak esznek-isznak,
játszanak, henyélnek.

A Bodri ezt vicsorgatva,
irígykedve nézi:
De a nyulak a ketreczből
fittyet hánynak néki.

No, még ennél furcsább dolgot
nem láttam életemben:
Azt se tudom, hová legyek
szörnyű nagy nevettemben!

Nézzétek csak meg a czirmost,
mennyasszony lett belőle:
Milyen kényes, milyen czifra,
most megy az esküvőre!

A kezében nagy bokréta,
koszorú van a fején:
Uszályát utána hordja
egy picziny czirmos-legény.

Tele rakták száraz galylyal
    a kis taligát,
Mert hát otthon fűteni kell
    a hideg szobát;
A kis Miska elül húzza,
    Margit tolja szépen,
Jutka meg az elhullott fát
    viszi a kezében.

Röf-röf, én a szakács vagyok,
sok a dolgom sietek:
Lepényt sütök, rá se’ érek
beszélgetni véletek.

Négy vendégem éhesen vár,
s még nem is kész az ebéd:
Attól félek, hogy ennek majd
én iszom meg a levét.

Tessék, urak, itt hozom már
a finom, jó ebédet:
De csak lassan, mert tűzön volt,
s lehet, hogy még megéget;

Jön még több is, mindenféle,
szemnek-szájnak jó falat: -
Dercze-moslék, tök, uborka,
répa, tengeri-csutak.

Csip-csip, kis csibéim,
    jertek hozzám, jertek:
Piros búzaszemet,
    kölest hintek nektek;
Ha jók lesztek, mindig
    kaptok tőlem magot:
S hogy ha megszomjaztok,
    friss vizet is adok.

Bandi meg az Ilonka
    elmentek a kútra,
Telehúzták a csöbröt
    s vitték haza futva;
De nagy baj történt velük,
    elestek a réten
Elejtették a csöbröt,
    s a víz kidűlt szépen.

Vigan fürdik a két testvér
    tenger hűs vizében,
Czézár meg a parton őrzi
    ruhájukat szépen.
Fél szemével a hű kutya
    kis gazdáit nézi,
Neki kell vigyázni rájuk,
    ezt komolyan érzi.

Kis paripám magyar fajta,
Nincsen sallang, csengő rajta,
Fából van a lába:
De azért, - hiába!
Hogyha rája fölpattanok,
Mint a szélvész, úgy nyargalok.

Katonásdit játszom,
    katona leszek,
Kardot, puskát, csákót,
    paripát veszek;
Most még kicsi vagyok:
    játszom a csatát;
De, hogyha megnövök,
    Védem a hazát!

Két kis pásztor kora reggel
    a mezőre kimegyen:
Legeltetni báránykáját
    réten, völgyön és hegyen;
Ha pihennek, a kis Jutka
    szépen ölébe viszi,
Simogatja, nyalja-falja,
    majd csak hogy meg nem eszi.
Mellette áll a kis Gyurka,
    pásztorbot a kezében,
Vállán mente, nagy karimás
    kalap van a fejében.

Milyen szépen megfér együtt
    ez a három jó barát:
Kis Juliska az ölében
    beczézgeti a cziczát;
Előtte áll a libája,
    s gondolkozva nézeget:
Bizonyosan azt nézi, hogy
    hol találhatna vizet?

Jó gazdasszony Ilonka,
Dolgozik is naponta:
Kora reggel neki lát,
Mind kimossa a ruhát:
Aztán szépen tereget,
Felköti a kötelet,
Szárogatja a ruhát,
Megmosdatja a babát:
Akkor tisztát ad reá
S elviszi... tudod hová?
Sétálni az utczára,
Maga mulatságára.

- Megtöltöttem a puskámat,
    gyere velem, kis hugom:
Lövök neked nyulat, őzet,
    örülsz neki majd, - tudom!...
- Nem megyek én, nem megyek én,
    mert utóbb még megbánnám;
A szegény kis őzet, nyulat
    szörnyű nagyon sajnálnám...

Pille, pille szállj le rám,
Nem bántlak én, igazán;
Édes mézzel etetlek,
Tiszta szívből szeretlek;
Kis kertembe kiviszlek,
Rózsaágra leteszlek,
Vízzel is megitatlak,
Bizony nem koplaltatlak.

Hordó, hordó, - jaj, de kong!
    Talán bor sincs benne?
Pedig biz’ úgy volna jó,
    Hogyha tele lenne!
De énnékem jó így is:
    Hisz’ kicsiny vagyok, -
S bort csak azok ihatnak,
    Akik már nagyok!

- Tente, baba, tente,
Aludj szivem szentje!
S addig-addig ringatja.
Míg csak el nem altatja.

Nézzétek ezt a négy szelíd fiúcskát,
mily szeretettel összebújva áll;
A nevük: - Lajos, Józsi, Pista, Géza,
s mindegyik egy-egy nyíló rózsaszál.

Az első víg, zajos, mint a madárka,
mely télen-nyáron vígan fütyörész:
Játékon kívül nincs egyébre gondja,
nem háboritja őt meg semmi vész.

A második komoly és büszke lelkű,
mint bérczi sas, mely föl a napba néz;
A harmadik tanulni vágyna egyre,
él-hal a könyvekért, mert csupa ész.

A negyedik... azt megszerette Isten:
a negyedik a mennybe távozott;
S elvitte mind a remény szép virágát,
a sok szép álmot, amelyet hozott.

Láttál-e már bősz oroszlánt? - Úgy-e szörnyű állat?
Bátorságra és erőre párját nem találod;
Forró, sziklás Afrikában vagyon hazája:
Ott uralkodik, mert ő az állatok királya.
Ha elbődül, mértföldekre hallik orditása,
Mint a villám, úgy megbénít a szeme pillantása;
Ökröt, lovat, embert, szarvast leüt izmos lába,
S ha futásnak ered, szél sem ér nyomába.

Szarvasbogár,
megfoglak!
Szép skatulyába duglak;
Ha nem csipsz meg, nem
bántlak,
Holnap el is bocsátlak.

Ha fölülök a szánkóra,
    mint a szél, úgy röpülök;
Kiabálok, sikongatok
    tiszta szívből örülök;
Kalapomat meglengetem,
    olyan nagyot kurjantok,
Hogy a hegyek zúgva verik
    vissza a nagy visszhangot;
Még a kutyus is kedvet kap,
    amint mellettünk lohol:
Kilógatja vörös nyelvét,
    vigan ugrál és csahol.

Kis egérke vigan tánczolt,
mulatott a szobában:
De hirtelen furcsa vendég
jött, még furcsább ruhában.

Czirmos czicza hosszú frakkban,
czilinder kezében:
A kis egér menten a szék
alá bújt ijedtében.

Sírva czinczog és a cziczát
ájuldozva kérleli
Hogy az egyszer, csak az egyszer
Kegyelmezzen meg neki.

Kéményseprő bácsi, jaj de fekete!
Ruhája korommal, szénnel van tele;
Nem csoda, mert mindig a kéménybe jár,
S a korom, a füst, mind ruhájára száll,
Félnek is ám tőle a kis gyerekek,
Pedig nem bánt senkit, mindenkit szeret;
Mit tehet ő róla, hogy ilyen csúnya,
Hogy a kéményekben kell dolgoznia.

Három picziny arany-hal
    úszkál az üvegben:
De jó dolguk van nekik
    ebben a melegben!
Pista éppen ezt mondja
    a kis Erzsikének,
S kéri tőle a felét
    vajaskenyerének;
Meg akarja etetni
    a kis halacskákat:
Vizbe szórná majd nekik
    a kenyér-morzsákat.

Hinta, palinta,
Hintázik a Katinka:
Fölrepül a levegőbe,
Majd hogy el nem szédül tőle;
Száll a hinta, száll, röpül:
A Katinka meg örül.

Pinty úrfinak fillére sincsen.
    tán a nagyapjának se volt:
De azért ő vigan dalolgat,
    s a ruháján sincs semmi folt;
Asztalt számára nem teritnek,
    s ki hinné? éhen még se vész:
Csak kirepül a zöld mezőre:
    s az izletes lakoma kész.

Öreg bohócz a fiát korán tanítgatja,
Abrincson átugrani, jó korán szoktatja.
    - Hopp! egy-kettő, rajta hát:
    Ugord át a karikát! -
Át is ugrik egy-kettőre,
Ám nagyot bukik előre:
    Furcsa kis eset, -
    De ő csak nevet!

Kis kertemben kora reggel
    virágokat szedtem,
És belőlük szép bokrétát
    kettőt is kötöttem;
Az egyiket jó anyámnak
    adom névnapjára,
A másikat beviszem majd
    apám asztalára;
Isten adjon szüleimnek
    hosszu boldogságot,
Sok örömet, sok szerencsét,
    tartós vidámságot!

Répa, retek, mogyoró,
Mind a három jaj de jó!
Én a retket szeretem:
Ha csipős is megeszem.
A retek földben terem,
Hogyha megnő, fölszedem,
Hazaviszem, megmosom.
Szépen meg is hámozom:
Vajjal, sóval megeszem,
Ami nem kell elteszem.

Messze Afrikában,
a hol a nap éget,
S nagyon átheviti
    a köves vidéket;
A forró homokban
    nem tud ló járni,
Más teherhordozót
    kellett hát találni.
Találtak is: tevét,
    jó hosszú a lába,
És lapos talpain
    széles a patája;
Aztán tud ám járni,
    kövek közt, homokban,
S nem tikkad a forró,
    rekkenő napokban.

- Hová, hová, kis Gizike?...
    - kimegyek a rétre,
Sétálni megy a babám,
    ki a faluvégre:
Megmosdattam, ráadtam
    ünneplő ruháját:
Hadd dicsérjék, milyen szép,
    mind akik csak látják;
Kint a réten virágot
    fonok a hajába,
Úgy küldöm el délután
    baba-iskolába.

Erdők sűrűjében, hol a lomb fakad,
Élnek a kis őzikék, meg a dámvadak;
S ha megúnták már a zöld erdőt, a fát,
Kijönnek a rétre, mely jó füvet ád.
Félnek a vadásztól, szegény állatok,
Mert a vadász rosszabb, mint a farkasok;
Farkast hogyha látnak, futnak, mint a szél,
És a dühös állat nyomukba sem ér:
Haj, de nincs menekvés a vadász elül,
Mert a golyó szélnél gyorsabban repül!

Tarka-barka papagály,
Büszke, mint a kis király;
Jár a szája, csak hadar,
Azt se tudja, mit akar;
Egy-két szót, ha bemagol,
Éjjel-nappal csak papol;
Azt se érti, mit beszél,
De azért nagyon kevély:
Épp olyan, mint a gyerek,
Aki ostobán fecseg.

Czicza, czicza, kis cziczám,
Szép a ruhád, igazán;
Hosszú szoknya, csipkés gallér,
Te vagy ám csak a gavallér:
    Az ölembe veszlek,
    Szép hintóba teszlek,
Melléd ülök magam is,
Úgy vágtatunk, kis hamis:
    Amerre csak járunk,
    Sehol le nem szállunk,
    Éjszakára, ha megállunk,
    Fogadóba szállunk.

Kis Ilonka fölczifrázza babáját,
Fölveszi a vasárnapi ruháját:
Így indul el Margithoz a szomszédba,
Baba-ruhát visz neki ajándékba.
Alkonyatig jókedvűen játszanak,
De mikor már nyugovóra száll a nap,
Kis Ilonka elbúcsúzik módosan,
S hazaballag fáradtan és álmosan.

Világitó torony,
    tenger közepén,
Mértföldekre látszik
    tetején a fény;
Inti a hajókat:
    - ne jőjjetek erre,
Szaladjatok innen
    ki a nyilt tengerre!

De szép fészek! - négy tojás van benne:
Ha kiszedném: - ejnye, de jó lenne!
Hazavinném, a tyúk alá tenném,
Mind a négyet szépen kiköltetném:
Fölnevelném a szegény árvákat,
Szeretném az apró szalonkákat.

Vígan járjuk a világot,
    egész nap énekelünk:
Abból élünk, amit hugom
    meg én, együtt keresünk;
Nincs nékünk e nagy világon
    rokonunk, se barátunk:
Még sincs bajunk, mert nagyon sok
    jó emberre találunk.
Ha elkezdünk dalolgatni,
    itt is, ott is pénzt kapunk,
Egy-kettőre szinte színig
    tele van a kalapunk.

A lekaszált termést
    nagy kévékbe szedik:
Behordják a csűrbe,
    ott kicsépeltetik;
A magból a molnár
    lisztet őröl nekünk:
Abból süti a pék
    szép, fehér kenyerünk.

Szeretem én a babámat,
    jaj, de szeretem!
Minden reggel szép ruhába
    felöltöztetem;
Ha magam sétálni megyek,
    őt is elviszem;
Adok neki minden jóból,
    amit csak eszem;
Azért olyan kövér, piros,
    mert jól tartom ám;
Jaj, de nagyon szeretem is
    az édes babám!

Bodri kutya, mi lelt téged:
    szalvéta a nyakadon?
Aki meglát ilyen furcsán,
    jól kinevet, fogadom!
Talán bizony Józsi tette
    ezt a nagy csúfot veled?
S te eltűrted, mert remélted,
    hogy ád egy kis kenyeret?...
Nagybélű vagy, Bodri kutya,
    és ha a gyomrod korog,
Eltűrsz mindent egy falatért: -
    ez pedig nem szép dolog.

Jaj, de szörnyű lárma ez,
tépi a fülem:
Szinte kábulok bele,
szédül a fejem;

Két jó torkú, gágogó
liba teszi ezt:
Soha nem hallottam én
ilyen szörnyű neszt!

- Hová szalad, bácsi?
    Jaj, de nagyon siet!
Meg se várja, hogy egy
    Léggolyócskát vegyek?
Aztán mi az ára?...
    Húsz fillér?... Ne mondja!
Bizony maga, bácsi,
    A levegőt rontja!
- Húsz fillér az drága:
    Adok érte tizet
És az édes anya
    Mindjárt meg is fizet.
- Od’adja?... nem adja?...
    Na, hát itt az ára;
Hisz úgyis elromlik
    Tudom, nem sokára!

Árkon-bokron vígan hajtom
    a két futós kecskémet:
Egy kézzel a gyeplőt tartom,
    másikkal Erzsikémet;
Feri meg a kocsi mellett
    utánunk szalad,
S megfogja, hogy le ne essék,
    a kis hugomat.

Lábra állok, tánczot járok,
    én a tudós kutya vagyok:
Bukfenczezem, fittyet hányok,
    lovaglok, ha akarok;
Szörnyű nagy a tudományom,
    írni, olvasni tudok,
Bicziklizem, eszem, iszom,
    a létrán is fölfutok.

Ha az egész kerek földet
    végig mind bejárod,
A vitéz magyar huszárnak,
    párját nem találod,
Mert a huszár az Úristen
    első katonája,
A jó Isten maga vigyáz
    a mennyekből rája.
Mint a villám, olyan szilaj,
    gyors a támadása:
Porba gázol minden ellent,
    merész rohanása;
Piros vérét inkább
    százszor patakban hullatja;
De a dicső magyar zászlót
    cserbe sohse hagyja!

Kis hajóját a Pista
    zsinegre kötötte
A kis Irma repesve
    álldogál mögötte;
A szellő a csónakot
    vigan űzi hajtja:
De a Pista zsinegen
    jó erősen tartja.
Igy mulatnak egész nap
    kint a kis vizen:
Te is mulatnál velük,
    azt már elhiszem!

Tili-tuli megfújom
kicsiny furulyám:
Urak, hölgyek, befelé -
tessék, szaporán!

Egy-kettőre megütöm
ezt a nagy dobot:
Mindjárt meglátják, milyen
szépet mutatok!

Hopsza, kutyám! rajta hát,
járd a tánczodat:
Fürgén, vigan, szaporán
szedd a lábodat!

Van még egy másik kutyám:
ez csak a legény!
Pipa lóg a szájában,
sipka a fején.

Manczi ül a kocsiban,
    Ilonka meg tolja,
Bodri mellettük szalad,
    vidáman csaholva:
Ez ám csak a mulatság! -
    mint a szél repülnek:
S ha már belefáradtak,
    pihenni leülnek;
Kiszedik az uzsonnát,
    Bodrinak is adnak,
Kergetőznek, kocsiznak:
    jaj de jól mulatnak!

A kis Nelli kocsikázni -
    vitte a kis hugait,
Hogy a kecske jobban birja,
    ő is húzta a kocsit;
Hát egy gonosz, csúf bakkecske
    az úton elébük állt,
Tánczolt, bégett, bolondozott,
    bakugrásokat csinált.

Száll a sárkány, jaj de tarka!
Papirosból van a farka:
Szeme-szája vigyorog,
Fölrepül, ha szaladok!

A juh derék állat, sok hasznát veszik,
A gyapját lenyírják, húsát megeszik;
Gyapjából posztó lesz, a tejéből sajt,
Szarva és bőre meg egyéb hasznot hajt;
Bőréből készül a suba és süveg,
Szarvából csinálják a jó fésüket;
A kis bárányt pedig te is szereted,
Elviszed sétálni, úgy legelteted.

Fakó szekér, kenderhám,
Mind a kettő rossz szerszám;
Lassan ballag a Fakó,
Így utazik a Ferkó.
Tyúkot visznek a kasba’,
Bemennek a városba:
Ott a tyúkon túladnak
S vigan hazahajtatnak.

Ni, hogy szalad ez a szánkó
a fagyos, fehér havon:
Ezt a drága mulatságot
bizony sokért nem adom!

Arra fordul a Jóska is,
aki hó-embert csinál;
Nézd csak, hogy irigyli őket
s milyen bámészkodva áll!

- Uczczu, rajta, ki fogja meg?
    Én fogom meg, én!
Hajszolják a kis pillangót
    azon melegén.
De Gézának a kalapját
    lefujja a szél:
Meg kell fogni hamar, míg a
    tengerbe nem ér.
A kis Ilka még kergeti,
    de hiába már:
Mert az aranyos pillangó
    föl az égbe száll.
Nézik, kérik, hivogatják:
    - Pille, pille, jer! -
De a pille tovább repül,
    s még nem is felel!

Kinek adjam, kinek adjam
    ezt a csúnya ördögöt?...
Nekem! - Én majd a nyakára
    hosszu madzagot kötök!...
Hát ezt a tarka pojáczát? -
    Azt meg ad nekem, Katám
A babámmal egy szobában,
    egy kenyéren tartanám.

- Jó-e, mond’ a sárgarépa?... adj belőle kis majom!
- Van eszembe! - dehogy adok! Úgyis elég a bajom!
- Mi a bajod, kis makákó?... hátha tán segithetek?
- Az a bajom, hogy rabságban, kalitkában szenvedek.

Serpenyőben sül a palacsinta:
Azt szereti ám csak a Katinka!
Hármat-négyet megeszik belőle,
Bizony-bizony beteg is lesz tőle.

Igaz, derék, hű kutyának
    nincsen sehol párja:
Az embernek nincsen nála
    hívebb jobb szolgája;
Tűzbe-vízbe, kész halálba
    megy, ha úgy kivánod:
Ezért szeresd a jó kutyát,
    soha meg nem bánod!

Édes apa könyvszekrénye,
    könyvekkel van tele:
De jó lenne, ha kedvemre
    turkálhatnék benne!
Egész csomó képes-könyvet,
    tündér-mesét vett meg:
Gyula bácsi írta mindet, -
    de szépek lehetnek!

Édes anya ebédet visz
    a dolgos apának,
De utjukba áll a patak,
    mely szinig megáradt;
Hogy menjenek átal rajta,
    mikor nincsen hidja?..
Édes anya egyet gondol,
    s megvan már a nyitja!
Örzsit a nyakába veszi,
    úgy viszi a hátán:
Jóska meg mellette gázol,
    csak a maga lábán.

Pincsi kutya büszkén jár-kel,
    akár csak egy gavallér!
Makra-pipa a szájában,
    a nyakán fehér gallér!
Félrecsapja a süvegét,
    fülét csáléra veti,
Széles kedvében az egész
    világot kineveti.
Nincs párja a kerek földön,
    ámbár csak kutya szegény:
De nagyon sok szép dologra
    jól megtanitottam én.

- Alma, körte két kosárban:
    Melyik kell neked?
Válassz, hogy a körtét, vagy az
    almát szereted? -
„Ha már szabad választanom,
    édes jó anyám:
A körtét is, az almát is
    kiválasztanám.”

A kis pásztor kecskéjét
    hazahajtja szépen,
Olga mindjárt hivja is,
    mert ő várta éppen,
Jó káposzta levéllel
    kinálja a kecskét;
Most lóherét ád neki,
    majd meg levelecskét;
Vigan mekeg a kecske,
    Olga kezét nyalja,
És a finom csemegét
    jóizűen falja.

Róka koma, mit csinálsz,
Milyen rosszban sántikálsz?
Ne is lesd a tyúkokat:
Hiába fened fogad, -
Nem kapsz tyúkot, kis hamis,
Még ha beteg leszel is.

Tarkabőrű király-tigris szeme vérben forog,
Éles fogát csattogtatja és rémesen morog;
Préda után járkál mindig s vele jár a halál:
Ember, állat mind vigyázzon, kit útjában talál!
Kerek földön nincs vérengzőbb, szörnyűbb állat nála,
Kelet-Indiában lakik s rettegnek ám tőle,
Ámde azért vadászszák is, mert becses a bőre.

Száll a levegőben, száll a léghajó,
Vigan leng a szélben rajta lobogó;
Bár engem csak vinne,
Jaj, de jó is lenne!
Szállni, szállni hegyen-völgyön át,
Megnézni, hogy milyen a világ?

Tollbokréta a fejében,
Éles balta az övében,
    jön a Gyurka szaporán;
Támadásra, harczra készen,
Tetőtől-talpig egészen
    marczona, hős indián.
De a Bandi, meg az Anna,
Ahelyett hogy megriadna,
    rá se hederit;
Egy kis mókus ott cziczézik,
Majmol, tánczol: - s ők elnézik,
    hogy bukfenczezik.

Csiga-biga
    gyere ki,
Ég a házad
    ide ki,
Öltsd ki szépen
    szarvadat,
Összetöröm
    házadat,
Mély kutba vetlek,
Aztán kinevetlek.

Tyúk-anyó meg a csibéi vigan eszegetnek;
Minden magot, minden szemet föl-csipegetnek;
Ám a gonosz czirmos czicza nem hagy békét nekik,
Alattomban a kis csibék mögé settenkedik.
De a kakas észreveszi, inti a csibéket,
S ezek mindjárt a kotlósnál lelnek menedéket,
Látod, czirmos, kakas úrfi okosabb ám nálad:
Most az egyszer csirke-hústól fölkopik az állad!

Kis gyerekek, valamit
    kérdezek most tőletek:
Vigyázzatok, hogy aztán
    okosan feleljetek.
- Nyuszi, nyuszi, házinyúl:
    Ki tudja, mért nyúl a nyúl?...
Látom, látom, nem tudjátok,
    Soha ki nem találjátok:
Megmondjam, mért nyúl a nyúl?...
Amit eszik, - azért nyúl:
Friss levelű káposztáért,
Zöld búzáért, luczernáért.

A kis kanári száraz ágra hág,
Kis fészke neki az egész világ:
Abban dalolgat s ha dalolni kezd,
Köröskörül nem hallasz semmi neszt;
Mert olyan édesen dalol szegény,
Hogy szinte sírni tudnék énekén: -
Dalának minden hangja eltemet
Egy bánatot - és szül egy örömet: -
Szegény kanári, csak dalol nekem,
Édes dalodra fölvidul szívem.

Apró ruczák, kis libák
a patakra járnak,
Mert a sárban bogarat,
gilisztát találnak;

Elgágogják magukat
az öreg libák:
Az egyik tán megijedt,
vagy valamit lát.

Este van, este van, kiki nyugalomba,
Feketén bólogat az eperfa lombja;
Meggyújtom a lámpát, amíg vacsorálunk,
Aztán majd eloltom s pihenőre szállunk.

Húzom-húzom a fűrészt,
    mert favágó vagyok:
A tuskóból pedig majd
    gyújtóst hasogatok;
Úgy hordom be a konyhára
    tüzet rakni vacsorára.

Anti, Rózsa horgásznak
    a patak vizében,
Most akadt egy nagy keszeg
    a horgukra éppen;
Anti húzza kifelé,
    a Rózsa meg bámul:
Ezen a nagy szerencsén
    Bodri is elámul.

Harang-virág, giling-galang...
Virág vagyok, de nem harang;
Mostoha volt az én anyám,
Nincs illatom, nincs szép ruhám:
Harangvirág a nevem,
Szomorú az életem.

Tavaszszal elveti a gazda a magot,
És ha a jó Isten szép időket adott,
Megnő majd a vetés, meg is sárgul nyárra,
Péter-Pálkor meg is érik a kaszára;
Akkor az aratók neki állnak szépen;
Mindegyiknek éles kasza a kezében:
Levágják, kicséplik, behordják a magot,
S egymás mellé rakják a sok szép asztagot.

Jertek, jertek, kis nyulak,
Aki szalad enni kap:
Friss káposzta-levelet,
Jó füvecskét, friss vizet!

Vigan esznek a nyulak,
A kis Margit így mulat;
Feri meg a zsámolyán
Uzsonnázik szaporán.

- Hogy az alma, hogy a körte,
    nem drága-e néni?
Aztán kérem, hogy nagyon jól
    tessék ám megmérni! -
- Dehogy drága, dehogy drága?
    két fillér a nagyja:
Kinek tetszik vesz, - akinek
    nem tetszik, - itt hagyja.

Hajrá! hajrá! - szól a kürt: - hajtják a vadat
Róka koma, mint a szél, sebesen szalad;
Két kis nyulat fölriaszt, de nem bántja ám,
Mert a kutyák, vadászok vannak a nyakán;
Sóvár szemmel nézi a megriadt nyulat,
Sajnálja, hogy menekül a finom falat;
De hiába: - nincs idő: - nem foghatja el,
Mert hisz őt is üldözik, - és most futni kell!

Megy a gőzös Kanizsára, hegyen-völgyön át,
Jobbra-balra elhagy várost, falut és tanyát;
Nagyot füttyent, lassabban megy, végre meg is áll:
Egy pár utas megérkezett, mindjárt le is száll.
Megint füttyent; és a kalauz kiáltja... „Mehet!...”
A gőzös meg sisteregve ujra elsiet.

Jön a tavasz, jön a tavasz, nyilnak a virágok,
Kint a réten serény, munkás méh-rajokat látok;
Döngicsélve egy virágról másra iparkodnak,
Édes mézzel, jó viasszal dúsan megrakodnak.
Jön a nyár, jön a nyár;
Itt van a cserebogár.

Száll, röpül a levegőben
a sok szappanbuborék:
Egyik piros, másik tarka,
sárga, zöld, vagy hupikék;

Károly fujja, egyre fujja,
szállnak a kis léggolyók:
Fönt libegnek, majd leszállnak
akár csak a léghajók.

Nagy orrmányu állat ám az elefánt:
De csak ne félj tőle! - mert senkit se bánt;
Nagyon szelid állat, okos, engedelmes,
Ha jól bánnak vele, nem is veszedelmes.
Nincsen nagyobb állat a föld hátán;
Apró kis tornyot is elbir széles hátán;
Lovagolnak rajta, terhet raknak rája,
Szóval ezer hasznát veszi a gazdája,
De csak Indiában lesz egészen szelid:
Afrikában nem az, - ottan még üldözik;
Hófehér agyarát szépen földolgozzák,
S elefánt-csont néven forgalomba hozzák.

Czukrot, kávét árulok,
Mert én kis boltos vagyok;
Mi tetszik, kisasszonyom? -
Gyömbér, szappan, só, füge -
Parancsoljon izibe!
Akármit vesz, igérem;
Becsülettel megmérem.

Vadászni ment az apám
Mindjárt kora délután,
Lőtt is nyulat, őzikét,
Meg egy tarka czinegét.

Nincsen olyan fényes dolga
senkinek, mint én nekem:
Egész nap a birkáimat
vezetem, legeltetem;

Ha akarom, hanyatt fekszem,
úgy pihenek a réten:
Kedvencz birkám oda czammog
s odahajlik fölébem;

Gerlemadár, vadgalamb,
turbékol az ágon:
Ilyen szelid, szép madár
nincs több a világon!

Együtt ül a család, ebédelnek éppen,
Gyurika nagy fiú, - maga eszik szépen;
Ámde a kis Tercsi nem tud enni még:
Mindig bemocskolja arczát és kezét;
Őt még mindig a jó anya eteti,
A hunczut Gyurika meg kineveti.

Mi az: madárijesztő?
    csupa rongydarab:
S mégis elriadnak tőle
    a kis madarak;
E nélkül a kapzsi, fürge,
    torkos állatok,
Mind kifalnák a kalászból
    az érett magot.

Egyik téglát a másikra
szépen fölrakom:
Ha elkészül ez a kis ház,
benne én lakom;

Két hugomnak is csinálok
külön két szobát;
S a kutya-ólba szállásolom
a Bodri komát.

Van nekük egy szép ágyunk,
    anya alszik benne:
Bárcsak vele alhatnám,
    jaj de jó is lenne!
A keblére hajtanám
    fáradt kis fejemet,
Míg a szép, édes álom
    lezárná szememet.

Éjjel jár a bőregér, ha leszállt a nap,
Pusztitja a sok legyet, tücsköt, bogarat;
Nagyon hasznos állat ez s mégis üldözik:
Gonosz fiuk megfogják, falra szögezik.

Pista kiment a rétre, szénát gyűjt serényen,
Meglátszik a szorgalom a csöpp kis legényen;
Nézi, nézi a kutya, mit mível gazdája:
Hüségesen földre ül, úgy vigyáz reája.

Istenem, de sok virág mosolyog felém;
Tátika, harangvirág, kikirics, kökény;
Egyik piros, másik kék, - jó az illata:
Legjobb szagu mégis a szegfü s ibolya;
Ám a legszebb mégse ez: találd ki, melyik?
Kék nefelejts, - mely a víz partjain nyílik.

- Bari, bari, bárányka,
    füvet szedtünk néked:
Gyönge füvel, virággal
    etetgetünk téged;
Egész nap beczézgetünk,
    elviszünk legelni:
Úgy szeretünk, hogy veled
    be se tudunk telni!
Hát te, édes báránykám:
    nem szeretsz-e minket?...
Hogyha szeretsz, nyalogasd
    piczi kezeinket. -
Szól a bárány: - Be-e-e,
    hogyne szeretnélek:
Hisz mindig szerettelek,
    mióta csak élek!

Szép a lánczhid! - A legnagyobb magyar,
    Széchényi István hídja ez a híd,
Mely összeköti szép Dunánk fölött
    Pestnek s Budának testvér-partjait!
A lánczhíd ez: - szebb multunk záloga,
    melyből erőt meríthet a magyar: -
Szeretni e hazát, melyen kívül
    nincs föld sehol, - mely ápol s eltakar!

Hosszúlábu strucczmadár, futós, mint a szél,
A jó arabs paripa nyomába sem ér;
De ha lopva meglepik, nem szaladhat el,
Meg is védi ám magát éles csőrivel.
Tolla miatt vadászszák, mindet elszedik,
Drága pénzen eladják s kalapra teszik.

Ha kiülök a kőpadra,
madár száll az ágra:
S amíg dalol, rágondolok
a tündér-világra...
Mikor aztán fölébredek,
Jaj, de szomorú is leszek!

Nini, ez a három kis lány
    fejét mire adta!
Seprőt fogott mind a három,
    a kis eszemadta!
Jaj, de szépen dolgozgatnak:
    egy csöppet se restek,
Nekik való könnyü munkát,
    jó dolgot kerestek.

Szépen felsöprik a kertet,
    tiszta is már félig:
Ha ily serényen dolgoznak,
    készen lesznek délig.
A madárkák vidám dallal
    biztatgatják őket,
Ők meg jó kedvvel forgatják
    a nehéz seprőket.

Elfáradtunk a játékban,
most egy kissé pihenünk:
S indulunk is hazafelé,
mihelyt nem lesz melegünk;

Akkorára összeszedjük
ezt a sok szép virágot,
Tarka bokrétába kötjük,
s hazavisszük anyának.

Megérett a szőlő, leszüretelik,
Szorgalmas leányok puttonyba szedik;
Ebből a szőlőből lesz ám a jó bor,
Ha majd az édes must megérik, kiforr.
    Fölhangzik a dal, ének,
    Zajos lesz a vidék:
    Vidám parasztlegények
    Iszszák a hegy levét!

Gímszarvas meg őzike, megállnak a réten,
Kémlelődve néznek szét a dombos vidéken;
Sok ellenség üldözi szegény állatkákat,
Isten is azért adott nekik futós lábat.

Szól a hindu vékony sípja,
A kígyóját most tanítja:
Jár a kígyó jobbra-balra,
Tánczot jár a furcsa dalra,
Kiölti a fulánkját,
Úgy nézi a gazdáját.

- Czicza, czicza, jól vigyázz,
    a gombolyag szalad:
Rajta, ugorj rá hamar, -
    Kapd be, - hámm! - egy falat!
Jaj, bolondos cziczája,
    meg se tudod fogni?
Ejnye, de ügyetlen vagy,
    nem tudsz hát ugorni?

Ingerkedik Margitka
    a picziny cziczával,
El-elrántja a labdát
    hosszú fonalával...
A cziczuska nagyot ugrik,
    bosszankodva kergeti:
Margitka meg édes anyja
    jóizűen neveti.