Előszó

Harmincas vagyok és korszerűtlen. Nem mintha nem érteném ezt a kort, - ó nagyon is értem. Éppen ezért állok vele szemben, ezért tudom egyre kevésbé elfogadni. Azt hiszem, sokat vétkezem ellene - hála Istennek. Vannak törvényszékek, melyek előtt dicsőség vádlottnak lenni.

Nem hiszek abban, amiben ez a kor hisz, nem élvezem azt, amiért lelkesedik, nem vetem meg, amit elítél. Nem, osztozom legfőbb erényében: a mult feltétlen tiszteletében. Nem volt még kor, mely ennyire lemondott volna önállóságáról, mely ennyire a mult felé fordult volna, hogy létjogosultságát hagyományokkal igazolja. Lázas igyekezettel keres ősöket, hogy mítoszuk ködébe húzódva űzze homályos játékait. Ősi mítoszok folytatójaként tetszeleg, hősi pózokban. Más korok is kerestek már támaszt a multban, de nem így. A francia forradalmárok szívesen hivatkoztak Brutusra és Cassiusra, Napoleonnak Cézár volt a mintaképe, Petőfi Marat és Desmoulins utódának vallotta magát. De ők nem hátralépések igazolásához keresték e mintaképeket, hanem az előnyomulást tanulták tőlük. "Korunk hősei" azért tisztelik a multat, mert csak a mult segítségével tudnak tiszteletet szerezni maguknak. Nem tudok résztvenni e lelkes és népes tisztelet-olimpiászon. André Gide szavára gondolok, amit képzelt tanítványához intézett: "Akkor követsz a leghívebben, ha elhagysz." Ezt a tanítást igyekszem mindig követni. Ez egyik főbűnöm a korral szemben.

De van még több is. Csak a legsúlyosabbat említem: nem vagyok babonás. Nem hiszem, hogy komoly bajokat kézrátevéssel, vagy kézfelemeléssel lehet gyógyítani. Az olvasás híve vagyok és nem a ráolvasásé. Irtózom a varázsszavaktól. Szeretem az egyszerű, világos szövegeket. Nem szívesen törődöm bele, hogy bizonyos jelenségek egyelőre megmagyarázhatatlanok - és az utolsó percig tiltakozni fogok az ellen, hogy korunk nagy varázslói megmagyarázhatatlanná avassanak nagyon is egyszerű összefüggéseket. Felháborít az ok és okozat felcserélése, nem ismerem el, hogy a jobbra és balra ágazó utak egy célhoz vezetnek és soha, semmilyen inkvizíció előtt sem fogom kijelenteni, hogy a nap forog a föld körül.

Visszautasítom azt a kényelmes gondolkodást, mely ellentétes tartalmú politikai rendszereket egy kalap alá vesz, mert bizonyos módszereik hasonlítanak. Nem akarom most megnevezni a leggyakrabban "azonosított" politikai rendszereket, melyek a valóságban csak annyira azonosak, mint amennyire az asztal azonos a szamárral azon a címen, hogy mindkettőnek négy lába van.

Igen, korszerűtlen vagyok és nyilván sokszorosan szentségtörő. Nem veszek részt a nagy örömünnepeken - és gyászünnepségeimet is teljes magányban ülöm meg, egészen mást gyászolva, mint a többiek. Azt hiszik ezért, hogy tömeggyűlölő vagyok? Súlyos tévedés. A tömeggyűlölet, a "csorda" megvetése korunk egyik kardinális erénye. Sajnos, a tömeg egy része e pillanatban azokat követi, akik lenézik és csak fegyelmezésre és gyarmatosításra méltatják. Ez azonban nem változtatja meg érzéseimet a tömeg iránt. Nem gyűlölöm és nem tartom távol az "alacsony tömeget." Csak addig alacsony, míg parancsolóit tiszteli, amíg másban hisz, nem önmagában. Hatalmas teremtő erőket sejtek benne - ezek majd akkor bontakoznak ki, ha mer és tud hinni önmagában, ha nem a mult folytatását, hanem a jövő megteremtését tartja feladatának.

Harmincas vagyok, nemzedékem lassanként "uralkodó" nemzedékké lép elő. Min uralkodik majd? Valószínűleg csak magán, mint jólnevelt nemzedékhez illik. Alig van kapcsolatom ezzel a generációval. Az idősebb természetszerűen idegen tőlem - nem marad más számomra, csak a legújabb, a húszévesek légiója. Növekvő érdeklődéssel és féltéssel fordulok feléje. "Ifjúság, bolondság" - szokták mondani. Aggódva lesem; tud-e még bolond lenni ez az ifjúság, tud-e még forrongani? Mernek-e még ezek a fiúk az apákkal harcolni, mint ahogy apáik merték, a maguk ifjúkorában? A mai harmincasok is harcoltak annakidején az apákkal, de csak azért, hogy a nagyapák és még régebbi ősök tekintélye mögé menekülhessenek. Hogy éreznek, mit akarnak a mai húszévesek? Megvallom, már csak ők érdekelnek. Mult vasárnap fiatal turistákkal találkoztunk a hegyekben, egészen fiatal fiúkkal és lányokkal. Szép és új dalokat énekeltek a szabadságról - és néhányat a régiekből, melyeket mi is énekeltünk valamikor. Pár percig keresztezték erdei útunkat és ezek nagyon szép, nagyon bíztató percek voltak.

Egyébként jámboran, ártalmatlanná téve járok az emberek között. Középeurópai "közíró" vagyok 1937-ben, tehát a légynek sem tudok ártani vagy használni. Gyakran sétálok magánosan a körutakon, kissé görnyedten, hátra tett kézzel, lassan, majdnem ünnepélyesen. Ilyenkor úgy érzem magam, mintha nyugdíjban volnék - a közvélemény nyugalmazott lelkiismeretfurdalása. Egyelőre kevés reményem van, hogy újra hivatalba léphessek. Minthogy ezt sokan nem tudják, ezúton is közlöm, hogy mindaz, ami ma zajlik, jóváhagyásom és beleegyezésem nélkül történik és érte semmi néven nevezendő felelősséget nem vállalhatok.