Fülszöveg

E könyv sajátos ötvözete az önéletrajznak, a naplónak, a dokumentumgyűjteménynek, a politikai esszének és a vitairatnak. Írója különös, nyughatatlan, mindenütt meghasonlott, örök útkereső volt. Még haló poraiban sem maradt nyugton. Hamvait - kívánsága szerint - özvegye visszavitte Buenos Airesba, ott a szabadkőműves-székházban őrizték öt évig, mígnem 1984-ben, mint óhajtotta, szétszórták Marcos Pazban, a Jernardino Rivadavia gyermekotthon udvarán, egy akácfa árnyékában.

A jórészt maga kereste küldetés pecsételte meg sorsát. Fejébe vette, hogy modus vivendit talál a Szovjetunió és a Vatikán, s ennek keretében a magyar egyház és a népi demokratikus rendszer között.

A minden, mély gondolkodót emésztő "örök kétely", a rendjétől elszenvedett sérelemtől fölfokozva eltérítette addigi pályájától: elhagyta a jezsuita rendet.

Az "útkereső" közben rátalált a szabadkőművességre, fölfedezte benne a közösséget, amely sokban emlékeztette őt az elhagyott rendre.

Nagy Töhötöm könyve nem elsősorban azért időszerű, amiért írta, hanem mert érdekes és bensőséges képet rajzol az olvasók többsége előtt ismeretlen, titokzatos intézményről, a két rendről.