Bevezető

A tartós munkanélküliség jelenléte, a munkanélküliek számának és körének szélesedése napjaink egyik legégetőbb gazdasági és társadalmi problémája. Az utóbbi évek minden törekvése ellenére a több mint egy éve állás nélkül lévők köre a kilencvenes évektől napjainkig folyamatosan bővült, s az évtized végére jó néhány európai országban elérte a 40%-ot. A munka- és jövedelemviszonyok átalakulása, változása sorra kérdőjelezi meg a társadalom működésére vonatkozó eddigi elveinket és gyakorlatunkat. A munka és a teljesítmény szerinti elosztás elve, jóllehet értékrendszerünkben továbbra is vezető szerepet tölt be, a gyakorlatban fokozatosan háttérbe szorul. A társadalom egyre szélesebb köre él a jóléti állam biztosította transzferjövedelmekből, amelyeknek már egyre kevesebb köze van a végzett munkához. A transzferjövedelmek forrása kiapadóban van, s a szociális biztonságot garantáló jóléti állam terhei elviselhetetlenre nőttek. Mivel a tartós munkanélküliség várhatóan a közeljövőben nem tűnik el, és a munkanélküliség arca, jellemzői megváltoztak az utóbbi időben, szükségszerű, hogy maga az intézmény- és eszközrendszer is változzon! De milyen irányba?

A XX. század végének szakmai vitái a jólét szintjéről egyre inkább áttolódtak a jóléti ellátások hasznosságának irányába. Szelektálás és célzás - ezek lettek az új varázsszavak, amelyekkel a jóléti ellátásban részesülőket a megfelelő rendbe kellett volna sorolni. Mely társadalmi csoportot hogyan érint a "munkanélküli munkatársadalom" kialakulása? Milyen integrációs, illetve túlélési stratégiákat választanak - ha egyáltalán választhatnak - az érintettek? Kinek segítsünk és milyen módon? Végül, a jelen helyzetben ki segítsen?

Jelen kötetünk négy fejezetében a szerzők főként ezekre a kérdésekre keresik a választ.

...