Előszó

Sajátságos érzés vesz erőt az anya szivén, mikor dédelgetett gyermekét szárnyára bocsátja: a féltő gond barátkozik az önérzettel, s a megremegő öröm nyomában az aggodalom sohaja jár. - Ilyenféle érzéssel simogattam meg utoljára a kéziratot, mielőtt a zakatoló gép ölén uj formát öltve utnak indult volna. Szeretem a tárgyat, melyen végig kedvvel dolgoztam, törekedtem az igazságra; de vajjon e kis munka tárgya, melynek levegőjében tiszta gyönyörrel fürdött meg a lelkem, nem lesz-e az olvasó előtt csak egy feltárt, dohos kripta s az igazságra való törekvés kelt-e majd csalódást, amely meggyőződéssé érik azok előtt is, kiknek álmaiban még mindig fehér lovat áldoz a rabonbán hadurnak, s fel-feltünik Csaba királyfi elárvult hunjainak menekülő csapata?

Nagyon nehéz volt a feladat; hiszen Gyergyó multjáról nagyon kevés feljegyzés maradt ránk, s ezek között is sok a mende-monda, a tudatos, kimutatható ferdités. A fenmaradt hiteles oklevelek száma nagyon csekély, aminek az oka az, hogy az idők változásai, különösen a manapság is oly gyakori tüzvészek nem kimélték meg a levéltárakat. - Van történeti munka, amely Gyergyó multjáról is meg-megemlékszik: pld. Benkő József, Benkő Károly, Losteiner Leonhárd, Orbán Balázs, Vitos Mózes stb. müvei, de ezekből nagyon keveset merithettem, mert az Orbán Balázs müve inkább topographia, a Vitos Mózes vállalata (Csikvármegyei füzetek) épen a történelmi rész tárgyalása előtt maradt félbe; Benkő Károlynál a "mondják", Benkő Józsefnél és Losteinernél a "dicunt" nagyon sürü s igy müveik olvasásánál a legóvatosabb, a legszigorubb kritikát kellett gyakorolnom.

Munkámhoz a legtöbb adatot a "Székely Oklevéltár" szolgáltatta, de, amennyiben módomban volt, áttanulmányoztam minden oklevelet, nagyobb munkát, vagy kisebb értekezést, a mi feladatomnak tárgyát csak távolról is érintette. Nem aprólékos adathalmaz áll az olvasó előtt, mert mindazt, amiről tiszta képet magamnak nem alkothattam, vagy ami nem ütötte a történeti igazság mértékét, elhagytam, hogy - ha talán elnagyoltnak látszik is e mü - összefüggő, áttekinthető képét adjam az egymást követő korok történetének.

Az az elvem, hogy csak az lehet történetiró, kinek meggyőződései vannak, s a meggyőződéseit nem áldozza fel semmiféle szempontnak, vagy érdeknek. Nekem is vannak meggyőződéseim, amelyek talán keserüek egyesek előtt, talán hiu ábrándoknak szólnak ellene, de állom minden kijelentésemért a tárgyilagos kritikát, csak egyért nem, mert e fölött nem szabad, de nem is lehet vitatkozni, s ez az, hogy Magyarország a magyaroké! - Bevallom, hogy nem maradok meg e tudat (nem hit, sem elv) puszta kijelentésénél, hanem, a mennyire szerény tehetségem engedi - védem is azt. Van szüksége a magyar állameszmének az én védelmemre? - Fájdalom, még az én szerény tehetségemre is! - De hiszen a Székelyföld a magyar állameszme legerősebb keleti vára! - Igaz, de kérdem: erős-e az a vár, amelynek csak egy bástyája is hozzáférhető?! - Gyergyó ez a bástya, s hozzáférhető, mert a multját homály fedi, pedig bizonyos törekvések emberei - érthető okokból - a homályt, a sötétet szeretik. Nemcsak a történelem, hanem az élet, a mindennapi élet igazsága az, hogy az ellentétes törekvésekkel szemben azt a vagyont veszithetjük el leghamarább, amelynél a birtoklás jogcime, eredete ismeretlen. Tudják ezt azok, kiknek magyar szivébe aggodalom száll, ha gondolatuk Erdélyre téved; de tudják azok is, kik titkolt örömmel vették tudomásul az állandó homályt.

Ha munkám nyomán bár halvány világosság dereng, ne egyedül az én érdemem legyen, hanem azoké is, kik szives utmutatásaikkal; az őrizetükre bizott, vagy birtokukban levő történeti adatok rendelkezésemre való bocsátásával segitségemre siettek. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nem tudnám hordozni a nyomda-költségeket, ha fel akarnám sorolni mindazon jóakaróim neveit, akik lehetővé tették, hogy e kis munka napvilágot lásson. Fogadják hát igy együttesen a legőszintébb köszönetemet.

Sorakozzatok fekete betük!

Hirdessétek fajunk becsületét; tegyétek tudatossá a székely szivekben a hazaszeretet; tanitsátok meg idegen ajku testvéreinket arra, hogy annak a hazának érdekében kell munkálnunk, melynek fiai vagyunk; köszöntsétek nevemben a székelység minden igaz barátját!

Gyergyószentmiklós, 1910. szeptember 30.
Kölönte Béla.