Előszó

Komáromi János, - kinek itt naplóját veszi az olvasó, a belényesi Komáromi családból származik. Életéből csak keveset tudunk; - igen annyit, hogy Erdélyben Teleki Mihály titoknoka volt, és mint illyen Erdélyben honfiúsitást és 1687. febr. 13-án Apaffy Mihálytól Borbereken adományos birtokot nyert. Részt vett 1690. aug. 21-én a zernyesti csatában, hol ura, Teleki Mihály elesvén, ennek holttestét Tököli rendeletéből ő vitte Görgénybe nejéhez. De e harczon Komáromi maga is Tököli foglya lőn, utóbb pedig híve s titoknoka. Igy jutván Tököli mellé, azzal megosztá a hontalanság - vagy mint akkor az emigransokat nevezék - a bujdosók szenvedéseit. Itt közlött naplóját azon naptól (1697. octob. 8-ától) kezdi, midőn a törökökre nézve szerencsétlen zentai ütközet következtében urával Belgrádból Konstantinápolyba beljebbeztettek; - és folytatja Tököli Imrének 1705-ben történt haláláig, leirván azonban a két évvel előbb elhúnyt hős Zrínyi Ilona, Tököli Imre özvegye halálát is. - Ezek után Komáromi Magyarországba vissza jővén, II. Rákóczy Ferencztől Sáros vármegyében Cselfalvát kapta, állítván, hogy az a Vér családot, mellyből első felesége származott, illetné. Cselfalván tölté hátra lévő napjait egyetlen fiával; barátkozván a szomszéd Asgúthon élő rétei Nemessányi Bálinttal, ki szintén Tökölit szolgálta, és Törökországban is járt. 1706-ban Nemessányi meghalván, ennek özvegyét - úgy látszik - Draveczky leányt, jegyzé el, azonban a menyegző előtt egyetlen fiával együtt 1711-ben pestisben meghalt Cselfalván, és ott el is temettetett.

Ennyit tudunk napló-irónk életének végső éveiről azon kevés jegyzetkéből, mellyel dobai Székely Sámuel ezen általa 1762-ben az eredetiből lemásolt naplónak végéhez toldott.

Mi már a naplót illeti, azt, miután az eredetit fölkutatnom nem sikerűlt, itt, a nevezett dobai Székely Sámuel hű másolatából szóról szóra, kiejtési hűséggel nyujtom a t. közönségnek. De bé kell őszintén vallanom, hogy midőn e napló egy része már nyomva volt, értesültem arról, miszerint azt már gróf Majláth János még 1842-ben a "Klieglkönyv"-ben kiadta; s miután végre utánjárásom folytán a nevezett könyv egy példányát, - melly itt a fővárosi három legnevezetesb könyvtárban sincs meg, - kézhez kapnom sikerült, meggyőződtem: hogy a czimzett könyv I. köt. 55-203. lapjain valósággal már egyszer kiadatott. Ekép - ha bár károsodva is - vissza kellett volna tán az ujabbi kiadástól lépnem, ha más részrűl nem szolgál a kiadásra épen indokúl ama körülmény is, melly a "Kliegl"-könyv példányainak szerfölött meg ritkulásában leli egyik fő támaszát.

De továbbá a Majláthféle kiadásnak az én kiadásom alapjául szolgált kézirattal (a 3. ivtől kezdve) tett öszvehasonlításából meggyőződtem arról is, miszerint jelen kiadás a Klieglkönyvbelit teljességben s több helyen a helyes olvasásban is fölűlhaladja; a mit onnan magyarázhatni mivel a gr. Majláth állal használt hedervári Viczay-könyvtárbeli szintén dobai Székely által vett másolat, későbbi, és pedig azon időbeli lehetett, a midőn az eredeti Komáromi-kézirat már olvashatlanabbá vált, mintsem akkor volt, midőn 1762-ben dobai Székely az általam használt másolatot készítette. És e körülmény ismét csak az ujabbi kiadás eszközlésére ösztönözhetett.

Ez úttal meg kell Majláthnak, kiadásához irt előszavában azon tévedését is igazítanom, mintha Komáromi eredeti kézirata a Gyula-fejérvári Balthyányiféle könyvtárban találtatnék. Majláth ezt Kovachich Márton-Györgynek Scriptores Minores tom. I. pag. 67. in app. adott közlése nyomán irta; - én baráti közlés szerint úgy vagyok értesülve, hogy ott is csak dobai Székely másolata őriztetik.

Mi végre magát e napló történelmi és irodalmi becsét illeti; ha bár - fájdalom - kevésbbé terjeszkedik is ki az akkori bujdosók köz- és magán viszonyaikra; mindamellett a nevezetes szerepű Tököli Imrének s nejének Zrínyi Ilonának végnapjaikra s főleg az utóbbinak jellemére is hiteles és becses adatokat tartalmaz, és tárgyilagos eléadásánál fogva az akkori Török birodalom köz-életére és viszonyaira nézve fölötte érdekes világot vet, mellyeknél fogva irodalmunkra nézve méltónak tartottam ismét világ elé bocsátását.

Pest, juliusban 1861.
Nagy Iván.