---

Tartalom

3.§ [PÁRTOK]

Bevezetés
Szövegtörténet

3.§ (2) [A párt meghatározása]
A párt fogalmi elemei
A pártok alkotmányos alapfeladatai
"Közreműködés a népakarat kialakításában és kinyilvánításában"
  Országos pártok?
  Pártok európai szinten
  Párthoz kapcsolódó szervezetek
Képviselőjelölt állítása országgyűlési választáson
Természetes személy tagok
Demokratikus felépítés
A párt vagyonának és gazdálkodásának nyilvánossága

3.§ (1) [A pártok szabad alapítása és működése]
A pártalapítás jogának kettős természete
A pártalakítás és -működés feltételei; ezek viszonya
Az egyesülési szabadság és a pártalapítás szabadságának viszonya
  E szabadságok kialakulása a közjogban és a magánjogban
  Az egyesülési jog és a pártjog közös szabályainak jelentősége
A pártalakítás feltételei
  Alkotmányi korlátok
  Törvényi feltételek
A párt feloszlatása
A pártalapítás mint egyéni szabadságjog
A párt működésének függetlensége
A pártok egyenlősége
Az egyenlőség megtörése: parlamenti küszöb és állami pártfinanszírozás
  Parlamenti küszöb
  A pártok pénzügyei, költségvetési támogatása

3.§ (3) [A párt és a közhatalom viszonya. A pártok az államban]
A párt hatalomgyakorlásának átalakítása államhatalom gyakorlásává
A párt közhatalom-gyakorlásának ellensúlyai
  Határozott időre szóló demokratikus felhatalmazás
  A frakciók és a kormány relatív önállósága
  A párt-befolyástól mentes állami szférák
  Összeférhetetlenség
  Szabad mandátum

4.§ [ÉRDEKKÉPVISELETEK]

Szövegtörténet
Az Alkotmány 4.§ és 70/C.§ viszonya
"Közvetítés"
Részvétel a jogalkotásban
Szakértői közreműködés
Az érdekegyeztetés szervei
  Háromoldalú makroszintű érdekegyeztetés
  Termékpálya-bizottságok, terméktanácsok
Közhatalom gyakorlása
Informális kapcsolatok

---

Előszó

Ez a kis könyv az Alkotmány 3. és 4.§-ának magyarázata. Az Olvasó "előzetest", "mutatványt" tart kezében egy készülő alkotmánykommentárból. Egyben egy műfaji kísérlet ideiglenes eredményét is.

A kommentár német műfaj. Pontosabban, létezik a kommentárnak egy válfaja, amelyet a német jogtudomány bontakoztatott ki, és tett mind a gyakorlat, mind az elmélet számára nélkülözhetetlen forrássá. E kommentárok hatása messze túlnyúlik az illető törvénykönyvek területi hatályán. Jellegzetességük a fogalom- és intézmény-magyarázat. A teljes irodalom és joggyakorlat feldolgozása az illető jogterület dogmatikai rendszerébe illeszkedik; voltaképpen azt magyarázza és illusztrálja az adott törvénykönyv egy-egy szakaszának kapcsán. E művek mögött nem egyszer évszázados törvénykönyvek, de még az alkotmányjogban is a több mint ötven éves Grundgesetz, továbbá beláthatatlanul gazdag joggyakorlat, s tengernyi irodalom áll. Nincs olyan részkérdés, amelyet ne dolgozott volna fel könyvek és disszertációk sora.

Szerénytelenségnek tűnhet egy hasonló vállalkozás a tíz-egynéhány éves magyar Alkotmány magyarázatára, amelynek nem volt előzménye; amelyet szinte kizárólag az Alkotmánybíróság magyarázott. Az Alkotmánybíróság ugyan igyekezett értelmezéseit rendszerben tartani, de ehhez segítségül csak az utóbbi években kezd kibontakozni az irodalom, s az is egyelőre döntően jogelméleti megközelítésű. A rendes bíróságok gyakorlata is meglehetősen kevés fogódzóval szolgál. Azonban a munkát valamikor el kell kezdeni.

Az Alkotmánybíróság határozatai törvényszerűen egyre bővebb, s egyre kevésbé áttekinthető joganyagot eredményeznek. Maga a Bíróság is óriási mennyiségben idézi korábbi ítéleteit. Egyre kevésbé látszik rendszer abban, hogy az ugyanarról a témáról szóló ítéletek közül melyiknek a részeit emelik át az újabb határozatba; alapvető elvi megállapítások halványodnak el, vagy szakadnak ki szövegkörnyezetükből, s válnak bármit megindokoló formulává. Az Alkotmánybíróság a kilencvenes évek közepén büszkén állította, hogy öt-hat év alatt "behozta" azt, amihez a régi, nagy bíróságoknak negyven év kellett. Most látszik azonban, hogy az alkotmány-jog kiépüléséhez azt segítő másodlagos művek is szükségesek. Ha az Alkotmány magyarázata programszerűen mellőzi a jogirodalom tárgyalását, s nem elvi szempontokat követ, akkor arra az anyagra szűkül, amiről megelőzően már nyilatkozott az Alkotmánybíróság. A még fel nem merült problémákra hiába keresnénk az ilyen művekben a választ. Az a szándék, hogy a kommentár a gyakorlatot segítse, nem ment fel a magyarázott téma elvi alapkérdéseinek jelzése, és teljes joggyakorlatának legalább az áttekintése alól.

Ez a kísérlet azért követi a német, fogalommagyarázó rendszert, mert a rengeteg alkotmánybírósági ítélet ellenére is számos fehér folt van még az alkotmányjogban. Másrészt az új kérdések megoldásában, de nem kevésbé a járt út továbbépítésében nélkülözhetetlen a dogmatikai fegyelem. A kommentár a magyar jogban még nem tárgyalt kérdésekben más országok joggyakorlatához és irodalmához, illetve esetenként a nemzetközi szervek gyakorlatához folyamodik. Recepció nélkül ugyanis egyetlen új alkotmánybíróság sem működhetett volna. Az pedig, hogy a magyarázatban a német alkotmánybírósági esetjog, szakirodalom, sőt, az alkotmánykommentárok nagy szerephez jutnak, nemcsak a műfaj miatt természetes, hanem azért is, mert a magyar alkotmánybíráskodás kiépülésének idején főleg a német példára támaszkodott - még akkor is, ha egyes esetekben más eredményre jutott. Ezt a kapcsolatot a nemzetközi irodalomban több mű is elemzi. Nincs okunk, hogy szakítsunk ezzel a hagyománnyal.

A végleges kommentárban lényegesen meg kell majd rövidíteni az itt közreadott magyarázat terjedelmét. Ugyanígy hátravan még a szövegrészek arányának és sorrendjének kialakítása. A kommentár jellege azonban már most is kivehető.

A szerző munka közben belátta, hogy belátható időn belül egyedül nem tudna megírni egy teljes alkotmánykommentárt. Időközben sikerült fiatal jogtudósokat szerzőtársul megnyernie. Most már ehhez a kollektív vállalkozáshoz kéri az Olvasó segítségét, észrevételeit és kritikáját.

Külön köszönettel tartozik a szerző a Gemeinnützige Hertie-Stiftung, Frankfurt am Main-nak azért, hogy a magyar alkotmány tudományos kommentárjának munkálatait az európai integrációval foglalkozó programja keretében nagyvonalúan támogatja.

---