---

Tartalom

I. Írók

II. Írások

I. Szépirodalom
1. Magyar szépirodalom
2. Amerikai szépirodalom
3. Angol szépirodalom
4. Bolgár szépirodalom
5. Délszláv szépirodalom
6. Francia szépirodalom
7. Latin szépirodalom
8. Német szépirodalom
9. Norvég szépirodalom

II. Irodalomtörténet
1. Általános és összehasonlító irodalomtört.
2. Magyar irodalomtörténet
3. Amerikai irodalomtörténet
4. Angol irodalomtörténet
5. Arab irodalomtörténet
6. Cseh irodalomtörténet
7. Délszláv irodalomtörténet
8. Francia irodalomtörténet
9. Finn irodalomtörténet
10. Holland irodalomtörténet
11. Japán irodalomtörténet
12. Kínai irodalomtörténet
13. Latin irodalomtörténet
14. Lengyel irodalomtörténet
15. Német irodalomtörténet
16. Norvég irodalomtörténet
17. Olasz irodalomtörténet
18. Orosz irodalomtörténet
19. Svéd irodalomtörténet
20. Szlovák irodalomtörténet

III. Általános jellegű írások
1. Tudomány általában. Kultúra. Civilizáció
2. Bibliográfia, könyvtártan stb.
3. Sajtó

IV. Filozófia

V. Vallás

VI. Társadalomtudományok
1. Szociológia, szociográfia
2. Politika
3. Közgazdaság
4. Jog
5. Pedagógia
6. Néprajz

VII. Nyelvészet

VIII. Természettudományok

IX. Alkalmazott tudományok
1. Orvostudomány, közegészségügy
2. Technika

X. Művészetek
1. Illusztrációk
2. Képző- és iparművészet
3. Színház
4. Zene
5. Film

XI. Földrajz, történelem, életrajz
1. Földrajz, útleírás
2. Történelem
3. Életrajz

---

Bevezetés

Az új impérium alá került Erdély, Felvidék és Délvidék közül Délvidék magyarsága talált magára a legnehezebben. A késedelmes magáraeszmélés az irodalom terén is fennállott. Itt az impériumváltozás mellett az is nagy szerepet játszott, hogy Délvidéknek - szemben Erdéllyel és a Felvidékkel - nem voltak önálló irodalmi hagyományai. Nem volt regionális bácskai irodalom. Bácska, ez a tejjel-mézzel folyó Kánaán anyagiakban gazdag volt nagyon, azonban ez a gazdagság nem vetítődött ki szellemi téren. Azt a pár írót, aki a Délvidékről származott, Pest szívta fel, így helyi irodalom nem tudott kialakulni. Újságja sem volt olyan, amely a szokványos vidéki lapoktól elütően bővebb teret adott volna a múzsáknak. Az önálló délvidéki irodalom az impériumváltozással egyidejűleg és annak következtében született meg, és ez a gyökértelenség magyarázza meg azt is, hogy nem tudott sem Erdély, sem Felvidék irodalmával versenyezni.

Az irodalom napjainkban elsősorban a folyóiratokban él. Korunk rohanó tempója ad erre kellő pszichológiai magyarázatot. A délvidéki magyarság is folyóiratalapításokkal kezdte gyermeklépéseit, azonban a kérész-életű kísérletek mellett csak egy olyan folyóirata volt, amely hosszabb időn keresztül is élni tudott és irodalmi színvonalat is képviselt: a Kalangya.

A délvidéki magyar irodalom megszervezése majdnem kizárólag Szenteleky Kornél nevéhez fűződik. Délvidék Kazinczyja, a beteg falusi orvos hallatlan energiát pazarolt szűkebb pátriája irodalmi életének megteremtésére és ennek volt a gyümölcse a Kalangya is.

A Kalangya 1932. májusában indult, mint havi lap. Szenteleky Kornél szerkesztette, mellette, mint társszerkesztők Csuka Zoltán és Bencz Boldizsár jegyezték a folyóiratot. A laptulajdonos Bencz Boldizsár látta el a felelős szerkesztői tisztet is. Felelős kiadóként Blazsek Ferenc szerepelt. Az 1932. évi 7. számtól Bencz Boldizsár, mint társszerkesztő helyébe Radó Imre lépett. 1933-ban Szenteleky Kornél meghalt és az 1933. évi 8. számtól Szirmai Károly, Radó Imre és Kende Ferenc jegyezték a folyóiratot. Az 1934. évi 3. számtól Radó Imre már nem szerepel a szerkesztők között, 1934. évi 11. számtól pedig Herceg János veszi át a szerkesztői tisztet. 1935-ben Szirmai Károly, Kende Ferenc és Herceg János a szerkesztők, 1936-ban csak Szirmai Károly és Kende Ferenc. 1937-ben, 1938-ban, 1939-ben, 1940-ben és 1941-ben Szirmai Károly és Draskóczy Ede a szerkesztők. 1942-től a megszűnésig, 1944-ig Herceg János a folyóirat egyetlen szerkesztője.

A folyóirat programmját Szenteleky Kornél fogalmazta meg. "A Kalangya tulajdonképpen a Vajdasági Írás folytatása, sőt még több szeretne lenni, mint elődje. Mi minden értéket össze akarunk gyűjteni, mint a hogyan a gazda minden életet, minden kalászt kalangyába gyűjt. A jugoszláviai irodalom minden olyan alkotását, amely egy irodalmi szemlébe illik és kívánkozik, a Kalangya szeretettel összegyűjti és bemutatja."

A Kalangya élete, bár kisebb-nagyobb megszakításokkal 13 évfolyamot élt meg, nem volt zökkenőmentes. 1932-ben - mivel csak májusban indult - nyolc számot adott. 1933-ban és 1934-ben 12-12 számban jelent meg. 1935-ben csak hét, szám, 1936-ban pedig csak 8 szám jelent meg az évi 12 helyett. Az 1936 évi decemberi (9.) számot már hiába várták az olvasók, sőt a következő évben, 1937-ben is csak áprilisban jelent meg, az első szám. Így ez az évfolyam is csak 9 számot produkált a 12 helyett. Az 1937. évi (6. évfolyam) kötet lapszámozása is zavaros. A 6. szám végén 288. lapszám szerepel, a 7. szám azonban nem 289., hanem 229. lapszámmal indul, és újból innen folytatódik a kötet utolsó, 388. lapszámáig. A kötet helyes, teljes lapszáma tehát 438 lap. A feldolgozásban a hibás lapszámozást alkalmaztuk, mert a valóságos lapszámozás az egyes írások azonosításában csak zavart okozott volna. Az 1938. évi, 1939. évi, és 1940. évi folyamok 12-12 számot adtak. 1941-ben azonban már mindössze 4 szám jelent meg, hogy 1942-ben ismét teljes, 12 számos legyen a kötet. Teljes volt az 1943. évi évfolyam is. 1944-ben azonban már csak 7 szám jelent meg. A 7. számban a szerkesztő bejelentette, hogy a fokozott háborús nehézségek miatt, a Kalangya egy havi szüneteltetését kérte, amit a Sajtófőnökség 11,325/III. b. 1944. sz. alatt meg is adott. Az 1944. évi. 8. számnak tehát augusztus 15. helyett szeptember 15-én kellett volna megjelennie, azonban ezt már a bekövetkezett, katonai és politikai események nem tették lehetővé. Az 1944. évi 7. számmal tehát a Kalangya - tizenhárom-évi fennállás után - végleg befejezte működését.

A Kalangya a Szenteleky által kitűzött célt majdnem maradéktalanul megvalósította. A Délvidék minden jelentős költőjét, novellistáját, esszéíróját és kritikusát maga köré gyűjtötte, és bátran elmondhatjuk, hogy a Kalangya tulajdonképpen maga volt a délvidéki magyar irodalom.

A folyóirat feldolgozása a szokott módszerrel történt. A munka első része az írókat sorolja fel - egyes írók alatt alkotásaik időrendi felsorolásával - a második rész pedig tematikus és nagyjából az ETO szakbeosztását követi azzal az eltéréssel, hogy a szépirodalmi, és irodalomtörténeti részt a feldolgozás elejére helyezi. Bővebb részletekről a tartalomjegyzék nyújt felvilágosítást.

---