---

Tartalom

Előszó
A kilyéni ev. ref. egyház kebli tanácsának esdő szózata

I. RÉSZ.

1. Bevezetés
2. A reformok kora
3. Politikai pályám kezdete
4. Követválasztás Sepsi-Szent-Györgyön. Egy politikai szélhámos 1848-ban
5. A honvéd
6. Önvédelmünk Háromszéken 1848-ban
7. Az én ujabb honvéd missióm
8. Ütközet a muszkákkal. Megsebesülésem
9. Az absolut korszak. Makk és Ruzicska ál-emissáriusok
10. Utolsó találkozásom Horváth Károly vértanuval Toleken
11. Az önkényuralom kora. Nősülésem
12. Kolegyom alapitás Sepsi-Szent-Györgyön
13. A Rikán belőli ev. ref. communitás
14. Az októberi diploma; rövid alkotmányos élet; a provisorium
15. Országos képviselősködésem 1865-ben Kolozsvárt és 1866-ban Budapesten

II. RÉSZ.

16. Megyei közügyek
17. Megyei utak állapota. Teljes tiszti ülés. Lemondásom a királybiróságról
18. A marhavész Háromszéken. Kié a dicséret?
19. Ujból királybiró. Megyei gyülés. Thuri Gergely szereplése. A Deák-párt értekezlete Budapesten. Pártértekezletünk. Képviselő-jelöltjeink. Megyei tisztviselők választása
20. Az ellenzék győzelme. Az 1872. évi képviselőválasztás. A győzelem eszközei. A kisértő
21. Panaszok a megyei tisztviselők ellen. Inditványom és felebbezésem sorsa
22. Az alispáni, szolgabirói és falusbirói önkényeskedések
23. A háromszékmegyei levéltár ügye. A Bezirks-Commissariat vandalismusa
24. Visszavonulásom a közügyek teréről. A régi és uj megyei élet. Aggodalmaim a haza jövője miatt. A legalkotmányosabb király
25. Az első magyar miniszterium 1867-ben. Az ellenzék áldatlan munkája. Tisza Kálmán s a fusió. A fusionalis miniszterium Tisza alatt hozott törvények. A hitbizományok. A Tisza-miniszterium bukása. A Szapáry-miniszterium rövid élete
26. Wekerle-miniszterium, Polgári házassági törvényjavaslat. A klerus mozgalma. Ellentüntetés
27. Az elért üdvös eredmények. Számos bajaink; ezeknek okai s gyógyszerei
28. Elmélkedések miseriáink okairól s lehető orvoslásukról

Zárszó

Mellékletek:
Kiáltvány. Felhivás Brassó vidéke népeihez (1. sz. melléket.)
Nyugtatványok (2-6. számu melléklet)
Ellennyugtatvány és pénzkészleti kimutatás (7-8. számu mellékletek)

---

Előszó

Azon idő után, hogy kezeim erejét annyira visszaadta a Gondviselés, hogy az olvasás mellett többnyire magányban töltött napjaimban a társalgás hiányát pótolandó, irással is foglalkozni képes lettem, változatosságokban gazdag korunkból élményeimet s a jelen viszonyokról szóló elmélkedéseimet, mult 1894. év végén s jelen 1895. év elsőbb hónapjaiban följegyezhettem. - E foglalkozásom alatt kezemhez kaptam Ürmösi Lajos-nnk 17 év történetéről irt müvét. Ebben olvastam, hogy az 1854. évi márczius hó 10-én Török János, Gálfi Mihály és Horváth Károly martir-halálával végződött tragöediáért nemcsak Orbán Balázs és a közvélemény vádoltak bünös árulással két előttem ismeretlen marosszéki nemest, de Szinyei, Hentaller és Ürmösi jeles irók is hibáztatják az emigratiót azért, hogy minden kilátás nélkül propagandát csinált a fölkelésre s azáltal sokakat martirságra juttatott s még sulyosabb rabigába vetette a nemzetet.

Ezen sulyos vádak kötelességérzetemet költötték fel, hogy a történelem tisztázására nyilvánosságra juttassam azt, a mennyiben és a minő irányban ebbe az ügybe be voltam avatva s hogy tegyem azt annyival sürgősebben, mert Kovachich Horváth Ignácz 1848-49-beli honvéd alezredes ur, kitől 1851-ben ezen ügyben megbizatást nyertem, még életben van, de nálamnál is korosabb és ő tudna még részletesebb fölvilágositást nyujtani, mint én.

Ezen kötelességérzetem mellett azon gondolkoztam, hogy miként juttathassam ez ügyben szerzett ismereteimet tekintélyes történészek figyelmébe, minthogy szerény nevem az irodalomban ismeretlen s igy megtörténhetnék, hogy annyi jeles irókkal szemben felvilágositásaim figyelmet sem fognának nyerni.

E fölött való töprenkedéseim közt a derék Koós Ferencz kir. tanácsos és nyug. kir. tanfelügyelő urra gondoltam, kinek a bukaresti ev. ref. egyház és a magyar tanügy körül szerzett érdemeit már régóta ismerem s aztán 1884-ben egy előpataki gyógyévad alatt kellemes és épületes társalgását élvezve, naponkint növekedő rokonszenvemet ő is viszonozni látszott s a ki nyugalomba lépése után is, gyermekkora óta megszokott munkásságát kiválóan idegen nyelvek tanulására, történelmi adatok kutatására s azoknak nyilvánossá tételére forditja.

Kivettem tehát irataimból az ezen tárgyra vonatkozó följegyzéseket s azon kérésemmel küldöttem be hozzá, hogy sziveskedjék azokat közölni Horváth Ignácz-czal, ki szinte mint ő is, Brassóban lakik. Egészitsék ki együtt, a mi emlékemben hiányos lehet és használja föl a történelem verificatiójára, hogy ez aztán sujtsa azt, a ki bünös s oldozza fel az esetleg méltatlanul gyanusitottakat.

Ezen kérésemmel annyival biztosabban folyamodtam hozzá, mert ezen tragicumról Koós ur maga is "Életem és Emlékeim" czimü müvében tárgyilagosan megemlékezett. Erre pár nap mulva válaszával örvendeztetett meg, melyben irta, hogy jegyzeteimet szóval közölte Horváth Ignáczczal, a ki mindenben igazolta a vele folytatott értekezéseimről irottakat. Irta azt is, hogy ezt annyira közérdekünek találja, miszerint tekintettel előhaladott korára, lemásolja és beküldi a történelmi muzeumba megőrzés végett addig is, mig maga feldolgozhatja. Egyszersmind azt is nyilvánitotta, hogy ha még ily közérdekü jegyzeteim avagy okmányaim vannak, azokat is óhajtaná olvasni, esetleg munkában lévő müvében felhasználni. Beküldöttem azért hozzá jegyzeteimet s az abban felhozottakról néhány darab okmányt, hogy azokból azt, a mit arra érdemesnek tart, felhasználhassa.

A derék királyi tanácsos ur azon kecsegtető nyilatkozattal küldötte vissza átolvasás után, hogy mint érdekes korrajzot, kár volna a családi levéltárba temetni s biztatott a kinyomtatására.

...

Tisztelettel kérem a nagyérdemü közönséget: legyen elnézéssel egy 10 év óta gyógyithatatlan betegséggel küzdő s már 74-ik évébe lépett aggnak irói gyengeségei iránt, aki nem irói viszketegből, nem hiuságból, haszonvágyból, hanem egy szegény egyház szükségén segités reményében merészkedett szerény müvét a t. cz. közönség pártfogásába ajánlani.

...

---