Előszó

Nem politikai röpiratot, de történelmi monographiát nyujtok az olvasó kezébe.

Czélom annak készitésében volt: az erdélyi unio históriai multját 1741-től 1848-ig, a főbb vonásokban, lehető diplomatikai hitelességgel előadni.

Összeállitottam, hogy ez országos és nemzeti nagy ügyben a két haza mit érzett, mit mondott, mit tett.

Reminiscentia ez, a két ország sajátságos államjogi viszonyaira, érdekes kép a nemzet százados politikai és alkotmányos küzdelmeiből, hű ecsetlése a mostoha sors által elszakasztott két testvér szent törekvésének: megint egyesülni.

Az erdélyi unio nem csak eldöntött tény, de két ország végzése folytán, fejedelmi jóváhagyás által szentesitett törvény: az többé kérdés, vagy vita tárgya nem lehet.

De az unio, bár törvény, ez végrehajtva még nincs: miről az 1848-beli magyarországi 7-dik, és erdélyi 1-ső törvényczikkelyek egybehasonlitása bárkit meggyőzhet. A végrehajtásnak az egyedül üdvözitő törvény és jog történelmi alapján kell történni.

Midőn igénytelen dolgozatommal az unio hőn pártolt ügyének némi szolgálatot tenni, főóhajtásom: ugyan akkor gondolatom a Királyhágón tuli kedves szülőföldem felé fordult. Legyen szabad reméllnem, hogy Erdély távollévő fiának e tisztelete, szeretete, ragaszkodása őszinte hálás érzéssel nyujtott adóját szivesen veendi.

Budán, aprilis 8-án 1861.
Szerző.