Bevezetés

Rideg és elvont fogalmak parabolikus és hyperbolikus görbék, ellenszenvesen hosszadalmas számoszlopok köntösét viseli az a kérdéskör, amellyel foglalkozni kívánunk. Következésképen igen könnyen közömbösen haladunk el mellette. Pedig ezt a köntöst a tömegek nélkülözése és könnye, nemzetek sóhaja és népek szerencsétlensége viseli sokszor.

A jövedelemelosztás még nevében is mennyiségtani műveletre utal, de osztandóját az emberek hozzák létre, emberek osztják el és az elosztott osztandó az emberek igényeit fogja szolgálni.

Ezt a mélyen emberi kérdést szemlélhetjük társadalomelméleti, közgazdasági és erkölcstani szempontból.

Korunkban az emberi társadalom organizmusában súlyos zavarok mutatkoznak. A társadalom szervezeti működésének eme zavarát szociális kérdésként szokták megjelölni. Ha a bajok okait nem is sikerül mindig pontosan meghatározni, de a kórisme rendszerint a jövedelemelosztás szabálytalanságát állapítja meg.

A közgazdaság háztartások visszakapcsolódó sorozata, amelyek közvetve, vagy közvetlenül egymás termékeit fogyasztják. Mivel a háztartások közti közvetítés feladatát éppen a jövedelemelosztás látja el, a jövedelemelosztás a közgazdaságtannak is kulcskérdésévé válik.

Az erkölcstudomány sem nézheti hallgatólagosan a jövedelemelosztás lefolyását.

A statisztika azt mutatja, hogy a bűnözések sokkal magasabb arányban fordulnak elő éppen a legmagasabb és a legszegényebb rétegek között, mint a társadalom középső rétegeiméi. Nem mintha a környezet szükségképen meghatározná az emberi cselekvést, de mivel ez olyan akadályokat állíthat az emberi haladás útjába, melyeknek leküzdésére az emberi gyöngeség nem egykönnyen vállalkozik. Krisztus Urunk mondja Szt. Máténál, hogy könnyebb a tevének átjutni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni a mennyek országába. A szegénységet pedig már a latin közmondás is nagy kerítőnek találta.

Az Egyház tehát, amelynek az Úrtól kapott feladata, hogy az Isten országába gyűjtse a tőle elszakadt emberiséget, lelkipásztori szempontból sem nézheti közömbösen, hogy a népesség széles rétegei milyen társadalmi viszonyok között élik életüket.

Ezen a negatív nézőponton túlhaladva a jövedelemelosztásról megállapíthatjuk, hogy személyek között zajlik le, akiknek egymás közötti viszonyát az igazságosság erénye szabályozza, és ezen a jogcímen is az etika jogkörének illetékességébe esik.

Végül természetfeletti megvilágításban ezek a személyek Isten képmását tükrözik és így egymás iránti cselekvéseiket a szeretetnek kell áthatnia.

Ezért a Szentatya leszögezi: "A hívek kötelessége, helyzetük és lehetőségük szerint, önzetlenül és bátran foglalkozni azokkal a kérdésekkel, amelyeket ennek a gondterhelt és nyugtalan világnak kell megoldania a szociális igazságosság területén s nem kevésbé a jog és a béke nemzetközi rendjében is.

Meggyőződéses keresztény nem húzódhatik kényelmes és önző "elszigeteltség"-be akkor, amikor tanúja testvérei éhségének és nyomorúságának, amikor hallja a gazdaságilag elszegényedettek segélykiáltását; amikor ismeri a munkásosztály törekvéseit normálisabb és igazságosabb életfeltételek után; amikor tudomása van egy gazdasági rendszer visszaéléseiről, amely a pénzt a szociális kötelezettségek elé helyezi; amikor jól ismeri az ellentmondást nem tűrő nationalizmus tévelygéseit, amely tagadja, vagy lábbal tapossa az egyes népek közötti együttműködést, azt a szolidaritást, amely mindegyikükre szoros kötelezettséget ró a nemzetek nagycsaládjával szemben." (Gravi e ad un tempo tenere).

A fönt említett három problémakör - a társadalomtudományi, a közgazdasági és az erkölcstani - egymásba fonódik és egymástól el nem választható. Jelentőségük, fontosságuk, de nehézségük is annál inkább növekszik.

Ami magát az értekezés elosztását illeti, a Jövedelemelosztás című fejezet tulajdonképpen összes fejtegetéseink legvégére kívánkozik. Ebben foglaltuk össze vizsgálódásaink elméleti eredményeit úgy, hogy ez a fejezet nagyobbára csak végkövetkeztetéseket tartalmaz, benne nem bizonyítunk, a bizonyítás tulajdonképpen az összes következő fejezet. Az ismétlések elkerülése végett mégis, célszerűnek látszott ezt alfejezetet előre helyezni.

A kiváló magyar domininikánusnak, Horváth Sándornak tudományelméleti fogalmaiban az első fejezet az ultimus terminus syntheticus lenne, míg az utána következők in via syntesi ennek a szintetikus fogalomnak a kidolgozását képezik.

Ha ezt a tudományos feladatot mindenben teljesítettük, vagyis ha ezt az ultimus terminus syntheticust mindenben igazoltuk, in via iudicii az egyes részleges és gyakorlati kérdések megítélése nem okozhat nehézséget a már kidolgozott végső fogalom fényében.

Röviden ki kell még térni egy módszertani kérdésre, amely abból támadhat, hogy értekezésünkben, noha közgazdasági jellegű, gyakran fogunk hivatkozni pápai megnyilatkozásokra.

Erre nézve azonban részben már választ adtak a fönt mondottak, részben arra utaljuk az olvasót, amit az első fejezet 3. pontjában a célok összefüggéséről, szükségszerű kapcsolatáról és összhangjáról fogunk mondani. Különben idézzük magát XI. PIUS pápát, s bár a gazdaságnak s az erkölcsnek megvan a maga külön önálló területe, mégis nagy tévedés volna a gazdasági rendet az erkölcsi rendtől úgy elválasztani, hogy a gazdaságot az erkölcstől függetlennek mondjuk. (Quadragesimo anno 42.)

Azoknak pedig, akik magukra nézve nem tartják kötelező erejűnek ezeket a megnyilatkozásokat, mert világnézetükből kifolyólag nem tartják maguk fölött illetékeseknek, legalább annyit el kell ismerni, hogy ezek a kérdésben járatos tanítóhivatalnak hivatalos megnyilatkozásai, amelyek mellett kevésbé bölcs eljárás szemet hunyva elhaladni.

Meg kell még jegyezni, hogy első két fejezetünket licenciatusi dolgozatként már bemutattuk. Ezeket mégis a vezető tanár utasítására, most ismét közöljük.