MOCSÁRY MIKLÓS: HOGYAN BÁNJUNK KÖNYVEINKKEL?

AZ ÖSSZES KÖNYVKEDVELŐK, KÖNYVGYŰJTŐK,
KÖNYVTÁRTULAJDONOSOK, VALAMINT MAGÁNOSOKNAK

Könyv alatt valamely irói mű sokszoritott alakjának: egyes példányát értik, mely a könyv úgy irodalmi, mint könyvészeti ismertető jegyeivel fel van ruházva.

Könyveket két szempontból szokás vásárolni: 1. hogy tartalmukkal megismerkedjünk, 2. kiállitásukért. Legcélszerübb, ha a könyvvételnél mindkettőre egyenlően tekintettel vagyunk, mert egyik vagy másik szempont tulságos figyelembe vétele szélsőségekre vezet. Igy ha csupán a kiállitásra nézünk, könnyen bibliofil vagy bibliomaniatikus hajlamok erősödnek meg bennünk; az előbbi költséges, az utóbbi határozottan káros. Viszont a könyvet csupán a tartalmáért venni téves nézet lenne, mivel épp oly szolgálatot tenne egy litografált jegyzet is, és az emberekben a könyvek iránti előszeretet ki nem fejlődnék, mi hatásaiban az irodalmi viszonyokra is gátlólag hatna.

Vegyük közelebbről szemügyre, hogy mikre kell ügyelnünk a könyvek vételénél. E célból könyvészeti szempontból leszünk kénytelenitve a könyvvel foglalkozni.

A könyv anyagát rendesen a papir képezi, még pedig a rongy és fapapir. A rongypapir sokkal alkalmasabb, mivel meg nem sárgul és igy a könyv szépségét és tartósságát is emeli.

A papirban azonkivül vannak egyes fajok, mik értékesebbek és a könyv árát emelik, igy: a velin, dupla velin, meritett papir stb. Ezekről még alább lesz szó.

Ha most egy ív két lapra lesz összehajtva, négy oldal (pagus) keletkezik és a könyv alakja ez esetben 2^o = másodrét (folio) nevet nyer.

Mivel a könyvekhez használatos ivek nagysága külömböző, a 4^o és 2^o nagyságra nézve könnyen összetéveszthető, de van egy biztos adat, mi után a kettőt egymástól megkülömböztethetjük.

A vizvonalak ugyanis a 2^o és 8^o-en felülről lefelé, a 4^o és 16^o-en balról jobbra vonulnak. A papirost világosság felé tartva, erről könnyen meggyőződhetünk.

Vannak még más alakok is, és ezek a szokottabbak. Igy ha az ív 8 lapra jön összehajtva, akkor az 8^o = (oktav) nyolcadrét, ha 12-re, akkor az 12^o = tizenkettedrét (doudez), ha 16-ra, akkor az 16^o = tizenhatodrét (sedez), ha 18 lapra, akkor 18^o = tizennyolcadrét (octodez) s i. t., keletkezik.

Az ívek eltérő nagyságát véve tekintetbe, használunk még más jelzéseket is, igy ha az ív a szokottnál nagyobb, akkor a nagy (n.); ha kissebb, akkor a kis (k.) szót irjuk az ívjelzés elé.

Jelenleg leghasználatosabb alakok: díszművekre, nagy munkákra, lapok, folyóiratok stb. a 2^o (másodrét) és 4^o (negyedrét), más munkákra a 8^o (nyolcadrét) és 12^o (tizenkettedrét); gyüjteményes vállalatoknál a 16^o és 18^o-rétet is alkalmazásba szokták venni.

A művek sokszorosítására külömböző módszerek állanak rendelkezésre. Igy a könyvnyomtatáson kivül még a litografia, gépirás, hektografia, fénymásolás stb. A közszokás rendesen csak a nyomást tekinti a könyvek egyedüli ismertetőjeléül, de az irói jogról szóló törvények és nemzetközi egyezmények helyt adnak a többieknek is; bár a dolog természeténél fogva sokszorositásra kevésbbé alkalmasak, s bár egy más tekintetben a könyvnyomásnál tán olcsóbbak, de csinosság, olvashatóság és az ismereteknek minél nagyobb körben való terjesztése szempontjából és a példányok számának előállitásában is korlátolva lévén, az előbbinél messze hátraállanak.

A 3. §-ban emlitett alakok azt is magukkal hozzák, hogy a nagyobb alakok szélesebb margón (szél), nagyobb fajta betükkel (ciceró), nyomassék. Azonkivül az efajta művek gyakran illusztrálva is lesznek, mi előállitásuk költségét jelentékenyen emeli.

A rendes alak a 8^o, nyomásához a garmond mediaeval, vagy borgisz betünemeket használják. Ezek csinos metszésük mellett nagyobb távolságról is jól olvashatók.

Maga a nyomás történhetik több szinben. Általános a fekete, de gyakori a kék és zöld is, mely szin egészségtani szempontból ajánlatosabb és tetszetősebb is.

A könyv több ívből szokott állani, miket összefűznek. Ha a könyv terjedelme csak 1-2 ív, akkor neve: füzet.

Hogy az ívek számát megtudhassuk, ebből egyuttal a könyv alakjára és annak valószinü értékére is következtethessünk, ebben segedelmünkre szolgálnak az alábbiak.

Rendesen az ív utolsóelőtti oldalán s a következő ív első oldalán alul, a jobbsarokban arabs szám áll, mely jelzi, hogy hányadik az ív, ezek közül a második rendesen *-os.

Ha most a *-os szám pl. a 19-ik oldalon áll, ebből tudjuk, hogy a könyv alakja 8^o, ha a 25-ön, akkor hogy 12^o-rét, ha a 37-en, hogy 16^o stb. Megjegyzendő, hogy itt a vízvonalakat is tekintetbe kell venni, mivel a könyvkiadók meg is hamisitják a számokat és a nagy 16^o-rétre a 8^o számait teszik és i. t. -

Az ívszám tudása azért fontos, mivel ebből megállapithatjuk a könyv valószinü árát és értékét is.

Mostan 1000 példányban nyomva egy művet, ívét 40 frtjával számitja fel a kiadó, ebből egy ívre 4 kr. saját költség esik, tehát egy 10 íves kötetnél, (mi most a legszokottabb), a könyv értéke 40 kr. és könyvárusi forgalomba 1 frtért jön elárusitva. Persze ebbe már bele van számitva a könyvkereskedőknek, a bizományosoknak adott 40%, a szerzői tiszteletdij, portó stb.

Eszerint, ha tudjuk az ívek számát, előre megmondhatjuk, hogy a vétel gazdaságos lesz-e, vagy sem. Igy ha a mű 6 íves és ára 60 kr., annyit okvetlen megér. De az valóságos zsarolás, mikor a könyvért az előállitási ár 4-5-szörösét kéri a kiadó, pedig erre is van elég eset. (Igy legutóbb dr. Schenk: Theoriáját tartalmazó 6 íves kötetért két forintot kért el a kiadó.)

Amit eddig mondottunk, az csak a rendes kiadásokra áll. Ha pl. szokatlan anyagot, mint velin, dupla velin, meritett, hollandi vagy jappán papirost használnak fel, a nyomás pedig vagy igen kicsiny (u. n. gyémánt), vagy igen nagy betüket vesz igénybe: vagy a könyv illusztrálva van, ha réz- vagy acélmetszetek, szinnyomatok vagy akár kéziratmások, fénynyomatok ékesitik, vagy a kiadásból csekély példány készült stb. a kiadás jelentékenyen drágul és evvel a könyv ára is emelkedik.

Ezért a könyveket két osztályba szokás sorozni, u. m. 1. Közhasználatra szánt könyvek. 2. Olyanok, melyek ritkaságuk, drágaságuk vagy más okoknál fogva különleges bánásmódot kivánnak; az u. n. könyvtárkincsek.

Mindezekről külön-külön lesz szó, de mivel könyvünk célja nem a könyvészeti buvárkodás eredményeinek, hanem csupán praktikus ismereteknek nyujtása; a 2. alattiakról röviden szólunk.

Jó könyveket, olcsón beszerezni, sok tanultságot és nem kevés türelmet igényel. Először is kell hozzá meglehetős irodalomismeret, még pedig úgy a külföldi, mint a belföldi írók és műveik objektiv ismerete, továbbá nyelvismeret, némi könyvészeti tudás (minél alaposabb, annál jobb) tájékozódás a könyvnyomásban és előállitási költségekben, műizlés, mely egészen a könyvek bekötésére is kiterjedjen; s hozzá nem árt a nagyobb könyvkereskedések gyakori látogatása, hogy az ember folytonos kapcsolatban legyen a külvilággal.

Ezért mondja Christian Thomasius: "Erkenntniss guter Bücher ist eine grosse Zierde, darum soll man sich bei den Gelehrten darnach erkundigen. Buchlädern wenigstens zweimal in der Woche besuchen, auch gute Catalogos von herausgegebenen Bibliotheken lesen." (Kurze Anleitung zu einer guten Conduite. - Leipzig, 1745. 8^o.^[1])

Ha csupán arra ügyelünk, hogy jó könyveket gyüjtsünk és ezzel valami praktikus célt is akarunk szolgálni, akkor helyesen járunk el. Mikor a könyvet kiállitásáért vásároljuk, ha nem visszük túlságba és szenvedélyünk kielégitésére kellő számú eszközökkel is rendelkezünk, akkor érdemeltük ki a bibliofil (könyvkedvelő) nevét; csak a könyveknek minden terv nélkül való halomra gyüjtése beteges jelenség és méltán megérdemli a bibliománia (könyvdüh) elnevezést.

Könyvek beszerzésére két mód áll rendelkezésünkre: 1. rendes könyvárusi, és 2. antiquáriusok utján való vásárlás. - Kis városokban majdnem kizárólag az előbbire van szoritva az ember, de még sem kell elmellőznünk az antiquáriumokat se, persze személyesen kell e könyvek kiválasztását eszközölni.

A könyvek vételénél tekintetbe jönnek: 1. szerző; 2. kiadás; 3. kiállitás; 4. a cél.

Csak jó szerzőtől vegyünk, és lehetőleg a leginkább kitünt munkáját és inkább több hires szerzőtől egyet-egyet, mint egytől többet. Evvel azután elérjük, hogy ismereteink minden irányban szélesednek.

A könyv cimlapján, a cimen kivül, ott szokott lenni a megjelenés éve és helye; és a kiadó vagy bizományos neve is. Eléggé nem ajánlható, (különösen, ha még ösmeretlen szerzővel van dolgunk), a kiadó személyét, üzleti hirnevét is a vételnél számitásba vennünk, hacsak rosz vételt nem akarunk csinálni.

Megesik, hogy az iró műve több kiadásban is kapható. Igy pl. 1., 2., 3. azonkivül több kiadónál, más-más alak és árban. Itt a következőket lehet megjegyezni.

Az első kiadásból értékesebb az első 100 lehuzat, mivel tisztább és keresettebb. Ha a mű sok ezerben lett nyomva, akkor az első 1000. A további kiadások, amennyiben a szerző maga tett rajta változtatásokat és terjedelemben is növekedett, megvétele ajánlatosabb.

Ha többféle kiadás közt lehet árra stb. nézve válogatni, vegyük a tetszetősebb alakut.

2. A margó széles legyen és a sorok közti távolság valamint a betük nagysága összhangzásban legyen a könyv alakjával.

3. Sehol se legyen bemocskolva, a cimlapon különösen nem, az ívszám, vagy az ívek oldalazása (pagina) el ne legyen tévesztve, a nyomás egyik helyen sem legyen világosabb, vagy szürkébb, mint az összesé. A könyv cimlapján a kereskedő cégjegyének bélyegzővel való odanyomása csökkenti a könyv értékét.

4. A papir fénylő, fehér, s semmiesetre se legyen durva. Értékesebb a velin vagy meritett papir. Arra is kell ügyelni, hogy a vizjegyek meglegyenek.

5. Ha van kritikai kiadás, úgy ez veendő, valamint az összes művek bevezetéssel ellátva s kritikailag rendezve többet érnek, mint az egyesek.

6. A rosz, apró nyomású, bár olcsóbb könyv általában véve megvételre nem ajánlható.

7. Ha a könyv illusztrálva van, akkor a lenyomatok tisztaságára ügyelnünk kell.

Hogy azután egy lapnak se szabad hiányoznia vagy elszakitva, behajtva lennie, az magától értetődik.

Általában az a példány választandó, melynél a levelek, forditás alkalmával zörögnek.

Előfordul az is, hogy valamely könyv vagy kiadás rendes könyvárusi forgalomban nem kapható, vagy antiquárius üzletekben jutányosabban beszerezhető, ilyenkor a bevásárlás ezen eszközéhez kell fordulnunk.

1. Ha a könyvből már csak kevés példány található és az is csak magánosok birtokában, vagy a könyv; a) ritka, ha általában irodalmi beccsel bir; b) a szerző megjegyzéseivel van ellátva; c) közbe tiszta papiros van kötve és azon foglaltatnak a megjegyzések; d) egyetlen tiszta, érintetlen példány; e) igen szépen van bekötve; akkor ez esetekben (eltekintve a könyvészeti szempontból vett ritkaságok stb. gyüjtésére irányuló céloktól) a könyvért bolti árán felül is igérhetünk és adhatunk.

2. Ha a könyv, a) érintetlen, boritékai megvannak; b) tiszta, illusztrációk élesek s nincsenek bemocskolva; c) a kötés s vágás (értsd veres- és aranymetszés) új; d) vagy a könyv csak pár napja jelent még meg; e) ha nincs nagyon bevágva; akkor megadhatjuk a bolti ár felét vagy ²/₃-át.

3) Ha a könyv bármi tekintetben meg van rongálva, de más kiadás és példány nem található, megajánlható a könyv bolti árának ⁴/₅-e.

Minden itt fel nem tüntetett esetben, ha praktikusan akarunk eljárni, a könyv bolti ára ¹/₁₀ - ¹/₄-nél többet nem adhatunk.

Ezeket részint könyvkereskedési, részint antiquáriumi üzlet útján szerezhetjük be. Mivel azonban kevés embernek áll módjában passzióját e szakban elégiteni ki, megelégszünk egyszerüen annak felsorolásával, hogy mit értünk könyvtárkincsek alatt.

a) Tulajdonképeni kincsek (drága bekötésü művek, diszitett, műemlékeket tartalmazók, stb.)

b) Ritkaságok (irodalmi beccsel birók): a) Kéziratok; b) Incunnabulák (bölcsőnyomtatványok.) Más tekintetben: relative ritkák. -

2. Miniatura képeket, hires mesterek eredeti kézirajzait, vagy becses fa- vagy rézmetszeteket tartalmazók.

3. Drága anyagra, u. m. a) aegytusi papirosra; b) selyemre; c) pergamentre; d) pálmalevélre; e) fémlemezekre stb. irva, nyomva, vésve, vagy arannyal nyomva.

4. Oly művek, melyek becsüket a) régi korukban, b) rendkivüli ritkaságukban, vagy mindkettőben lelik, u. m.:

IV. exemplaria unica (Ezalatt nemcsak oly művek értendők, melyekből csak egy példány lett nyomva, hanem a) correkturák a (szerzőtől; igazitva) b) tiszta papirral egybekötött, vagy tudósoktól kézirati jegyzéssel ellátott mű; c) széljegyzetekkel v. kézirajzokkal stb.; d) A rézmetszetek helyén kézirajzokkal vagy miniatura rajzokkal készitett; aa) Származási könyvek, bb) Szokatlan anyagon vagy arannyal és más szinekkel nyomott egyetlen példány; cc) művészettörténetileg becses kötéssel ellátott példányok.

Mindezen könyvtárkincsekből rendesen kevés példány található és értékükön felül jönnek megfizetve.

Amint a könyvet megvettük, tulajdonunkba átmegy és ezentul teljesen tőlünk függ, hogy mit tegyünk vele.

Ha a könyv már előzetesen be volt kötve és jegyzékeinkbe bevezettük, minden további nélkül beállithatjuk könyvtárunk, vagy gyüjteményünkbe.

A kötetlen példányokkal szemben azonban a következő eljárást kell követnünk:

Az ugynevezett füzeteket, legczélszerübben, többet egymáshoz sorozva, zárt fedelekbe (capsula) tesszük, mert beköttetésük nem érdemli meg a költséget és fáradtságot.

Ha a példány teljesen uj még, s nem régen hagyhatta el a sajtót, célszerű pár hétig hevertetni, mig a nyomás s az ivek teljesen kiszáradnak, mert ellenkező esetben veszélyeztetjük a könyv tartósságát.

Lapok, folyóiratok s más nagyalaku füzetek legcélszerübben félszattyánbőrbe, kemény papirháttal és bőrsarkokkal, lesznek beköthetők.

Az elsőbe tartoznak először is a könyvtárkincsek, ritka művek és a 10. §. 1. a) b) c) pontjai alatt felsoroltak; valamint diszműveknek füzött példányai és más művek, melyek adott esetben költségesebb bekötést kivánnak.

A másodikba foglalhatjuk össze az összes az első osztályba be nem vehető műveket.

A könyv gerince (vagy borda) alatt értjük a könyv hátát füzött és domboritott alakjában, mielőtt a bekötéssel fel lenne ruházva.

A könyv háta a bekötött vagy könyvtárba felállitott példány azon része, hol az ivek össze vannak füzve és a felirás, szám, betű stb. alkalmazva.

A könyv táblája, még pedig minden könyvnél kettő, az iveket az elpusztulástól óvó boriték, mely különben a könyv alakjával bir.

A könyv sarkait rendesen ugyanazon anyagból veszik, miből a könyv háta készül.

Végül a könyv különböző metszést kaphat, azaz a lapszélek különfélekép lehetnek megfestve.

A régi, becses könyveket, mindkét boritékokkal együtt kell kötés alá adni; ezek a könyv végére jönnek.

Az ujabbak csak annyiban, mennyiben művészi kivitelü cimlappal vannak ellátva, vagy máskülönben ritkák.

A szokatlan anyagra (selyem-, pergament-, meritett-, velin- stb. papir) nyomott művek csak kevéssé jönnek bemetszve, a meritett papiros csakis a felső szélén vágatható le, de ez is ritka.

A kötés szépségéhez sokban hozzájárul, hogy a könyv széleiből csak keveset vágjanak le, és ha lehet, csak annyit, mennyi az ivek egyenlővé tételére szükséges.

Különböző nagyságu, bár egy-ugyanazon alaku könyveket (pl. n. 8^o és k. 8^o, vagy k. 2^o és n. 4^o stb.) együvé köttetni nem ajánlatos, mivel az egyikből nagyon sokat kellene levágatni.

Vigyázni kell arra is, hogy a könyv gerincének összefüzésekor ne használjon a könyvkötő sok keményitőt, mert ez később megszárad a lapok közt és a könyv időelőtti szétmálását elősegiti.

A kötet tartósságát nagyban növeli, ha a könyv gerincét, mielőtt a könyvtábla rá lenne erősitve, vászonnal boritják be.

A könyveknek, mint már emlitettük, metszést szoktak adni, azaz a széleket bearanyozzák, vagy kék, sárga s leginkább veresre festik és viaszkolják; vagy pedig márványozzák. A jó metszés fokozza a könyv tartósságát, mivel nem engedi a port behullni a lapok közzé és a könyv széleit a világosságtól és evvel együtt az elsárgulástól is óvja.

Visszatérve a 13. §. 2 és 3. pontjában foglaltakra, a kötéseket is a könyvekhez hasonlóan két osztályba sorozhatjuk.

a) Vannak ugyanis olcsó és drága kötések. Most már a viszonyok szabják meg, hogy melyiket vegyük igénybe, mert a könyvtáraknál szabályul állitandó fel, hogy minden könyv bejön kötve, (kivételt képeznek a füzetek, l. 12. §.): s csak azután a könyvtárba besorozva.

b) A kötéseket ár szerint osztályozva, találunk: 1. disz, 2. egyszerü kötéseket.

c) Kivitelüket véve alapul, vannak 1. egész- és 2. félkötések. Azonkivül: 3. kemény, 4. félkemény, 5. vattázott, 6. stylszerü stb.

d) A hozzájuk felhasznált anyagok: 1. bőr, 2. selyem, 3. vászon, 4. papir.

A c) és d) alattiak nem fordulnak elő külön-külön; hanem kombinálva. Igy a legszokottabb alakok:

1. Egész bőrkötés. Használnak hozzá maroquin, chagrin, borju, disznó, szattyán stb. bőrfajokat. Legolcsóbb a szattyánbőr, de nem szép és inkább is a félbőrkötéseknél használatos. Egész bőrbe rendszerint igen drága munkákat kötnek, mivel maga az eljárás is költséges.

Az egész bőrkötésnél a könyv háta, sarkai és táblája is egy ugyanazon anyaggal: a bőrrel jön behuzva. Ha a tábla kemény, a metszés egész arany; vattázott kötésnél csak a felső szélre alkalmazzák az aranymetszést, a hátat domboritják, több mezőre, (rendesen 5) osztva be, a könyvre kevés aranydisz jön rávive és a szélek tépettek.

Hogy a könyv vattázott-e, arról könnyen meggyőződhetünk, ha a könyv felületén ujjunkat végighuzzuk, s mindenütt egyforma lágynak, puhának érezzük.

Az egész bőrkötésekkel tovább foglalkozni legfeljebb egy, a könyvkedvelők számára kiadandó műben tartanám szükségesnek, mert ritkán jön elő az, hogy valaki egész bőrbe köttessen, mivel áruk 3-4 frtól egész 150-200 frtig ingadozik.

II. Félbőrkötés. A könyv hátára ugyanazon anyagok jönnek felhasználva, mint az egész bőrkötésnél, a könyv táblája ellenben papir, vagy vászon.

Ha a tábla papiros, akkor ehez különös finom minőségű, stylszerü választandó, de a vászon itt ajánlatosabb.

A félbőrkötés lehet diszesebb és egyszerübb. Példája a nagy lexikonok, vagy költők egyes drága kiadásai között észlelhető különbség.

Ujabban igen kedvelt a francia fél (borjú) bőrkötés. A hát öt részre (mező) lesz osztva, s a határvonalak magából a bőrből kidomboritva. A sarkokat szinten a bőr adja. A könyv táblája olajos festékes papir, s a felső szél aranymetszéssel van ellátva, a többi szél tépett.

A könyv első táblájára rá lehet nyomatni a könyv cimét vagy az exlibrist (erről l. alább), de a sok cifraság mellőzendő, mert az ilyen kötés annál szebb, minél egyszerübb.

A félbőrkötések egész külön szakát képezi a könyvtárkötés, melyről külön szólunk.

III. Az egész vászonkötés kitünő alkalmazást nyer a diszműveknél, és tartósságánál fogva a könyvtárakban is.

Ha diszesen és stylszerűen akarunk köttetni, akkor először a vászon minősége és szinére nézve kell megállapodásra jutnunk.

Diszkötéseknek nem ajánlatos a világos veres, mivel ez a vászon festve van, hamar fakul és a kézben tartva a kezet megfesti. - Szép szinek: naturvászon (szürke), megyszin, kék, barna, zöld stb. - A fehér igen szép, de hamar piszkolódik.

Most legdivatosabb a naturvászon, melyre a könyv cimén kivül más arany nem jön felvive. - Más diszitések kék vagy vaknyomásban (ezalatt értjük a rajzoknak a táblára szinek nélkül való átvitelét), alkalmazhatók. A seccessiós izlés magával hozta, hogy az ilyen kötés félkemény (hajlitható) táblával legyen; s tetszésszerinti metszéssel ellátott.

A hol naturvászont nem kapni, épen olyan jól megteszi a szolgálatot a fehér, vagy barna vászon fonáka. A külömbség csak az, hogy a naturvászon látható fonál szövet szerkezettel bir és sima, a másfajta vászon fonáka pedig szemcsés.

A könyv másik táblájára célszerü az exlibrist, vagy ha ilyen nincs, az: "XY. könyvtára" felirást vaknyomásban alúl, jobbról a könyv háta mellett, alkalmazni.

Itt magyarázzuk meg, hogy mit értünk ex libris (= könyveiből, - latin.) kifejezés alatt.

Régebben bibliofilek rajzokkal, vagy cimereikkel, melyet e szavak kisértek: "Ex libris N. N.-i" diszitették könyveiket, vagy az e fajta rajzokat a könyvtábla belsejébe ragasztották. A cimerek idővel kimentek a divatból, s helyét a rajzok foglalták el, bár praktikusságuk nem oly szembetünő.

A szokás eredete egész a XVIII. század végéig vihető vissza. Ujabban az ex-librisek száma annyira felszaporodott, hogy a kik vele foglalkozni akarnak, azokat már Poulet-Malassis illusztrált művére utalhatjuk.

Az ex-libriseket jelmondattal is szokás kisérni, a mik persze összhangzásban kell, hogy álljanak a tulajdonos nézetével és a könyvtár természetével. Egy jeles francia bibliofil hiressé vált mondását emlithetjük itt fel, mely meglehetős önzetlen: "Suum et amicos".^[2]

IV. A félvászonkötés olcsóbb, mint az egész vászon, de kevésbbé csinos és tartós, habár máskülönben a könyvtárak céljainak eléggé megfelel.

Áruk nagyság szerint (k.8^o- n.8^o-ig) 20-30 kr. közt ingadozik. - Nagyobb alakú könyveknél a félbőrkötés ajánlatosabb, mert a vászonhát gyakori használatban hamar szakad.

A félbőrkötéseknek magánosok és könyvtárak részére legajánlatosabb s legolcsóbb alakját az u. n. könyvtárkötés képezi.

A könyvtárkötés háta világossárgásra festett vagy festetlen, szattyánbőr; a sarkak ugyancsak bőrből, a tábla egész keménypapir; néha vászon.

Ára 30 kr, vászontáblával 40 kr., ebbe azonban már bele van értve a könyvcime is, mely egy papirszallagon a könyv hátára felül, a 2-ik mezőben, feketével nyomatik reá.

Tájékozásul itt még felemlitem, hogy általában a veresmetszés 5-10 krral, az aranymetszés (egész vagy felső, tépéssel) 80-90 krral emeli a bekötés árát.

A cimnek valamely könyv hátáravaló egyszeri reányomása: 1. feketével vagy más szinben 5 kr.; 2. aranyban 10 kr.

Ha a könyv csinosan és tartósan be van már kötve, még a következőn kell átesnie, mielőtt betennők a könyvszekrénybe:

A könyvtárbélyegzőt reányomjuk: a) a könyv cimlapjának másik, tiszta oldalára, alul a középen, hol a könyvnyomda cime foglaltatik, b) a következő oldalon felül a jobb sarokban és c) a könyv belsejében az egyes fejezetek végén. - A c) alatti el is maradhat.

Bélyegzőt a könyv cimlapjára nyomni nem szabad, bár ez sok helyen szokásban is lenne.

Keletbélyegzőt a cimlap másik oldalára fent a balsarokban nyomunk és rovatait tintával a következőleg töltjük ki: 1. az első sor után jön a kelet, római és arabs számokkal; 2. a második sorba a könyv értéke, még pedig a könyvbeszerzés módozatainak feltüntetésével. Ha a könyv vétel (V.), ajándék (A.), vagy csere (Cs.) utján lett beszerezve, a kezdőbetük a szám elé kiteendők. Az antiquarice való vételnél, a vételár (-)-be jön keritve, a bolti ár is kitüntetendő. 3. Ez a rovat a könyvtárjegyzék adataihoz képest lesz vezetve (l. ott).

A könyveket külömböző szempontból rendezhetjük, u. m. alak, nagyság, kiadási hely vagy év, tartalom, szerzők vagy a cimek alfabetikus rendjében, ritkaságuk vagy áruk, bekötésük szerint (díszmüvek) stb.; de mindezeknél tekintetbe kell venni, hogy sulyos, sokszor pár mázsányi tömeggel dolgozunk, melynek rendezése teméntelen fizikai munkaerőt és időt emészt fel és a mellett nem a legcélszerübb.

Hogy ezen a bajon hamarosan segitve legyen, arra valók a jegyzékek és pedig, elsősorban a cédulajegyzék, mely a könyvtár állapotát minden másnál sokkalta jobban feltünteti és a systematikus rendezést lehetővé teszi. Még pedig azáltal, hogy minden könyvről külön lapocskát tartalmaz, tehát a könyvtár hű fényképe, mely az esetre, ha egyes kötetek elvesznének vagy megsemmisülnének, azok ujabbi beszerzését lehetővé teszi.

A cédulajegyzék rovatainak betöltése, szorosan véve, teljes könyvészeti ismereteket kiván és ha minden aprólékosságra ki kivánnánk terjeszkedni, nem volna elegendő még egy olyan füzetecske se, mint a jelenlegi. Tehát csak általánosságban, - tekintettel a gyakorlati élet követelményeire -, teszünk pár megjegyzést.

A cédulajegyzék kis oktáv alaku cédulalapokból áll, még pedig annyi cédulalap készül, ahány mű a könyvtárban van.

A cédulajegyzék természetéből következik, hogy kis és nagy könyvtárakban egyaránt alkalmazzák, sőt egész rendszerek keletkeztek a cédulajegyzék rovataira és kitöltésére nézve.

Fölösleges mondanunk, hogy mint a legtöbb vita, mely elméleti tereken mozog, ez is meddő maradt és egységes megállapodás a cédulajegyzékekre nézve nincs.

a) Felül a balsarokban találjuk a könyvtárbélyegzőt. (Ez azonban már előre nyomva is lehet.)

b) Vele egy sorban, a jobbsarokban, áll az irányszótag (szerző) és alul a balsarokban hasonlóan egy (név).

Az irányszótagot egyrészt a szerző neve, másrészt a könyv cimének kezdő (3-4) betüiből irjuk ki és ez a cédulajegyzék lapjainak a munkák cime, vagy a szerzők neve szerint alfabetikus sorrendben való rendezését teszi lehetővé. A felhozott példán Rec(lus) a szerző neve, és A he(gyek) a könyv ciméből van képezve.

c) A cédulajegyzék közepén levő 4 rovat elsejébe (cim) beirjuk a könyv cimét lehető röviden; ha máskép nem lehet, röviditéssel. A cim mindig azon nyelven irandó be, a melyen a könyv megjelent.

d) A második rovat (szerző), a szerző nevével jön betöltve. 1. Ha a szerző neve ki van téve a cimlapon, ez semmi nehézséggel se jár, legfeljebb arra lehet ügyelni, hogy a név nyelvtanilag helyesen, szószerint leirassék, de ha anonym munkákkal van dolgunk, a következő eljárást kell követnünk:

2. Először leirjuk az álnevet s utána, ha tudjuk, kapcsos (zárjel)-ben a szerző valódi nevét.

3. Ha a könyv névtelenül jelent meg, de a szerző közismeretes (pl. a Délibábok hőse Arany Lászlótól), hasonlóan járunk el a fent leirtakhoz. Ha a szerző személyére egy és más körülményből csakis következtetni lehet, akkor a vélt nevet (-) zárjelbe tesszük.

e) Nem kis figyelmet igényel a kötet rovat betöltése, mert ide könyvészeti ismeretek szükségesek.

Legelőször is feljegyezzük, hogy hány kötetes a munka. Ha kettő, ezt is kitüntetjük. Ezután meghatározzuk a könyv alakját s utánna irjuk, majd megnézzük az előszó, bevezetés, tartalomjegyzék stbivel együtt hány oldalas a könyv, s hasonlóan az előbbiekhez, szintén kitüntetjük. Az előszót stb. római számokkal jelöljük és egyuttal az oldalszám (arabs) elé vagy után való irásával azt is kifejezzük, hogy e lapok a könyvben elől vagy hátul találtatnak-e.

Most következik a II-ik szakaszban kifejtettekhez képest annak megjegyzése, hogy a könyv füzött-e, vagy be van-e kötve és mi módon. Erre szolgálnak külömböző röviditések, mint pl. fzve (fűzve), vszk. (vászonkötés), fvsz. (félvászon), br. (bőr); a. m. (aranymetszés) és v. m. (veresmetszés). - Az eljárás illusztrálásául bemutatott cédulalapon az "a. vszk." azt jelenti, hogy angol vászonkötés.

Végül feljegyezzük, hogy a könyv illusztrált-e, vagy más tekintetben mennyiben üt el az átlagostól.

f) A negyedik rovatba (kiadja) jön a kiadó neve, a kiadatás helye és éve. Sokszor a kiadó nevén kivül a bizományos vagy a könyvnyomtató cég neve is rákerül a cimlapra, akkor ezt külön sorban zárjel alatt hozzáfüzzük. Ugyszintén, ha gyüjteményes vállalattal állunk szemben, azt hogy hányadik kötet.

Ha a kiadatás helye és éve ki nem volna téve, de teljes biztonsággal, vagy akár hozzávetőleg megállapithatjuk, hasonlóan járunk el a d) 2. és 3. bekezdésében leirt módozatokhoz.

g) A lap alján egy vonalban állanak Könyvt. sz. és Ár rovatok. Az első az u. n. könyvtárjegyzék adatai szerint hasonlóan a 22. §. 3. pontja alatt megjegyeztekhez képest jön kitöltve, az Ár rovatot pedig a 22. §. 2. pontja utasitásai értelmében töltjük ki.

h) Legalul középen találjuk a Cédulajegyzék, szám rovatot. Ide csupán a név, vagy a könyveink szerint való összeállitás alkalmával kapott folyó számot irjuk be, de tekintettel a későbbi szerzeményekre: 2 szám folytonos átugrásával, tehát igy: 1 3 6 9 12

A cédulajegyzék adataiból most már könnyen elkészithetjük a többi jegyzékeket is.

A névjegyzék a könyveket a szerzők neve szerinti alfabetikus sorrendben tartalmazza.

Először jön a folyó szám, majd a szerző neve (csak a vezetéknév és a keresztnév első betüje); utána a mű cime teljesen röviden, a kiadás helye és éve.

A cimjegyzékben a könyvek cimük szerint vannak alfabetikus sorrendben sorakoztatva.

Elől a könyv cime, utánna zárjelben (L. a 23. §. d) és e) pontjait) a szerző nevét, a kiadás helyét és évét és a kötetszámot irjuk.

Név- és cimjegyzéknek csak nagyobb könyvtárakban van meg a tulajdonképi jelentőssége, azért is nem tartottuk érdemesnek velök hosszasabban foglalkozni.

Fontosabb e kettőnél: 1. a szaporulatok, 2. csökkenések és 3. a könyvkötések könyve, miket közösen segédjegyzékek neve alá foglalunk.

1. A szaporulatok könyvébe jegyezünk be minden ujonnan beszerzett könyvet, még pedig külön-külön rovatokba.

A Vétel rovatba először is ¹) a keletet, azután ²) a szerzőt és a ³) könyv rövid cimét, állapotát, majd ⁴) az árt vezetjük be. Az antiquarice való vételnél a bolti árt (zárjelbe téve), közvetlen a kötetszám után irjuk.

Az Ajándék és Csere rovatok kitöltésénél szintén a a) kelet, b) szerző, c) cim, d) a bolti ár jön beirva, azonkivül egy sorral alább az ajándékozó vagy cserélő neve.

A szaporulatok könyvét minden hóban lezárjuk, és a csökkenések könyvével egybevetve, megállapitjuk, hogy a könyvtár egy hó alatt mennyiben gyarapodott.

1. A csökkenések könyvébe jön bevezetve, ha a könyv a) elajándékozás, vagy b) csere, c) más módon, kikerült a könyvtárból.

Rovatai: 1. Kelet, 2. Szerző, kötet, 3. Cim (röviden), 4. Ár s alább egy sorral az a), b), c) alatt felsoroltak valamelyike.

Lezárva minden hó elsején jön és adatai az illető mű cédulalapjának tiszta hátlapjára, felül, röviden bejegyzendők.

3. A könyvkötések könyvének célja utmutatást adni a könyvkötőnek és egyuttal nyugtázni a kötésekre forditott összeget.

Rovatai: 1. kelet; 2. a mű cime és szerzője; 3. a kötés neve; 3. kötetek száma; 5. egységár; 6. az átvétel elismerése.

Ha a szerző és cim reá jön nyomva a könyv hátára, táblájára vagy mindkettőre, ezt ki kell irni. - Még pedig f.-ny vagy a.-ny, azaz fekete nyomás vagy arany nyomás szavakkal és hogy a hát(ra) vagy a tábl(ára) kivánjuk-e a felirást alkalmazni.

A kötés nemét a II. szakaszban tárgyaltakhoz képest határozzuk és szabjuk meg a könyvkötőnek.

Ahányszor a kötetek száma ki van irva, annyi kötetbe köti a művet a könyvkötő - Ha azt akarjuk, hogy több kötet együvé köttessék, e célra (-) zárójelt használunk: pl. egy 5 kötetes műnél: I, (II, III), (IV, V), azaz három kötetbe lesz kötve.

Az egységárra nézve meg kell állapodnunk, hogy előre tudjuk, mibe kerül a jövőben, hasonló alakú és bekötésű könyv.

Minden lap alján bélyeges nyugta van, hol a munkadij átvételét nyugtázza a könyvkötő.

Némelyek e jegyzékeken kivül szükségesnek tartották a kölcsönadások könyvét is felvenni kézikönyveikbe, mondanunk se kell, hogy ezek nagy theoretikusok, mert könyvtáralapitás a kölcsönadásokkal absolute semmi összefüggésben nincsen, mert ugyan a kölcsönvétel szolgálhat könyvgyűjtés alapjául, de a kölcsönadás aláássa a legjobban rendezett és kezelt könyvtárakat is.

Ennyi adat birtokában bátran összeállithatjuk a könyvtárjegyzéket, mely a könyveket systematikus összefoglalásban tartalmazza.

A könyveket legcélszerűbb tartalmuk szerint szakokba osztani és a szakon belül viszont alak és nagyság szerint osztályozni.

Minél kisebb a könyvtár, annál inkább kell, hogy összeolvadjanak a szakok. Igy 5-600 műig tulajdonképen csak három szakba volna szabad a könyveket osztani: 1. szépirodalom; 2. tudomány; 3. vegyes (folyóiratok, lapok, lexika stb.) -

Már 1000-en felül vehetünk több szakot igy 1. remekirók, költők stb.; 2. bel- és külföldi regények; 3. exakt-: 4. másnemü tudományok; 5. vegyes.

Nem célunk itt különféle rendszereket felsorolni és ajánlgatni, ez meddő dolog volna, mindenkinek izlésére bizzuk, hogyan járjon el, különben is egész könyvtárt irtak e fárasztó kérdésről, az érdeklődőt utasitjuk a Nemzeti Muzeum Notitia librorum jegyzékére, hol egész tömeg ilyen mű találtatik felsorolva.

Ha már egy rendszerben megállapodtunk, akkor az egyes szakokon belül a szerzők nevének betüszerinti sorrendjében a műveket a 25. és 26. §-ban leirt módon egymásután beirjuk és a könyvek árát (a bekötését is hozzászámitva) tesszük mindegyiknél utolsó rovatnak. Igy kapjuk a könyvtárjegyzék-et.

Célszerű lesz az utóbb kifejtendő okoknál fogva az egyes szakokat az a), b), c) betüivel vagy a római számrendszerből kölcsönzött alakokkal megjelölni.

Mikor már a könyv átesett az első három részben körvonalozott ceremoniákon, hátára (a nagy alakuaknál felül, kis alaknál alul) a szakbetüt és számot ragasztjuk és a többi könyveink közé állitjuk.

Ha arról van szó, hogy mikép történik a könyvek felállitása, legelőször is tekintetbe jön, hogy sok vagy kevés könyvekkel dolgozunk-e.

a) Kissebb könyvtáraknál elég, ha csupán a nagy alakok (folio és quart) osztályoztatnak külön és a többiek a könyvtárjegyzék szakai és folyószámához képest, tekintet nélkül alakbeli külömbségükre, felállittatnak.

b) Nagyobb tömegnél nem lesz célszerü külömböző alaku és nagyságu könyveket sorozni egymáshoz, hanem minden egyes szakon belől a külömböző alakokat szétválasztjuk.

A lapok és folyóiratok, mint körülbelül megegyező alakkal birók, névszerinti sorrendben felállithatók.

Külön könyvtárhelyiséggel csak nagy könyvtárak rendelkezhetnek, magánosok legcélszerübben dolgozó szobájukban állithatják fel könyvtárukat, ha ez elegendő száraz és világos és télen át is fütött.

Ha a célszerüségen kivül a csinosságra és biztonságra is sulyt fektetünk, e célra alkalmasabb a könyvszekrény.

A könyvszekrények vagy egész a földig érő polcokkal birnak, vagy külön szekrényre helyezett könyvespolcokból (elzárhatóak) állanak. Az utóbbi kedveltebb.

Az elzárható szekrények azért alkalmatosabbak, mivel a por nem lepi el a könyveket és nem vesznek el olyan könnyen.

Lehetőleg minden szaknak külön-külön szekrény szükséges, de több rokon tudományágat lehet egy közös szekrényben is elhelyezni.

A könyvek felállitását a legfelső polcon kezdjük és pedig a 28. §. b) esetében a legkisebb alakkal, (egész a 16^o kiterjeszkedhetünk, az ennél kisebb alakok más elbirálás alá esnek), balról jobb felé haladva, a szerzők nevét véve a rendezés alapjául.

Díszművek, vagy más becses kötésü műveknél a szám, a tábla belsejébe lesz ragasztva.

A felállitás egyes sorokban történik, több sort egymás mögé alkalmazni a kezelés szempontjából nem célszerü.

A szekrény alsó részébe: 1. a fiókokba jönnek a még folyó füzetes vállatok, lapok stb. bekötetlen számai; 2. az alsó két polcra alul pedig a legnagyobb alaku művek, felállitva vagy lefektetve.

Mikor a felállitással elkészültünk, készitsünk egy helyjegyzéket, mely a könyveket felállitásuk sorrendjében tartalmazza és igy feltalálásukat megkönnyiti.

Ha olvasás céljából kiveszünk egy kötetet, helyébe pótlékot kell tennünk, hogy a többi meg ne rongálódjék.

Hogy a kötések szine meg ne fakuljon, az üvegajtón belül függönyt is alkalmazhatunk.

Hetenként célszerü kiporolni a szekrény belsejét és évente legalább egyszer minden egyest megvizsgálni, gondosan letörülni.

A könyveknek igen nagy ellenségük van a könyvtárférgekben. Ezért a szekrények belsejét rovarirtó szerrel is be kell hinteni.

Célszerü a könyvekben olvasójegyet alkalmazni, (100 darabot 1 frt 50 krért nyomnak), ez részint az olvasott hely megjelölésére, részben olvasás alkalmával a kötet kézben való tartására használtatik, s igy a kötés nem rongálódik.

Nem szabad: 1. a könyvet kétfelé hajtva nyitva összetenni, mert a kötés háta okvetlen elromlik; 2. füleket csinálni, a könyvet bepiszkolni, sorokat aláhuzni; 3. körömmel jelzéseket csinálni stb. -

A diszkötések gyakori használat folytán elpiszkolódnak és ezért külön boritékba teendők.

Ha könyvet adtak használat végett nekünk, bánjunk úgy vele, mintha a tulajdonunkat képezné.

Végül ajánlhatjuk mindenkinek, hogy nyomassa rá könyveire a következő jelmondást, ha könyvtára állandósságába vetett hitet el nem akarja vesziteni, hogy:

1 »Jó könyvek ismerete nagy diszünkre vállik, azért tanultaknál kell utánna járnunk, a könyvkereskedéseket havonta legalább kétszer meglátogatnunk, és a könyvtárakról megjelent jó jegyzékeket is olvasnunk!«

2 Magának és barátainak. (T. i. a könyv.)

3 [Magának, ám nem a barátainak.]