Előszó

Ennek a kötetnek a csevegései nem a dolgozószobából kerültek ki és szeretném, ha ez meglátszanék rajtuk. Ott libbennek elém képek, ahol megszülettek. Itt künn a határ lucfenyőtisztásán. Zöld vasútitöltés, ahol szagos ibolyakék bogáncs virul és tűzsárga árvácska csillogja körül szerelmesen. Elátkozott erdei tó, fehér tavirózsákkal, a partján mintha bólogató törpék volnának az öreg bozontos borókák. Vérvörös az alkonyati nap a lucfenyőágakon. A nagyváros füst-határáig húzódó végtelen kékesszürke erdők és csillogó víztükrök fölött ősrégi fövényhalom, a belsejében történelemelőtti maradványok, a tetején világoszöld rozs, melyet ritmikusan hullámoztat a szél, fölötte pacsirták énekelnek; egész énekkar, mind ujjong fáradhatatlanul, föl a sugárzó kékség felé... Itt fekszem és emlékezem. Elgondolkodom külömböző dolgokon, amiket itt-ott olvastam valamikor, mindegy, hogy hol, valamelyik tudományos portyázás alkalmával. És az egyszerű természeti kép kedves csöndjében össze akarom őket egyeztetni, úrrá akarok lenni a dolgokon, fúrok-faragok rajtuk. Kellemes munka. Álmodozom az ichthyosaurusról, mely eltünt tengerek ősi vizében úszik. A bacillusok "harmadik birodalmáról," mely el akarja nyelni az embert. Ennek az embernek a regéjéről, mely négy korhadt csonttal kezdődik egy jávai folyómederben. Hanyatló világok izzanak a vörös napban, mely lehanyatlik a rozsföldek fölött. Úgy villog a csillagos ég, mint valami tarka karácsonyfa a végtelen jégen. Az óriás glecser szélén üget a barna mammut-elefánt. A kőkorszak embere hajszolja, vadász kiáltása végigsivít a vad erdőn. Tüdeje mélyéről fakadt ez a kiáltás. A götehal, mely ma a messze Queensland mocsarában rejtőzik, szerezte meg elsőnek az ősök sorában a tüdőt. Ime Ausztrália, a még élő ősvilági állatok hazája és egyben az a föld, mely fölött mint valami délibáb, fényeskedik a titokzatos déli kontinensről álmodott tengerészálom. A pólusra mutat a délibáb. Mihez fog az emberiség kezdeni, ha az övé lesz már a földnek mind a két sarka? A bolygók között fog-e vándorolni, a világegyetemnek és erőinek uraiként leszállnak-e majd hozzá vörös csillagukról ragyogó köntösükben a Mars lakói? Igy hullámzanak a gondolatok, mint a szellő a rozsban. Hiszem, hogy ez az egységes hangulat egységessé teszi ezt a könyvet az olvasó számára, ha az egyes részek nem is függnek össze közvetetlenül. Minthogy mindegyiket külön írtam, időm és kedvem szerint, mint lelkiismeretes krónikás még azt is följegyzem, hogy az első és a két utolsó fejezet először Fischer "Neue Deutsche Rundschau"-jában, a többi pedig Friedrich Lange "Deutsche Zeitung"-jában jelent meg. Ezeket a régi, meg az új barátaimat is vígan köszöntöm innen a boróka és erika közül.

Friedrichshagen-Berlin. Wilhelm Bölsche.