Előszó

2011 februárjában az addig Észak-Afrika egyik legstabilabb államának tartott Líbiában polgárháború tört ki a 42 éve hatalmon levő diktátor és a megbuktatására törő felkelői csoportok között. Nyolc hónapos harcok után - a NATO intenzív légicsapásainak is köszönhetően - Muammar al-Kaddáfi elnök rendszere megbukott, a vezér elesett a Szirt körüli harcokban, a Nemzeti Átmeneti Tanács pedig bejelentette az ország felszabadulását. A polgárháború azonban nem múlt el nyomtalanul a társadalomban, és olyan korábbi ellentéteket szított fel az ország régiói és törzsei között, amelyek veszélyeztethetik a stabilitást és Líbia egységét.

Hazánk élénk figyelemmel követte nyomon a líbiai eseményeket. Az Európai Unió Tanácsának soros elnökeként a tripoli magyar nagykövetség képviselte az EU-t az országban, hazánk aktiválta a Polgári Védelmi Mechanizmust, illetve segített az EU-s és harmadik országokba tartozó állampolgárok repatriálásában. Bár Orbán Viktor miniszterelnök és Martonyi János külügyminiszter hangsúlyozta, hogy hazánk nem szándékozik részt vállalni a harci cselekményekben, késznek mutatkozott egy orvoscsoport bevetésére, amelyre végül nem került sor. Az események eszkalálódása után az EUFOR LIBYA műveletbe azonban két orvos tisztet delegált a Magyar Honvédség. Líbia azonban e sorok írásakor (2012. május) is súlyos belső problémákkal küzdött, és sokak számára kérdéses volt, vajon képes lesz-e egyedül megbirkózni ezekkel? Bár az ENSZ politikai tanácsadó missziót működtet az országban, abban az esetben, ha a törzsek, régiók közti feszültségek nem csökkennek, félő, hogy hosszú távon ezt akár katonai komponenssel is ki kell majd egészíteni. Ma még nem látszik pontosan, hogy a Líbiában zajló folyamtok hová vezetnek. Az azonban nagy bizonyossággal állítható, hogy az új Líbia megteremtése még a legjobb esetben sem képzelhető el külföldi szerepvállalás nélkül, gondoljunk itt akár a közigazgatás vagy a jogállamiság helyreállítására, akár a reguláris haderő kiépítésére, illetve a milíciák - legalább részleges - lefegyverzésére. Az elmúlt közel másfél év tapasztalatai alapján pedig két olyan szervezet látszik, amely szerepet vállalhat/hajlandó vállalni ebben: az ENSZ és az EU.

Ebben a kötetben arra vállalkoztunk, hogy egy országismertető keretében bemutassuk Líbia földrajzi viszonyait, gazdaságát, társadalmi és kulturális sajátosságait, történelmét, majd ezt követően értelmezzük a polgárháború körülményeit és az azt követő hét hónap történéseit. Nem titkolt szempontunk volt olyan gyakorlati információkat is beépíteni írásunkba, melyek az esetlegesen Líbiába vezényelt katonák, rendőrök, diplomaták, civil munkatársak mindennapjait biztonságosabbá és élhetőbbé teszik. Reméljük, hogy munkánkkal hozzájárulhatunk az ő sikereikhez is.

Ezúton szeretnénk kifejezni köszönetünket a kötet két lektorának, Dr. N. Rózsa Erzsébetnek és Szilágyi Péternek önzetlen munkáját. Szakértelmükkel, tapasztalataikkal nagyban hozzájárultak e könyv jobbá tételéhez. Az esetleges fogyatékosságokért, hibákért természetesen mindennemű felelősség a szerzőké.

2012. május 30.
Besenyő János - Marsai Viktor