Tartalom

Előszó

Minden nyelv, a míg él, folyvást újul: szóban és írásban. A nép nyelve, a külső behatások alatt, de magától is, szünet nélkül újhodik; az irodalom nyelvét pedig az írók újítják, hol lassabban, hol gyorsabban. Minden valamirevaló író újít rajta: elavult szókat frissít föl, tájszókat általánosít, változatlan vagy módosított jelentésben és alakban; idegen szókat honosít meg; új szókat alkot, analógia, továbbképzés, elvonás, szerepmásítás és összetétel útján; s ezeken felül a szófűzésben és stílusban egyéni sajátosságait domborítja ki. "Ne újíts" (Ny. 3:101), ez a furcsa tanács valójában annyit tesz: ne írj!

Az újítás, valamint a társadalmi, állami életben, szintúgy az irodalmi nyelv életében is, mint mondám, hol lassúbb, hol gyorsabb. Nálunk magyaroknál a "nyelv-újítás" a XVIII. század utolsó s a XIX. sz. első két negyedében forradalmi arányokat öltött; sok gyöngy mellett sok szemetet is dobott a fölszínre; sok jó dolgot művelt, de sok törvénytelenséget is követett el; sokat rombolt és pusztított, de sokat épített is. Sokan dicsérték és sokan gyalázták, mind a két részről szörnyü túlzással. A visszahatás bekövetkezett, de a "restitutio in integrum"-ot nem óhajtja senki, még a rend legkonokabb őre sem.

E forradalom története még nincs megírva, s eddig nem is lehetett megírni. A Szalay Lászlókat, Horváth Mihályokat Csereieknek, Szalárdiaknak kell megelőzni.

Pár év előtt (Ny. 25:11) már közzétettem az én krónikám tervrajzát: előrehaladni a meggyökeredzett új szók nemzedékrendjében, a meddig csak lehet; a halvaszülötteket, a fiatalon elpusztultakat pedig mellőzni. Ez utóbbiak közül csakis azok említendők meg, a melyeknek születése vagy halála tanulságos az életben maradtak történetére.

Olvastam azt a véleményt is, hogy nemcsak az életben maradt új szókat, hanem valamennyit, össze kellene gyűjteni. A ki ezt kivánja, bizonyára nem is sejti, hogy mit kiván. Ime csakis egy példa: A "Hírnök" 1843. decz. 24-iki számában Nyitra-Zerdahelyi Lőrincz egy arany jutalmat tűzött ki annak, a ki a "primás"-ra jó magyar szót talál. Ő maga mindjárt ajánlott néhányat, ú. m. elsnök, elsőd, elsődnök, elsőddor, fődor, fődornok, egydor, egynök. Az 1844-iki Hirnökben ezeken kívül még a következő szavakat ajánlták: áldornok, paperczeg, elsőr, szüzőr, honvédszentőr, védlőr, védőr, gyámőr, üdvelőr, üdvőr, üdvnök, papnagy, hitnagy, üdvnagy, ajtnagy, honérsek, főnagy, elsér, lelkelsér, lelkőr, főhitőr, főegyháznok, elsész, lelkelész, elsők, elsék, elsőddorász, fődorász, fődörész, elsény, papor, felnök. - Kérdem: érdemes lett volna-e az ilyesmiket is összegyűjtenem?

Íme, a mit ígértem, kedves olvasóim, előttetek fekszik "a magyar nyelvújítás krónikája", szótári alakban. Semmi egyéb, mint krónika; se nem teljes, se nem tökéletes. Sok dátum-tévedést s egyéb hibát, de még több hiányt fogtok benne találni. Sokról, a mit újnak mondok, be fogjátok bizonyítani, hogy már jóval előbb, sőt talán a régi irodalom nyelvében is megvolt; sokról, a mit csinált szónak tartok, ki fogjátok mutatni, hogy megvolt a nép nyelvében is. De azért az én munkám nem vesz kárba; meglesz a nagy haszna: új kutatásokra fog ösztönözni s fölkelti bennetek az ellenmondás szellemét. Igyekeztem visszamenni mindenütt az első forrásra, sok tévedést és közkeletű mende-mondát helyreigazítottam, nem írtam le semmit, a mit magam nem láttam; de azért ne higgyetek nekem, a kijelölt nyomokon menjetek, a hol lehet, előbbre és czáfoljátok meg mentül több állításomat. Ez lesz munkámért az én legnagyobb jutalmam.

Budapest, 1901. deczember 26.
Szily Kálmán.