---

Tartalom

Bevezetés
I. Koholt nyelvemlékek
II. A kocsi
III. A magyar Faust
IV. Az atilla
V. A magyar királyné vize
VI. Különös emberek
VII. Üvegevők
VIII. A szőnyi ikrek
IX. Gül baba sírja
X. Az arany venyige
XI. A paprika története
XII. A vas tuskók
XIII. Kuruzslók
XIV. Toldi Miklós fegyverei
XV. A nagy hordók
XVI. Magyarországi mumiák
XVII. Az egri kispap
XVIII. A léghajózás kezdete Magyarországon
XIX. A tárogató
XX. A hintó

---

Bevezetés

Ez a munka harmadik testvére Szájrul szájra és Mendemondák könyveimnek.

Mind e művek az én apróságok kutatására hajlandó természetemben foganodtak. S hogy úgy mondjam: egymásból keletkeztek. A magyarság szálló ígéinek eredetét kutatván hosszú évek munkájával, kezem ügyébe akadt a sok adat és kérdés, melylyel abban az egy munkában nem lehetett foglalkoznom. Nem engedte se a tér, se a rend, se a dolog természete. Vagy hogy is kerülhetne prosologiai műbe mindaz a sok történeti furcsaság, és cáfolatot követelő tévedés, mely a kutató elméjében nemcsak a képzettársulás révén, hanem a vizsgálódás véletlenségeinél fogva is felszínre jut! Így támadt bennem a hit, a kedv, a cél, hogy a Szájrul szájra után megírjam Mendemondák című könyvemet. A velejáró kutatás megint az előbbi kétségekbe vetett. Íme, mennyi minden van itt előttem, a mit nyomozni és megírni kellene, mert magyar dolog, mert érdekes dolog, s mert más nem vizsgálja és nem is méltatja tollára; de ebbe a könyvbe nem illik, nem tartozik, tehát megint csak benne marad a feledés, hogy ne mondjam a megvetés homályában, ha én nem adom rá a fejemet, hogy összeszedegessem egy harmadik kötetbe! És ugyan lehet-e az?

Az Athenaeum részvénytársaság biztató készségessége végét vetette aggodalmamnak. Nagy örömmel láttam, hogy ez a kiváló intézet egy pillanatig sem habozik, mikor arról van szó, hogy e szerény tanulmányaimból szinte egész cyclus fejlődjék ezzel az új könyvvel. Három kötet! Biz ezt nem hittem volna, mikor a régi Athenaeum kedves, ódon épületében a szálló ígék gyüjteményéről tanakodtunk: vajon van-e szüksége ilyesmire a magyar közönségnek! Mert ez fényűzés. Ilyen könyveket a nagy irodalmak termelnek, mikor már az effélének is akad olvasója a sok, sok olvasó között. S mikor Szájrul szájra könyvem megjelent, külföldi barátaim, a franciák, a németek, az olaszok meglepő egyhangúsággal azt írták nekem: "Hát már kell az ön hazájában ilyesmi is?" Úgy látszik, kell. E sorozat két első könyvének sikerét nem a hazai és külföldi bírálat jóakaró kedvezésében, hanem a nagy ismeretlen, a magyar közönség érdeklődésében látom. Gyenge tudással, de erős szándékkal magyar könyveket akartam összeszerkeszteni. Azt hiszem, célt értem. Érzem, hogy az a két könyv nem teljesen nyomtalan a magyar művelődésben. Vagy legalább arravaló, hogy nálam különb emberek ugyanezen a téren majd tovább dolgozhassanak, több érdemmel, több hatással.

Ez a harmadik könyv is csak az akar lenni, ami a másik kettő. Nem mondom, hogy ismeretterjesztés; még kevésbbé mondom, hogy tudományos célú kutatás. Tőlem, a tulajdonkép szépirodalmi írótól nem tellik egyik sem. De a magyar művelődés egynémely dolgainak egyszerű fölemlítése. Érdeklődés gerjesztése olyasmik iránt, amikkel a nálam avatottabbak fontos munkáik közepett nem igen foglalkoznak. Ilyen a curiosum, a furcsaság, a ritkaság, az anekdota. "Szedjétek fel a maradék darabokat, hogy semmi el ne veszszen benne." (János, 6, 12.) Mert ez mind a magyarság kincsének morzsalékja. Ezért nem irtózom tőle, hogy nagyra nem törő, csendes munkásságomnak compilatio a neve. Ha akad egynéhány magyar ember, akit ez a sok innen-onnan összehozott, tarka halomba rakott adat az érdeklődés révén nemzeti művelődésünk megismerésére és szeretetére serkent: már jót cselekedtem és célomat értem. Mert ezek az én olvasóim lesznek a tudományos magyar könyvek olvasói. A curiosum tereli őket az igazság, a furcsaság a komolyság, a ritkaság a törvényszerű rend, az anekdota az oknyomozó történet vizsgálatára és kedvelésére. A hit kétségei közepett a babonás rejtelmekbe merülő mai világ számára sem lehet elégszer kinyomtatnunk Hatvani István, a debreceni bűvös professzor Kazinczy Sámuel-féle históriáját, e hatalmas erejű csúfolódást, mely minden okos elmélkedésnél jobban veri ezt a mai asztaltáncoltató babonaságot. A vas tuskók furcsa kérdése eszünkbe juttatja: mennyi kutatni való van régi városaink helyi történetében. Az egri kispap vagy a régi kuruzslók története mind egy-egy kor lelkének képét tárja föl. S az anekdotákban benne van az ember, az erős közvetlenséggel elénk álló én, aki mindig érdekes, mindig közülünk való, s akit a történetírás mai rendszere szinte mellőz, mert az adatok tengerében legtöbbször elvész a személy.

...

---