Ilyen értelemben tehát a reformátusság egy évtizednyi fáziskéséssel követi a katolikusságot. Az iskolázottság fellendülésének kezdeti szakaszában tehát a katolikusok elhagyták a reformátusokat. Ennek legvalószínűbb oka, hogy korábban a felekezetek közötti iskolázottsági versengés legfontosabb célja az volt, hogy kellő számú tanítóval és pappal lássa el a közösségeket. A modern gazdasághoz tartozó újabb iskolázottsági igények szempontjából viszont a fejlettebb területeken élő katolikusok előnye megmutatkozott. Az időszak végére azonban, a modern szektorokat is hasonló számú érettségizettel látván el, a reformátusok behozták relatív hátrányukat. E számok persze még a foglalkozássorok elemzésével ellenőrzendők.

Bizonyos kockázatot vállalva módunkban van meghosszabbítani a görbéket. Ez a meghosszabbítás úgy történik, hogy feltételezve, hogy a 15-19 éves korcsoport ötöde van abban a korban, hogy érdemben vizsgálható legyen, az 1910-ben 15-19 éves korosztályra jellemző nyolc osztály végzettséget igazoló adatokat megszorozzuk öttel, és feltesszük a kérdést, ezek elvégezték-e a nyolcadik osztályt. (E meghosszabbításnál persze azzal a feltételezéssel kell élnünk, hogy a felekezetiség nem befolyásolta az évvesztést, ami nem teljesen igaz.) E meghosszabbítás esetén tehát azt mondhatjuk, hogy 1903 után a növekedési ütemkülönbség a katolikusok és a reformátusok között növekszik. Azaz a reformátusok nemcsak hogy elhagyják iskolázottságban a katolikusokat - ez akkor is így lenne, ha az előző évtizedre jellemző trend folytatódna -, hanem a reformátusok még gyorsítják is a növekedési ütemet - a katolikusok viszont lassítják azt. Történelmi távon tehát a reformátusság - a történelmi Magyarország fennmaradása esetén - érdemi eséllyel látszik rendelkezni ahhoz, hogy a katolikusokat maga mögé utasítsa!

Tehát pusztán az iskolázottsági (és nem nagy munkával összegezhető iskolai) adatok alapján a domináns csoportok között is nagyon fontos különbségeket fedezhetünk fel, amelynek a korszak oktatás- és felekezetpolitikájában szintén hatalmas súlya van. Ugyanakkor a reformátusok és a katolikusok közötti viszonylag csekély különbség - ahogy erre már Budapest esetében utaltunk - elfedi azt az összefüggést, hogy a katolikus iskolázottakat még etnikai szempontból is meg kellene vizsgálni, lévén a katolikusság - ellentétben a reformátussággal - több nagyobb nemzetiségi csoportra - elsősorban horvátokra, magyarokra, németekre, szlovákokra - osztható. Ráadásul ha a történelmi felekezetekből csoportokat formálnánk, a római katolikusok fent leírt (összességében romló) helyzetét a nagy létszámú görög katolikusság körében tapasztalható igen alacsony iskolázottság mindenképpen még rontaná is. E keletkező aggregátumban mindenképpen a római katolikusok lesznek a jellegadó csoport, hiszen a népességtömbön belül kilencvenszázalékos, az érettségizett tömbön belül pedig még annál is nagyobb részt alkotnak. Ráadásul a helyzet a görög katolikusok szempontjából romló tendenciát mutat: a görög katolikusok körében a lassú római katolikus növekedés évtizedében lassú hanyatlás figyelhető meg, a gyorsabb római katolikus növekedés első évtizedében lassú emelkedés. Egyedül a gyors római katolikus növekedés második évtizede mutat a görög katolikus növekedéshez hasonló képet. A római katolikus növekedés lelassulása a görög katolikusoknál még nagyobb mérvű lassulással jár. A katolicizmuson belüli iskolázási esélykülönbségek tehát fokozatosan növekednek a római katolikusok javára.

A kialakuló protestáns tömb lényegesen heterogénebb. Először is a többséget képező reformátusok dominanciája eleve kisebb, mint a katolikus-görög katolikus viszonylatban. A csoportnak csak közel kétharmadát alkotják a reformátusok, egyharmadát az evangélikusok és néhány százalékot tesznek ki az unitáriusok. (A kisebb felekezeteket nem tudjuk külön kimutatni, hiszen a neoprotestáns kisegyházak hívei nem választhatók el a nem keresztény (és nem izraelita) felekezetűektől és a felekezeten kívüliektől.) Az iskolázottsági erősorrend azonban éppen fordított: mindig az igen kis létszámú unitáriusok a legiskolázottabbak, őket követik az evangélikusok, majd, amint láttuk, időnként a római katolikus népességet is alulmúló reformátusok. A protestáns érettségizettek belső erőviszonyait az unitáriusok felülreprezentáltsága csak kevéssé befolyásolja, az evangélikusoké annál inkább. A protestáns érettségizettek körében a reformátusok többsége évtizedről évtizedre csökken. Az eliten belül az evangélikusok egyre inkább felülreprezentáltak. Katolikus nézőpontból a protestánsok együttes szemléletére természetesen nagyobb a hajlandóság, mint a protestánsok körében. A katolikusok és a protestánsok összevetése viszont megszünteti a katolikus-református görbe ölelkező sajátosságát. A protestánsok összesített mutatói eleve jócskán meghaladják a katolikusokét (még akkor is, ha a görög katolikusok arányrontó tényezőjét nem vesszük számításba). Ez a különbség az idők során fokozatosan növekszik.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

A fenti idézet forrása: Nagy Péter Tibor JÁRSZALAG ÉS ARÉNA Egyház és állam az oktatáspolitika erőterében a 19. és 20. századi Magyarországon Az Új Mandátum Könyvkiadónál (Budapest, 2000) megjelent kötet szerzői változata. Aki a fenti szöveg pontos kontextusára (és idézhető oldalszámára) kíváncsi, keressen rá itt: (https://mek.oszk.hu/13400/13461/13461.pdf)

E kötet alapján készült - elsősorban elektronikus felhasználásra - a "Vallásszociológiai szöveggyűjtemény - 1" c. kiadvány, WJLF, Budapest, ISBN 978-963-9744-29-5. A projekt lényege, hogy az internetes keresőmotorok munkáját megkönnyítendő olyan öt-öt bekezdésből álló szövegdarabokat hozunk létre, melyek lehetővé teszik, hogy a felhasználó az általa keresett szavak egyidejű előfordulására keressen egy-egy konkrét könyvrészletben. A könyv feldarabolása mechanikus. Elkerülendő, hogy logikailag összetartozó bekezdések külön file-ba kerüljenek, s ezért elkerüljék a keresést, átfedő technikát alkalmazunk, így minden bekezdés kétszer kerül az adattárba.

13-04-43.htm