1900-ban például 2 937 000 tankötelesből 2 384 000 ténylegesen iskolába járt. A legalább nyolc hónapig - az iskolaszéknek ugyanis széles hatalmat adtak: dologidőben a szünidőt két hónappal meghosszabbíthatták - iskolába járók aránya meghaladta a 86,4%-ot (MSÉ: 1901:317). Az igazgatás körében azonban egyre gyűlt a panasz: nincsenek eszközök a tankötelezettség végrehajtására. 1900-ban például az igazolatlanul mulasztott fél napok száma megközelítette a 11 milliót, büntetést kiróni mégis csak 1,5 millióért sikerült - összesen alig százezer koronát, a többi mulasztás büntetlenül maradt.

Hiányzott azonban az a nagypolitikai erő és motiváció, amely a tankötelezettséggel kapcsolatos hatáskörök megnövelését lehetővé tette volna. 1918-19 után azonban többszörös kihívás jelentkezett: egyrészt a háború következtében jelentősen meggyengült az iskolalátogatási fegyelem, másrészt a liberális erők bukása lehetővé tette azt, amit 1868-ban a parlament többsége elvetett: az istentisztelet látogatásának hatósági behajtását, harmadrészt - már propaganda okokból is - valamilyen választ kellett adni arra a tényre, hogy a forradalmak kiterjesztették a tankötelezettséget, negyedrészt pedig a Nagyatádi-féle földreform nyomán kiszélesedő törpebirtokosi-kisbirtokosi réteg fokozottan érdekelt volt a tankötelezettség megszegésében, s - növekvő helyi tekintélyével - a büntetésbehajtás szabotálásában, ötödrészt pedig az általános és titkos választójog elleni érvekhez, a műveltségi cenzus védelméhez immár nélkülözhetetlenné vált, hogy az államhatalom markánsabban jelenítse meg, hogy az analfabetizmus deviáns viselkedés.

Ez a politikai kihívás elegendő volt ahhoz, hogy megszülessen az 1921:30. tc., amely kimondta, hogy a gyermekeket kilenc éven át nyilvános oktatásban kell részesíteni. Ezen rendelet elvette a teret a nem nyilvános magánelemik elől. A hatéves mindennapi iskola után azonban, ha annak követelményeit a tanuló nem teljesítette, a jogszabály elsőfokon a községnek, másodfokon a tanfelügyelőnek jogot adott arra, hogy meghosszabbítsa a mindennapi tankötelezettséget.

Schlachta Margit képviselő javaslatára, de feltehetőleg a pap kultuszminiszter, Ernszt Sándor "megrendelésére" került be a törvénybe, hogy a vasárnapi és ünnepnapi istentiszteleten a megjelenés kötelező, s az iskola helyi hatósága, illetve fenntartója jelöli ki azt a tanítót, aki a gyerekek templomi viselkedésére felügyel. (Magyarország története: 1976:101.)

Tanszabadság és vallásszabadság

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

A fenti idézet forrása: Nagy Péter Tibor JÁRSZALAG ÉS ARÉNA Egyház és állam az oktatáspolitika erőterében a 19. és 20. századi Magyarországon Az Új Mandátum Könyvkiadónál (Budapest, 2000) megjelent kötet szerzői változata. Aki a fenti szöveg pontos kontextusára (és idézhető oldalszámára) kíváncsi, keressen rá itt: (https://mek.oszk.hu/13400/13461/13461.pdf)

E kötet alapján készült - elsősorban elektronikus felhasználásra - a "Vallásszociológiai szöveggyűjtemény - 1" c. kiadvány, WJLF, Budapest, ISBN 978-963-9744-29-5. A projekt lényege, hogy az internetes keresőmotorok munkáját megkönnyítendő olyan öt-öt bekezdésből álló szövegdarabokat hozunk létre, melyek lehetővé teszik, hogy a felhasználó az általa keresett szavak egyidejű előfordulására keressen egy-egy konkrét könyvrészletben. A könyv feldarabolása mechanikus. Elkerülendő, hogy logikailag összetartozó bekezdések külön file-ba kerüljenek, s ezért elkerüljék a keresést, átfedő technikát alkalmazunk, így minden bekezdés kétszer kerül az adattárba.

14-11-34.htm