Nagyot ugorva az időben felidézhetünk még egy 1982-es általános iskolai felmérést is. A pedagógusok a világnézeti nevelés terén elszenvedett kudarcaik fő okaként 46%-ban a család hatását, 27%-ban a társadalom és a külvilág hatását, 10%-ban más személyek hatását, s mindössze 8%-ban az egyház hatását említették! (Világosság: 1986:370)

Úgy vélem, ha az olvasó túlzottan körmönfontnak tartja is érvelésemet a világnézeti nevelés belső osztóvonalairól, egy nyilvánvaló tényt senki nem tagadhat: a Párt nem állhatott "titkos kapcsolatban" másfélszázezer pedagógussal, azaz a tény, hogy a párt vezetői, illetve vezető orgánumai nem beszéltek arról, hogy az egyházakat, vagy éppen a vallásosságot ellenségesnek tartják, elkerülhetetlenül úgy kellett hasson, hogy az iskolában csökkenjen a motiváció a hittan további visszaszorítására. Másrészt nem tagadható, hogy az iskolai dokumentumok - például történelemtankönyvek, magyartankönyvek, illetve tanári útmutatók, a pedagógusok által eligazítóként olvasott Köznevelés - nyelvezetében is rejtetté válik a vallásellenesség. Harmadrészt általában is csökkent - 1985 után pedig közismerten megszűnt - a helyi tanácsok alkalmazói-munkáltatói hatalma a pedagógusok felett - a Párt és állam kezében tehát meggyengültek azok az eszközök, amelyekkel a hittantanítással szemben kellően fel nem lépő pedagógust megbüntethette volna.

Mindezzel együtt természetesen nem állítom, hogy az oktatáspolitika nem volt hittanellenes. Az oktatáspolitikai központ az volt. A "világnézeti nevelés" érdekköre természetesen konkurensének tekinthette a hittant, a nem vallásos pedagógusok arányának növekedése nyilvánvalóan nem kedvezett a hittannak, a helyi tanácsokban, helyi pártbizottságokban továbbra is ott működtek azok, akik nyomáscsoportot jelentettek a hittan visszaszorítására, stb. Az oktatáspolitika hittanellenességéről azonban bizonyosan nem állítható, hogy egyforma, vagy éppen növekvő lett volna 1958-tól a rendszerváltásig. Ilyen értelemben a hittanra járás folyamatos csökkenését oktatáspolitikai okokkal nem magyarázhatjuk.

Az értelmiségpolitika mint magyarázat

Nyilvánvaló tény, hogy a hatvanas években megenyhült a párt és a nem kommunista értelmiség viszonya. Ez az enyhülés nem csökkentette, ellenkezőleg, növelte az egyes értelmiségi csoportok között zajló vitákat. A magyar értelmiségen belüli frontok azonban fokozatosan átrendeződtek, és éppen az egyház, illetve a vallás funkciójának megítélése szempontjából. Míg ugyanis az ötvenes években a rendszerrel való értelmiségi szembenállás egyik meghatározó ideológiája a vallás, formája a vallásgyakorlás volt, addig a helyzet a hatvanas évek során alapvetően megváltozott. A "kicsi vagy kocsi"-vita, a "fridzsiderszocializmus"-vita, a könnyűzenéhez, valamint a szexuális forradalomhoz való viszony gyökeresen átrendezte a frontokat. A rendszerben lévő polgárosodási, liberalizálódási, nyugatiasodási lehetőségek mellett kiálló értelmiségiek nemcsak a "régi rendszer" híveivel kerültek szembe, hanem a modernizációtól, annak életvitelétől tartó tradicionális egyházisággal is. Ez a markáns tradicionalizmus lényegében lehetetlenné tette, hogy a nem kommunista értelmiség az egyháznak juttatandó jogokat és lehetőségeket is belefoglalja a hatvanas évek végétől formálódó, a kommunista értelmiséggel, illetve a pártközponttal kötött informális társadalmi kompromisszumba. Az értelmiségpolitikában, az értelmiségen belüli frontok átrendeződésében rendkívüli szerepet játszott, hogy az ideológiai kulcstudomány szerepét játszó történettudomány - a később 1968-asnak elnevezett, 1965-ben elhatározott gazdasági reform megindulásával szoros összefüggésben - a 19. századi magyar kapitalizmus értékeit és "életformáját" "rehabilitálta". (Itt elsősorban Berend-Ránki-kör műveire utalunk.) Míg mondjuk Lengyelországban vagy akár (lényegesen később) Bulgáriában a történelmi gondolkodás "megújulása" tárgyát tekintve olyan korokra koncentrálódott, amikor az egyház vezető szerepet játszott, addig Magyarországon éppen az a korszak - a 19. század utolsó harmada - vált mintaadóvá, amikor az egyházak társadalmi és politikai szerepe csökkent. S amikor a gazdaságtörténeti rehabilitációt követően megindult az eszmetörténeti "rehabilitáció" is, kiderült, hogy a magyar polgárosodás "feltáratlan" értékei - pl. a radikálisok, liberálisok, szociáldemokraták - sem hozzák közelebb az egyre sokszínűbben tájékozódó értelmiséget és az egyházakat.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

A fenti idézet forrása: Nagy Péter Tibor JÁRSZALAG ÉS ARÉNA Egyház és állam az oktatáspolitika erőterében a 19. és 20. századi Magyarországon Az Új Mandátum Könyvkiadónál (Budapest, 2000) megjelent kötet szerzői változata. Aki a fenti szöveg pontos kontextusára (és idézhető oldalszámára) kíváncsi, keressen rá itt: (https://mek.oszk.hu/13400/13461/13461.pdf)

E kötet alapján készült - elsősorban elektronikus felhasználásra - a "Vallásszociológiai szöveggyűjtemény - 1" c. kiadvány, WJLF, Budapest, ISBN 978-963-9744-29-5. A projekt lényege, hogy az internetes keresőmotorok munkáját megkönnyítendő olyan öt-öt bekezdésből álló szövegdarabokat hozunk létre, melyek lehetővé teszik, hogy a felhasználó az általa keresett szavak egyidejű előfordulására keressen egy-egy konkrét könyvrészletben. A könyv feldarabolása mechanikus. Elkerülendő, hogy logikailag összetartozó bekezdések külön file-ba kerüljenek, s ezért elkerüljék a keresést, átfedő technikát alkalmazunk, így minden bekezdés kétszer kerül az adattárba.

15-20-27.htm